Zűrös tengeri kalandok, avagy a gondolat teremtő ereje

Kezdődött az egész izgalmas nap azzal, hogy reggel egy olyan könyvet olvastam, ami egy szórakozott nőről szólt, egy olyan anyukáról, aki sok hülyeséget csinál, több mindent elfelejt, elhagy, csetlik-botlik, de azért nagyon jól menedzseli a családot. Több szempontból magamra ismertem, de valószínűleg túl sokat merenghettem rajta.

És ugyebár a gondolatnak teremtő ereje van...

Majdnem lemaradtunk a túráról, mert előző este hiába jelentkeztünk, valamiért elfelejtettek felírni bennünket a listára és így reggelre már csak 2 hely maradt a csónakban. Végül mázlink volt, mert a hirtelen jött jó idő miatt többen befutottak az utolsó pillanatban, így indult egy nagyobb, de sebesebb hajó.
Máig nem értem hogyan, de a mólón hagytam a mentőmellényemet, így amikor a fiatal Fittipaldi sofőrünk forma 1- es pályának nézte a tengert - egy-egy nagyobb hullám után több métert a levegőben töltöttünk, majd jókora fenékbecsapódással landoltunk - azt hittem nem élem túl. Az egyik kínai srác nagy vagányan nem kapaszkodott, aztán az egyik ilyen repülésünk alkalmával majdnem bele is pottyant a tengerbe. Rajtam ugyebár nem volt mentőmellény, így duplán halálfélelmem volt, úgy kapaszkodtam Gáborba, hogy lila lett a karja. Az autóban sem bírok a hátsó ülésen utazni, mert ha nem látom az utat, akkor tuti hányingerem lesz. Nos itt a nyílt tengeren, ahogy remegve rátapadtam az uramra, nem igazán láttam semmit. Tengeri betegség még sosem kínzott ennyire. Mikor kb. 20 perc múlva kikötöttünk, addigra már a hullámokkal együtt liftezett a gyomrom és amikor a többiek már javában a tenger csodáiban gyönyörködtek, én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi halat vonzok magam köré, ha a reggelimet megosztom velük...végül muszáj volt könnyítenem magamon, de így legalább a maradék 4 állomáson már én is élveztem a sznorkelezést. Míg el nem hagytam a pipámat. Éppen lemerültem egy kagylóért, amikor az a fránya pipa leakadt a szemüvegemről, aztán valahogy elsodorta a tenger, mire észrevettem. Sebaj, így pipa nélkül is azért jól megvoltam.

Hihetetlen mennyire csodálatos volt minden, a fehér homokos öblök, a kristálytiszta tenger a maga varázslatos élővilágával, a gyönyörű színekben pompázó halacskák és a még színesebb korallok stb.

Ezzel sajnos nem volt vége a megpróbáltatásaimnak, a nap méltó befejezéseként sikerült beszereznem még egy kisebb sérülést is. Ahogy próbáltam a vízből kimászni, a gumicipőmmel megcsúsztam és valami felsértette a bokámat. Semmi komoly, de azért vérzett rendesen, emiatt a csapat leszavazta az utolsó merülésemet, mert ott állítólag bébicápák is felbukkanhatnak.
Azért a legvégén besettenkedtem utánuk, ne csak nekem legyen ilyen izgalmas.

Szerencsére cápatámadás nélkül megúsztuk az összességében nagyon klassz és több szempontból is emlékezetes túránkat, de azért bevallom nagyon örültem, amikor már végre a szárazföldet érezhettem újra a talpam alatt.

Legközelebb pedig gondosan megválogatom, hogy miket olvasok, de legalábbis a főhős szerepét nem próbálom meg ennyire élethűen alakítani...