2011. július 10., vasárnap

Kicsi ember, kicsi ágy

Ágyakat nem hoztunk magunkkal, mert a régieket már így is, úgyis ki akartuk cserélni. Szerencsénkre összeakadtunk egy amerikai nővel, aki meg éppen szabadulni akart 2 ágytól, ő ugyanis már hazafelé vette az irányt.
Így már csak Marcinak van szüksége egy alvóhelyre, amit az IKEA-ból terveztünk beszerezni.
Még otthon kutakodtam ágy ügyben és örömmel láttam, hogy a magyar és a szingapúri áruház oldala egy az egyben ugyanaz. Bevallom a részletekbe nem merültem bele, így sajnos csak itt derült ki a turpisság, miszerint a helyi standard ágyméret az európainál 10 centiméterrel rövidebb.

Itt magasabbak a házak, nagyobbra nőnek a fák és a virágok, sőt nagyobbak a bogarak is...de az ágyak!!!

A 13 éves, 170 centi magas fiam derekáig ér a többi hasonló korú ázsiai gyerek, így már teljesen érthető, hogy felesleges errefelé 2 méter hosszú ágyat árulni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése