2011. október 20., csütörtök

Vafler, origami és mézes alma



Nagy hangsúlyt fektet az iskola a nemzetköziségére, így nagyon sok az olyan iskolai program, amely ezen téma köré szerveződik.
Így volt ez múltkor Marciéknál a UN koncerten, de ezen a héten az elementary schoolban is beköszöntött a nemzetek napja. Minden gyerek ilyenkor a saját országára jellemző színekben, ruhákban jöhet a suliba, a nagybetűs nap célja pedig nem más, mint, hogy minél többet megtudjanak egymás országairól, annak szokásairól. Aztán majd a nyelvekről még külön is lesz szó, november elején ugyanis az egész suli Language Week lázban ég majd, így arról később.

Bálint piros pólóban, fehér térdnadrágban, zöld zokniban és tricolorban pompázó pofikkal indult útnak, néhány órára én is vele tartottam, mert ilyenkor a szülőket is tárt karokkal várják.

Mindannyian nagyon aranyosak voltak és érdeklődőek. Idén 4 ország volt „terítéken”, így a sok színes bemutató mellett norvég vaflert reggelizhettek, majd megtanultak hajtogatni néhány origamit, kötöttek portugál tengerész csomót, magukra kenhettek egy kis Holt-tengeri iszapot, majd később (az iszapos kezükkel) mézbe mártogatott almát és kalácsot tömtek magukba, így egész biztosan megjegyezték, hogy miként köszöntik a Rosh Hashanah-t, azaz a zsidó újévet.

Bálintnak ez utóbbi különösen tetszett, mert az egyik izraeli osztálytársa még egy "szemléletes" videót is megmutatott neki, így estére már az egész család képben volt almamártogatás ügyileg. Aztán később rátalált egy még viccesebbre itt...


egy kupac szőke skandináv




itt pedig néhány kis gésa




készül az origami...




...meg a tengerész csomó




színes osztálytársak


1 megjegyzés:

  1. nekem azert jo a blog, mert amikor repkedek erre arra legalabb latom mi tortent otthon, ha mar szokas szerint lemaradok rola...na ki irta? es ki a kislany a zaszloval?

    VálaszTörlés