2013. január 8., kedd

Elköltöztünk, mi is és a blog is


Ahogy írtam korábban, úgy döntöttem, hogy egy új blogon folytatom az élménybeszámolónkat, mert ez a Merlion név nem igazán kompatibilis Koreával. Majd még csinosítgatom és előbb-utóbb írni is fogok, most egyelőre csak néhány fotó feltöltésére volt időm.

Az új blogom:



Kis névmagyarázat a hangulathoz: A "hangul" a koreai írást jelenti, Korea hivatalos nyelve a koreai nyelv, azaz a hangugo, az ország történelmi neve pedig Hanguk. Egyszóval sok itt a HAN, többek között így hívják a Szöult keresztben átszelő, a Dunánál kétszer szélesebb folyót is, a hangult már tanulom, a hangulatom pedig remélem jól alakul ideát...

2013. január 7., hétfő


Ma már elkezdődött az iskola, így most van egy kis időm bővebben mesélni.

Kezdem az elején, mert ez az egész költözködés olyan hirtelen jött, hogy nem is tudtunk hírt adni róla mindenkinek. Bár azért nyáron már pedzegettük ezt a Koreát, de mi is úgy gondoltuk, hogy legfeljebb a következő nyáron lehet belőle valami.
Aztán felgyorsultak az események, Gábornak előbb jött az ajánlat és ezért SOS döntenünk kellett. November közepén egy hosszú hétvégére eljöttünk körbenézni, házat, sulit választani és a várossal ismerkedni. Szerencsére a vártnál is kellemesebben sült el a dolog, ugyanis a gyerekeinket (is) sikerült teljesen belelkesíteni, olyannyira, hogy az addigi nagy ellenállás hirtelen elszállt és azt mondták, hogy szívesen váltanak sulit, országot, de főleg lakást. A nagy örömük tényleg ez utóbbinak köszönhető, hiszen ezúttal "budafoki" körülmények közé költözünk Szöul egyik külső kerületébe, azaz lehet újra a kertben nagyokat játszani, focizni, kutyázni, macskázni, a környéken sétálni stb. Szingapúrban az időjárás miatt sokat szorultunk a négy fal közé és bizony hiányzott nekik, hogy valahol kiengedjék a gőzt.
Azt hiszem az én lelkesedésemet sem kell sokat magyarázni, nekem a zajos betonrengeteg után maga a földi paradicsom lesz az új otthonunk.

Szöul óriási, az elővárosokkal együtt másfélszer többen laknak itt, mint Magyarországon, ezért nagyon zsúfolt, óriási a forgalom, de legalább van hová menekülni feltöltődni. A várost gyönyörű hegyek veszik körül, ahol majd nagyokat lehet túrázni, az ország pedig meseszép. Rengeteg nemzeti park, megannyi természeti és kulturális látnivaló vár ránk, egyszóval ha már a világ másik felére költöztünk egy kis időre, nagyon jó lesz egy új országot, egy másik kultúrát is megismerni. A koreai emberek nagyon kedvesek, sokkal barátságosabbak, mint Szingapúrban, ez pedig még jobban megkönnyíti a váltást és a beilleszkedést.

Ígérem, a blogot majd folytatom, valószínű más név alatt, de majd úgyis jelentkezem a részletekkel. Egyelőre még zűrösek a napjaink, sok az elintéznivaló és legalább 2 hétbe telik, mire megérkeznek a bútoraink, csomagjaink (addig átmeneti szálláson húzzuk meg magunkat).

Elég nagy váltás volt a trópusokról a zimankóba költözni, de lassan már felengednek a lefagyott végtagjaink és így teljes bedobással vághatunk bele az újabb kalandokba.


2013. január 6., vasárnap

Nyárból a télbe...




Weather for Singapore

25°C | °FSunMonTueWed
Chance of StormsMostly SunnyPartly SunnyChance of Storms
Mostly Cloudy
Wind: N at 6 km/h
Humidity: 94%31°25°33°24°33°25°33°25°


Weather for Seoul, South Korea

-16°C | °FSunMonTueWed
Mostly SunnyPartly SunnyPartly SunnyMostly Sunny
Fog
Wind: N at 3 km/h
Humidity: 78%-2°-11°-2°-10°-12°-5°-13°


Megérkeztünk Szöulba...és nagyon fázunk:-)

De legalább friss levegőt lélegezhetünk, a fiúk 2 év után újra hógolyóztak én pedig nagy örömömre (egyelőre csak résnyire) nyitott ablaknál a fejem búbjáig betakarózva egy igazán mélyet alhattam.