2012. február 9., csütörtök

TOTO, a szuperklotyó



Amikor másfél hete Dóráéknál nosztalgiáztunk, akkor került a képbe, hogy anno 1 forintért kaptunk egy gombóc fagyit.
Azon gondolkoztam, hogy a mai gyerekeknek mennyi mindenről lehetne még mesélni, többek között sok olyan dologról is, amit talán elképzelni sem tudnak.
Nem éppen a fagyis témához illik, de valószínűleg a frankfurti átszállásunk WC-és élménye miatt villant be az, hogy amikor gyerekkoromban a nyarakat falun, a nagyszüleimnél töltöttem, akkor mennyire nem szerettem a tyúkudvar végében álló pottyantós klozetot, de főleg a hozzá tartozó kemény, lapokra hajtott, smirglis wc papírt. Emlékszem, mindig próbáltam összedörzsölgetni, hogy bepuhuljon, miközben a rozoga deszkás ajtó hézagjain keresztül skubiztam a csirkéket.

Bezzeg most!
A fiaim a reptéren legalább fél órát egy japán csodabudiban töltöttek, annyira élvezték a távirányítós 2 (vagy 4?) in 1 bide-wc-t, amihez ugyan nem adtak papírt, de helyette volt beépített masszázs, ülésfűtés, különböző nyomású és irányból spriccelő zuhany, szárító és persze távirányítóval működő ülőke/fedél fel- és lehajtó gomb.
Azt mondták, muszáj nekem is kipróbálnom.
Egy dolgot nem értettem. Akinek nagyon kell, az vajon mit csinál addig, mire elolvassa és értelmezi a 15 pontos használati utasítást :-)


2 megjegyzés:

  1. Szűcs Gabriella2012. február 14. 11:55

    A gyerekkori élményeid, mintha csak az enyémeim volnának! De azért ne ez legyen a legközelebbi nosztalgiázós esténk fő témája! :)

    Ami az intelligens toalettet illeti, tényleg szuper lehet, ha Bálint lekéste miatta a virtuális randiját...!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na igen a bűnös wc...
      közben megnéztem és kiderült otthon is forgalmazzák, most akciósan, "csupán" 3 millió forintért meglepheted vele a családot:-)

      Törlés