2011. december 28., szerda

Mosolygós Karácsony Saumi szigetén



Amikor arról mesélek, hogy a világ ezen szegletében mennyire optimisták az emberek és hogy mennyivel többször látni mosolyt az arcokon, mint odahaza, akkor mindig jön az automatikus válasz: persze könnyű nekik, mert a jólétben könnyű mosolyogni.

Ha Ázsiában utazgat az ember, akkor ezt a tézist egyszerre megcáfolják a Szingapúrnál szegényebb országok lakói. Egy képzeletbeli jólét(x), mosoly (y) arányosságot ábrázoló függvény meredeksége (m) ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy pozitív (y = mx).

Balin már megtapasztalhattuk ezt és most szerencsénk volt újra hasonló élményeket átélni.

Thaiföldön jártunk az elmúlt néhány napban, pontosabban a keleti parthoz közeli Koh Samui-n. Kicsi sziget - sok-sok turistával, de mi a déli, kevésbé felkapott csücsökben, egy eldugott hegyoldali szállodában élveztük a helyi emberek vendégszeretetét. És persze a nagybetűs csöndet, nyugalmat meg a kevésbé párás levegőt…

Pihentünk, karácsonyoztunk (azért nem volt az igazi...), jól éreztük magunkat és közben keresztül-kasul bejártuk a szigetet. Sziklát másztunk, elefántháton dzsungeltúráztunk (vagy elefántogoltunk?), láttunk rengeteg buddhát és szentélyt és persze próbáltunk megbarátkozni az igazi thai konyhával. Ez utóbbi igazi kihívást jelentett, mivel a „nem csípős”-nek titulált ételektől is tüzet okádtunk…
Bálintom kivolt rendesen, mikor hazaértünk, egyszerre húslevesre ácsingózott no meg mellé egy kis pörköltre, nokedlivel...

A mosoly témára visszakanyarodva, tényleg hihetetlen, hogy milyen mosolygósak a thai emberkék. Pedig nem veti fel őket a pénz, nagyon szerényen, többnyire ócska viskókban élnek, de mégis nagyon gazdagok.
Nagy kincs van ugyanis a birtokukban: elégedettek a sorsukkal.
Teszik a dolgukat, a buddhista hagyományoknak megfelelően a tisztelet, alázat és a végtelen nyugalom határozza meg a hétköznapjaikat. Mindehhez pedig hozzátartozik a jókedv és az elmaradhatatlan mosolygás is.

Állítólag 13-féle mosolyt különböztetnek meg, amelyek érzelmek egész sorát közvetítik: örömet, bánatot, kedvességet, kétségbeesést stb. Így lehet az, hogy például a „nincs kedvem mosolyogni”-ra és a „sebaj”-ra is speckó mosoly dukál:-).
Bármilyen tevékenységről is legyen szó, még a legfárasztóbb és legunalmasabb feladatnak is tartalmaznia kell némi játékos, azaz szanuk elemet, különben nem érdemes csinálni. Magyarul egy kis szórakozás – viccelődés, éneklés, flörtölés, szellemes beszólás – sohasem árt. És milyen igazuk van!

Zárójelben: amikor a „How are you tomorrow?” vicces szólásukba egy nap alatt már sokadjára sikerült belefutnunk, akkor bevallom őszintén, már mi is a „köszi, de ezt már hallottuk” mosolyunkat vettük elő.

további képek a fotóalbumban: itt



2011. december 23., péntek

Karácsony



Békés, boldog Karácsonyt kívánunk: Marci, Bálint, Gábor és Mariann

2011. december 22., csütörtök

Trópusi hó



Egy ködös hideg téli napon ki nem vágyna néha melegebb vidékre.
Aki a világ ezen tájékán él, annak meg egy kis téli vacogás jelenti az áhított csodát. Főleg annak, aki ezidáig hideget csak a turbóra állított légkondi miatt érezhetett a bőrén, havas tájat pedig legfeljebb a filmekben láthatott.

Mindig megmosolygom, amikor az I'm dreaming of a white Christmas...kezdetű nótát hallom az üzletekben - a Jingle bells mellett ugyanis most ez szól mindenhol kifulladásig.
Aztán még ennél is viccesebb az, amit nemrég egy közeli bevásárlóközpontban láttunk: 200 dollár költésért cserébe mindenki átélheti a tél varázsát, ehhez csupán egy néhány négyzetméteres hűvös üvegkalitkában kell eltölteni egy kevés időt. Természetesen csak a helyiek élnek ezzel a nagyszerű és kihagyhatatlan ajánlattal, nagy örömmel bújnak téli kabátba, vesznek kesztyűt, sálat és meleg csizmát, majd mínusz 3 fokban a műhavon sétálva (vagy hemperegve) elmondhatják, hogy egy felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak...


az élményhez a megfelelő téli ruha, csizma dukál - mindenki kedvére, méretére válogathat...



Karácsonyi díszek, fények ide és téli dallamok oda, azért tényleg hiányzik egy kis hideg (és néhány forralt bor árus), hogy a díszlet tökéletes legyen. Sebaj, a hangulatot majd 3 év múlva bepótoljuk, a hidegre pedig nem kell sokáig várnunk. Januárban végre megyünk haza és vacoghatunk kedvünkre, aztán a végén pont emiatt vágyunk majd újra vissza, a trópusi örök nyárba...

2011. december 19., hétfő

Kína felemelkedésének megértése



Míg Európából (és sajnos otthonról még inkább) jönnek az egyre aggasztóbb gazdaságpolitikai hírek, addig Kína és Dél-Kelet Ázsia fejlett gazdaságai töretlenül menetelnek előre.
Nem igazán értjük, hogyan csinálják, mert nem látunk a színfalak mögé.

A TED-en már számos érdekes előadást hallgattam végig, de bevallom nem a gazdasági témák vonzottak elsősorban. Ma mégis bekukkantottam ebbe a témakörbe és pont erre az aktuális kérdésre sikerült választ kapnom.

Martin Jacques közgazdász a „When China Rules the World" (Amikor Kína uralja a világot) című könyv szerzőjének érdekes és hasznos infókat tartalmazó előadását ajánlom szíves figyelmetekbe:









Ha esetleg nem indulna el, akkor a TED honlapján keresztül talán sikerül megnéznetek:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/martin_jacques_understanding_the_rise_of_china.html

2011. december 16., péntek

Büszke anyuka



Bálintnak sikerült egy félév alatt 2 előkészítős szintet ugornia, olyan jól megy neki az angol, hogy januártól már a "normál" osztályban folytathatja a sulit. Immár a harmadik osztályfőnököt kapja, ezúttal egy új-zélandi tanító bácsit és persze megint új osztálytársakat. Nagyon büszke vagyok rá, mert van több olyan társa, akinek másfél év alatt sem sikerült a felzárkózás.

Marci is ügyeskedik, sajnos (vagy nem sajnos) szó szerint.
A házit mindig az iskola honlapjáról kell letölteniük, így volt ez múltkor a matekkal. A megoldás természetesen nincs fent a neten, csak jelszóval védett oldalon keresztül lehet hozzáférni. De Marcinak nem jelentett nagy problémát, megbuherálta a rendszert és gondolom röhögött egy nagyot a markába...
Már a múltkor is csinált valami hasonlót, akkor egy feladatsor eredményjelző oldalának html kódját bütykölte át valahogy és a szerzett pontokat retusálta saját kénye szerint.
No nem mintha örülnék annak, hogy ilyet csinál - kapott is érte egy alapos fejmosást - de közben értékelem, hogy legalább elmeséli a csíntevéseit. Különben sosem jöttem volna rá, hogy miket ügyködik. Abban meg reménykedem, hogy a suliban nem veszik észre.

Megígérte, hogy legközelebb visszafogja magát és nem érez késztetést hasonlóra, amúgy meg büszke vagyok rá, mert többet ért a számítógépekhez, mint mi ketten együtt az apjával...


2011. december 14., szerda

Ecetkóstolók



Hogy egy kicsit könnyebben megértsük ezt a három vallást, illetve filozófiai irányzatot (lsd. előző bejegyzés), érdemes a következő kínai festményt megnéznünk és a hozzá tartozó tanmesét elolvasnunk:




Három embert látunk egy ecetes dézsa körül álldogálni. Mindhárman belemártják ujjukat az ecetbe és megkóstolják. Mindhárom arc más-más véleményt tükröz. És mivel a festmény allegória, tudjuk, hogy nem holmi közönséges ecetkóstolókat látunk, hanem Kína három tanítómesterét és az ecet, amit nyalogatnak, nem más, mint az Élet Esszenciája.

A három mester Kung Fu Ce (Konfuciusz), Buddha és Lao Ce.
Az első arc savanyú, a második keserű, de a harmadik arcon mosoly ül.

Konfuciusz azért vág savanyú képet, mert ő csakis a realitásban gondolkodik. Szerinte a világ nem szubjektív, hanem objektív. Számára igen savanyúnak tűnhetett az élet. Ő a tiszta racionalizmust jelképezi életével és filozófiájával. A tisztelet, a hűség, a rend, szerinte nem működhet szívből, csakis pontosan meghatározott szabályok leírásával és azok betartásával és betartatásával.

A festmény második alakja Buddha. Ő roppant keserűnek érezte a földi létet, telis-tele érzelmi kötelékekkel és vágyakkal, amelyek szenvedésbe torkollnak. A világot egyetlen nagy kelepcének látta, ahol minden csak káprázat, és minden teremtmény a gyötrelem örökké forgó kerekei között küszködik. Hogy békére leljen, a buddhista előtt (legalábbis szerinte) egyetlen út áll: felülemelkedni ezen a "porvilágon" és eljutni a Nirvánába, a "szélmentes országba".
Habár az alapjában véve optimista kínaiak jól átgyúrták az Indiából áttelepített buddhizmust (lsd.kínai buddhizmus), a jámbor buddhista mégis úgy találja, hogy a Nirvánához vezető utat ugyancsak akadályozza a mindennapi létezés keserű szele.

Lao Ce azért mosolyog mert az ecet savanyú. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Ha nem lenne a kész ecet savanyú az lenne a baj.
Lao Ce szerint az ember mindenkor megtalálhatja azt a harmóniát, amely a kezdet kezdete óta fennáll az Ég s a Föld között, de minél több ember üti bele az orrát a természet egyensúlyába, annál inkább felborul a harmónia (lsd. taoizmus - jin-jang egyensúly).
Minél több az erőszak, annál nagyobb a baj. Hisz mindennek megvan a saját belső természete - akár nehéz, akár könnyű, akár nedves, akár száraz, akár gyors, akár lassú -, amit nem lehet "megerőszakolni", mert abból csak baj származik. A harc elkerülhetetlen, ha valamire kívülről kényszerítenek absztrakt és önkényes szabályokat. És ekkor lesz csak igazán savanyú az élet…

Mi az ecetkóstolók üzenete? Az, hogy hozzáállásunk az élethez meghatározza, milyen életet élünk. Vághatunk hozzá savanyú, keserű de mosolygós arcot is.

Kínai buddhizmus



Mi európaiak, hívők vagy nem hívők azt gondoljuk, hogy Buddha a buddhisták istenének, de legalábbis egyik prófétájának felel meg, pedig ez nem igaz. A buddhizmus eleve nem istenhívő, azaz nem tanítja egy felsőbbrendű, teremtő isten létezését, akitől függene a megvilágosodás. Ez az az ok például, amiért a buddhistáknál nincsen hittérítés, pusztán a tájékoztatásra szorítkoznak.
Nagy fejtörést okozol egy buddhistának, ha a hitéről faggatod. Már csak azért is, mert meg van győződve arról, hogy Buddha nem követelt hitet a követőitől.
Ellenkezőleg, azt mondta:
Ne azért hidd, mert én mondtam, hanem azért mert meggyőződtél róla.”

És milyen igaza volt, ha valaki nem nyitott ebbe az irányba és/vagy nincs vele dolga, akkor teljesen felesleges az egó eldobásáról győzködni vagy arról, hogy kövesse a saját "Belső Fényét", mert ez fogja a megvilágosodáshoz elvinni.

Pedig nem kell lemondanunk semmi földi jóról, attól még elérhetjük a saját buddhaságunkat.

Kerüld az érdemtelen cselekedeteket, bővelkedj érdemdús cselekedetekben, ismerd meg szellemed igaz természetét! - ez a buddhák tana.

Persze a buddhizmus ennél jóval bonyolultabb és szerteágazóbb, de mégis sokkal jobban kézzel foghatóvá válik és könnyebben érthető, ha ebben a környezetben éli az ember a mindennapjait. Mert valami átjön ezekből az ősi filozófiákból láthatatlanul is, az egyszer biztos. A többes szám a taoizmus és a konfucianizmus eszméire vonatkozik, mert ezek azok az irányzatok, amelyek a kínai buddhizmust és egyúttal a kínai társadalmat leginkább befolyásolták és egyedivé tették.

Dióhéjban érdemes ezekről is említés tenni, hogy teljes legyen a kép.

A híres ókori bölcs Kung Fu Ce (latinosan Konfuciusz, Kr.e. 5. század) eszméihez kötődik a konfucianizmus. Nehéz ezt valójában vallásnak nevezni. A konfucianizmus egyfajta útmutatás, erkölcsi tartás a társadalom számára: a tökéletes társadalmi rend megfogalmazása kínai módra, ahol óriási szerepe van az ősök és az uralkodó tiszteletének.

A taoizmus pedig a másik nagy kínai filozófiai rendszer, aminek kialakulása Konfuciusz kortársához, Lao Ce munkásságához köthető. A taoizmus a társadalmi hagyományoktól és szabályoktól való spontán szabadságot hirdeti, inkább meditatív, az elmélkedést elősegítő vallás. A természet és az emberi természet összhangjával próbál eljutni a végső valósághoz.
Igazán életigenlő filozófiát takar, hiszen azt tanítja, hogy minden eléd kerülő helyzet azért van, hogy valamit tanulj belőle.

A taoizmus eszméi különösen közel állnak a szívemhez, a shiatsu tanulmányaim során többször elemeztük ezeket a tanokat és sokkal izgalmasabbak, mint azt valaha gondoltam volna – de majd erről később, vagy máshol – pl. a blokkoldás c. oldalamon hamarosan...

Ez a három vallás, filozófia együtt nagyban befolyásolta a kínai kultúrát, politikát, gazdaságot, a kínai orvoslást, a harcművészeteket és magyarázatot ad arra, hogy miért gondolkodnak máshogy a kínai emberek, miért tekintélyelvű a demokrácia, miért tisztelik annyira az ősöket és hogy honnan ered az az erkölcsi tartás, ami a nyugati emberekből lassan kihalóban van.


Míg a thai Buddha nőiesen karcsú, addig a kínaiak arca pufók és nagy a pocakjuk, tele vannak vidámsággal, életörömmel, pozitív kisugárzással.




Sárga Jambhala Buddhát rosszalló arckifejezés és királyi testtartás jellemzi, de csak azért hogy figyelmeztessen arra, hogyha arrogáns módon akarunk meggazdagodni, akkor koldusbotra jutunk.



Buddhista szertartás a Buddha-foga templomban - háttérben Maitreya, azaz az eljövendő Buddha. Őt többnyire trónon ülve ábrázolják, ahogy türelmesen várja, hogy eljöjjön végre az ő ideje...




A nevető Budai Buddha (nem összetévesztendő a nagyhírű és hasonló méretekkel bíró Budai szakáccsal...)gömbölyű pocakját legalább naponta kétszer ajánlott megsimogatni, hogy a várva várt szerencse, gazdagság és bőség beköszöntsön hozzánk.


2011. december 6., kedd

Santa Pukki



Mivel több országból verbuválódik az osztály, a gyerekek már az első hónapban tisztázták a különböző nyelvek „legfontosabb” szavait. Nem is ment még jól az angol, de már norvégul, finnül, svédül vagy kínaiul pontosan tudták, hogy mit jelentenek az olyan szavak, mint pisi, kaki, hülye stb.

Na jó, számokat és ennél jóval szalonképesebb szavakat is próbáltak egymástól megtanulni, de hát egy (fiú)gyereknek sokkal érdekesebbek az előbbiek…
A finn-magyar nyelvrokonságot is gyorsan sikerült felfedezniük: pl. käsi – kéz, silmä – szem, millainen? - milyen?, mitä? - mit?, pissa - pisilni, kaki – kaki stb.

És most itt a Mikulás, akit a finnek Joulupukki helyett sokszor csak Santa Pukki-nak neveznek.

Bálintnak ez pedig különösen tetszik, így mostanában előszeretettel emlegeti ebben a változatban.

Nem tudom, hogy hol hagyta Santa Pukki a szánját, meg a szarvasait és hogy bírt a 25. emeletig felmászni, de szerencsére ellátogatott hozzánk is. A csizmák helyett jobb híján megfelelt a szandál meg a strandpapucs, csak sajnos a csoki olvadt meg egy kicsikét...

2011. december 2., péntek

5 csillagos (puttonyos) vállműtét



Gondoltam, amíg itt van anyukám, addig megpróbálom a vállamat rendbe hozatni.

Már lassan egy éve volt, amikor Balu kutyánk akkorát rántott rajtam az egyik sétánk alkalmából, hogy azt hittem egy karral kevesebbel térek haza.
Néhány hónapig fájt, de gondoltam ebcsont beforr – főleg, ha pont egy eb a bajom okozója…
Én vagyok a hibás, hogy akkor félvállról (szó szerint!) vettem a dolgot, de egyszerűen nem volt időm magammal foglalkozni, az építkezés, meg a kiutazás minden energiámat elvitte.

De aztán mióta itt vagyunk és rendszeresen csikungozom, kiderült, hogy van néhány mozdulat, amit elég szépséghiányosan tudok csak előadni.

Ráadásul elkezdtem a házban meridián tornát tartani, ahol ugyancsak nem árt bizonyos mozdulatokat helyesen megmutatni, nem pedig a felét ellazsálni.

A héten éppen elmaradtak a csikung edzéseim, anyu meg tudott itthon segíteni - így gyorsan kerestem egy sportorvost.
Korábban jártam már csontkovácsnál, de ő sem sok jóval biztatott, mert szerinte részleges izomszakadásom van, az pedig csak műtéttel lehet orvosolni.

Csináltak MRI-t, de szerencsére nem akkora nagy a baj, az izmaim rendben vannak, de lehet, hogy mivel a jobb vállamat automatice kíméltem egy jó ideje, emiatt rendesen ellustult és egy jókora mészfelrakódás képződött rajta.
Na azt pedig csak ki kell onnan kapargatni, tornázni rendszeresen és akkor elfelejthetem örökre ezt a vállfájósdit.

Itt minden flottul ment, az MRI-t rögtön megcsinálták, mehettem volna akár másnap a műtétre is, de mivel a biztosítóval is le kellett boltolnom, így a szerda délutánban maradtunk.
A műtéti előkészületek miatt este fél kilenckor kerültem a műtőasztalra és már 11 volt, amikor végeztek velem. De nem én voltam az utolsó, Gábor szerint még ketten vártak utánam a sorban. Az altatós doki kedves volt, csak arra emlékszem, hogy félig kábultan a tokaji borokról értekeztünk, azt ecsetelte, hogy neki hány puttonyos a kedvence.

Csak zárójelben, a kínaiak valóban az édes borokat szeretik. Nemrég sikerült összefutnunk azzal a kínai sráccal, akinek nagy szerepe van abban, hogy itt Szingapúrban is lehet magyar borokkal találkozni. 3 évig élt Magyarországon és a kínaiak ízlésvilága szerint választott ki 50 fajtát és azt forgalmazza nagy sikerrel. A tokaji, villányi és az egri borok a legkeresettebbek, de egyelőre csak a saját üzleteiben és néhány étteremben lehet hozzájuk jutni.

Szóval visszakanyarodva a témához, másnap reggel már haza is mehettem, most tornáztatom a karomat szorgalmasan és reménykedem, hogy a jövő heti tornaórán észre sem veszik a lányok, hogy közben beiktattam egy vállműtétet...


kaptam emlékbe néhány fotót a „sóbányából”…