2011. november 3., csütörtök

Maratoni gombócolás



A héten language week van a suliban, csupa izgalmas programmal és feladattal.

Pl. ma Bálintnak egy kedvenc hazai ételét kell bemutatnia, így emiatt tegnap szilvás gombóc lázban égtünk egészen este 10-ig.
Nagy kedvencről lévén szó, már amúgy is esedékes volt a menübe iktatni és hogy minél színesebb legyen a beszámoló, a nagy esemény közben a kamera is annyit villogott, hogy Hemző Károly is tuti megirigyelte volna.
Csak az alapanyagokról legalább 10 felvétel készült ilyen-olyan szögből, mert nagyon kritikus volt a készítője, aki persze ezen kívül még főzni, gyúrni és tölteni is akart és közben valamennyi munkafázist megörökíteni. Én meg nem tudtam, hogy éppen mire ügyeljek. Arra, hogy a már csupa maszat fényképezőgépet lehetőleg ne ejtse bele még a cukros szilva levébe is, avagy a tészta valóban megfelelő állagú legyen.

Végül az eredetileg sem két perces projekt legalább 4-5 óráig eltartott, mert a cél előtti utolsó lépéseknél (fotóválogatás, beragasztás, szövegírás stb.) bizony már elkélt némi noszogatás. Hiába, gombócokkal teli pocakkal egy ilyen ügyes kiskuktának is nehézére esik a koncentrálás.

Nagyon szeretném, ha Bálint legközelebb egy kevésbé macerás kedvencről írna fogalmazást, mondjuk egy előrecsomagolt piros pöttyös rudiról…


a remekmű első és utolsó oldala:



3 megjegyzés:

  1. Szenzációs élményekkel teli ez az iskola! Ennyi náció,ennyi azokás, a gyerekek rengeteget nyernek vele. A végeredmény finom lett? Vinni is kellett belőle az osztálytársaknak? Mariannkám szenzációs a stílusod, tényleg könyvbe való. Remélem meg is írod, ha visszajöttetek. Cs.Zs.

    VálaszTörlés
  2. Edit néni, környezet órára már lophatjuk is az ötletet, biztos élveznék a gyerekek a házi dolgozat elkészítését. Remek ötlet!

    VálaszTörlés
  3. finom lett, de nem sok gombóc maradt:-)

    a suliban tényleg sok az izgalmas program, még a szülőkre is gondolnak. a héten például én is voltam egy pottery workshop-on, azaz agyagoztam még 100 másik lelkes anyuka (és egy kakukktojás apuka)társaságában...

    VálaszTörlés