2012. február 26., vasárnap

Az iPad-es hadsereg



A múlt hétvégén kint voltunk a reptéren egy légi bemutatón (Singapore Airshow). Mivel én nem igazán rajongok a katonai gépekért, így női szemmel nem volt annyira izgalmas ez a délelőtt, de a témához kapcsolódva talán mégis érdemes néhány mondatot lepötyögnöm.

Szingapúr egy picike ország (Budapest területénél alig valamivel nagyobb), amely jószomszédi viszonyt ápol a környező országok népeivel, politikailag, gazdaságilag pedig messze a legstabilabb a régióban. Azaz még egy valamirevaló ellenség sem jöhet számításba, a katonai kiadásaira mégis két lapáttal szórja a pénzt. Pl. a 2011-es védelmi költségvetése szerény 9.6 milliárd dollárt tett ki, ami kb. a GDP 5 százalékának felel meg.

Összehasonlításképpen az itteni GDP több, mint másfélszerese a magyarországinak (az egy főre jutóról inkább ne beszéljünk), a magyar védelmi büdzsé pedig ennek csupán 1 %-át emészti fel.

A két éves katonai szolgálat minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak kötelező, sőt, azoknak is, akiknek a szülei időközben állampolgárságot, vagy betelepült státuszt szereztek.
Mindemellett 40 éves korukig kétévente katonai kiképzésen vagy inkább továbbképzésen is részt kell venniük, így a két éves katonaság után is kötelező a fittség. És ez nem vicc!!! Pl. aki a szükséges futás szintidejét nem teljesíti, vagy a testtömeg indexe (BMI) 27 fölé kúszik, annak bizony tovább tart a fogyókúrával megspékelt terepgyakorlat, mert itt olyan nincs, hogy valaki nem teljesít.
Na jó, nem is látni pocakos fiatal férfiakat az utcán…

Aztán, hogy valami jó is legyen szegény fiúknak, a tengerészgyalogosokat és a légierő kötelékében szolgáló katonákat a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik, így a szolgáló alakulatok az iPad-ek beépített kameráinak segítségével felvételeket készíthetnek a bevetési területről miközben chat-en megvitathatják a megfelelő támadási pozíciót vagy éppen online megkaphatják hozzá az aktuális parancsot is.
Legutóbb éppen a Védelmi Minisztérium 8000 darabos iPad vásárlásáról(!) szóltak a hírek. Meg arról is, hogy mivel a katonák magáncélú telefonhasználatát illetően kizárólag kameramentes telefonok jöhetnek szóba, emiatt az Apple a legmodernebb iPhone4S telefonjából - természetesen a szingapúri hadvezetés szigorú szabályait szem előtt tartva - egy fényképezőgép nélküli szériát is piacra dobott.

Szerintem rosszul írtam az elején, nem is két lapáttal szórják errefelé a pénzt, hanem tolják - egy feneketlen kútba, púposan megrakott talicskákban…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése