Hongkong

A múlt héten őszi szünet volt a suliban, a pénteki iszlám ünnep (Hari Raya Haji) hosszú hétvégéjét toldották meg a gyerekeknek néhány nappal. Mi ezúttal Hongkong felé vettük az irányt.

Főleg a gyerekekről szólt a kiruccanás, hiszen a két nap nonstop vidámparkozás mellé csak néhány túrát iktattunk a programba. Mivel Gábor már járt errefelé, ezért az egyik gyereknapon kimenőt kaptam, hogy én is felfedezhessem magamnak a várost. A fiúkat tehát hagytam az űrlényekkel csatázni, én pedig élvezettel merültem el az újabb élménytengerben.

Szingapúr egy jól nevelt emberekkel teli steril kisváros Hongkonghoz képest. A korábbi értetlenségem szürke homálya teljesen kitisztult, most már ugyanis értem, hogy miért kérik ki maguknak az őshazából származó helyiek a „kínai” jelzőt…
Külvárosi metróvonalakon utaztam, turisták által kevésbé felkapott helyekre is eljutottam, így testközelből is megtapasztaltam azt a bizonyos kínai modort, amiről eddig csak olvastam vagy Mónika barátnőm élménybeszámolóiból ismerhettem. De most már én is tudom, hogy mi fán terem a köpködés, a folytonos szipogás és krákogás, a fülsiketítő hangoskodás, ugyanakkor szerencsém volt találkozni a rideg és merev szingapúri átlagemberhez képest sokkal kedvesebb, közvetlenebb és barátságosabb emberekkel is.
Elég ellentmondásos így ez az egész, de Kína óriási, az ott lakó emberkék pedig nem egy kaptafára készültek és messze nem olyan (egyen)birkanyájról van szó, mint amilyen a szingapúri náció.
Mivel ennyien vannak, az egyetlen túlélést a tülekedés és egymás túlkiabálása jelenti. Nekünk európaiaknak ez meglehetősen sokkoló, de náluk meg ez a természetes. Izgalmas volt tömegközlekedni, szinte mindig közelharcot kellett vívnom, amikor ki akartam szállni a metróból, mert egy csomó ember egyszerre próbált visszalökni a kocsi belsejébe. Ahol amúgy kis képernyőkről híreket sugároztak, közben meg mindenki a telefonjába ordibált. A köpködésük valóban gyomorforgató, ők meg azon értetlenkednek, hogy a fehér ember minek csomagolja papírba és vágja zsebre az orrából kivarázsolt cuccot.

Hongkong területileg kétszer akkora, mint Budapest, de a 25%-os beépítettségnek köszönhetően az itt lakó 7 millió ember elég szűkösen fér el – nemhiába itt épült a világon a legtöbb felhőkarcoló. A város nagy része ugyanis erdős hegyvonulatokkal és meredek lejtőkkel tarkított dimbes-dombos vidék, de így legalább a városi forgatagból van hová elmenekülni. Például a 263 sziget valamelyikére, mert a nagy félszigeten kívül hivatalosan ennyi kisebb-nagyobb szigetre épült a város. Néhány közülük híddal (és a föld alatt metróval) is megközelíthető, de a többire csak vízi járgány segítségével lehet átjutni.
A sok zöld felület ellenére mégis egyre nagyobb gondot jelent a légszennyezettség, aminek a 80 %-a Kínából érkezik.
Az 1997-es visszacsatolástól számítva még ötven évig szinte teljes autonómiát élvez a város (saját zászló, pénz, kormány és igazságszolgáltatási rendszer - némi pekingi szálmozgatásokkal megspékelve), de állítólag az elmúlt években sokat veszített eredeti fényéből és kissé „megrozsdásodott” . Vagy a hirtelen megélénkült kínai bevándorlás homályosította el, ki tudja.

Sokat fotóztam, így az albumban még ezen kívül is csemegézhettek (a családi képek linkjét meg emailben küldöm).

Hongkong (sziget) látképe a félszigetről:

 ugyanez néhány sarokkal arrébb az esti fényárban:

Po Lin kolostor (Lantau sziget):

 a kolostorral szembeni hegyen az óriási Tian Tan Buddha:

 Ngong Ping-i függővasút:

Wong Tai Sin templom :

Chi Lin zárda:

Nan Lian kert:

Man Mo templom (Tai Po) óriási füstölői: 

Tízezer Buddha kolostorához vezető út (Shan Tin):

piaci kínálat:

Színes angol órák

Már ott tartunk, hogy Bálint gyakran a fejét fogja, ha valamit rosszul mondunk angolul, de főleg a kiejtésünk miatt kötözködik - lássuk be, jogosan. Ha belefeszülök, akkor sem tudnék olyan echte angol kiejtést produkálni, mint a fiúk, így ha ez a hajó már elúszott, legalább a szókincsemet megpróbálom egy kicsit felturbózni.
Szóval adott volt a feladat, s mivel az EFT kurzust sikerült befejeznem, így az agytágítást most egy angol tanfolyamon folytatom.

Rajtam kívül csak hárman vagyunk a kurzuson, egy brazil, egy koreai és egy japán nőci, na és a cseh angol tanár.

Nagyon élvezem ezt a kulturális kuszaságot, mert még sosem volt olyan élményben részem, hogy egy-egy feldobott témát (szokások, ünnepek, emberek, ételek, tájak stb. ) egyszerre ennyi szemüvegen keresztül sikerüljön megismernem. Ez a különbözőség a földrajzi távolsággal egyenes arányban nő és mivel az európai szekció van „középen” - ha megfelelő szögből nézzük a földgolyót -  így kb. mi jelentjük az átmenetet a dél-amerikai és a kelet-ázsiai tengely két szélsőséges vége között.

Természetesen a kötelező női témákba inkább óra után merülünk bele, hiszen az ifjú Polanek igencsak elpirult volna, amikor a majdnem ötven éves Shirley a brazil pasik fenekéről tartott szenvedélyes kiselőadást. Brazíliában ugyanis ezt nézik meg a nők először, ha egy férfi az útjukba kerülJ
Aztán Kanako és Hori ferde szeme teljesen kikerekedett, amikor a brazil nő a férje főzőtudományáról is mesélt. Aki nem csupán gusztusos hátsóval bír, de a főzésen túl még mosogatni sem engedi a nejét, mert a női kacsókat kímélni kell. Sőt náluk még a beágyazás is férfimunka, mert a rendmániás szuperférjnek nem mindegy, hogy hogyan állnak a párnacsücskök.
Ezzel szemben a japán gésa éjfél előtt sosem látja az urát, mert náluk az a trendi, hogy a férfiak a munka hősei - otthon meg a ház urai. De azért a fizetésüket az asszonykáiknak adják és ha szükségük van pénzre, akkor kuncsorognak.

Shirley még mindig nem akarja elhinni, hogy a világon létezik ekkora a közbiztonság, hogy a pénzkiadó automatáknál az emberek szívbaj nélkül igazgathatják a bankókat a tárcáikba, a nők pedig nyitott retiküllel flangálhatnak. A koreai és japán hölgyemény meg nem képes megszokni a helyiek udvariatlanságát és a szolgáltatások gyatra minőségét. Ezt még én sem igazán értem, mert az otthoni állapotokhoz képest szerintem fényévre vannak az itteni viszonyok.   

Egy szó, mint száz sokat nevetünk és ilyenkor a keleti csapat nagyokat tapsol, mert míg nálunk a hasunkat fogjuk a röhögéstől, addig náluk minél viccesebb valami, annál többször és nagyobbat csattan a tenyér.

 Hori éppen hiányzott, de majd legközelebb őt is lencsevégre kapom, hogy teljes legyen a csapat...

Holdsütik és lampionok

A kínai kultúrában a hold kitüntetett szerepű égitest, így nem véletlen, hogy a hagyományos ünnepek mindegyikét a holdnaptár szerint határozzák meg.

Tegnap, azaz a 8. holdhónap 15. napján az ősz közepét ünnepelték (Mid-Autumn vagy Mooncake Festival), ami több mint 3000 éves múltra visszatekintő családi ünnep. Amikor a hold a legnagyobb és legfényesebben csillog a családok összegyűlnek, lampionokat gyújtanak, füstölőket égetnek, a holdbámészkodás közben pedig nagyokat beszélgetnek és az elhunyt szeretteikre gondolnak. Ilyenkor sok finomság kerül az asztalra (vagy a piknik pokrócra), ahonnan természetesen nem hiányozhat az ünnep kötelező nyalánksága, a holdsüti sem.

Már szeptember eleje óta rendületlenül árulják a boltokban a különböző féle-fajta  süteményeket.  A hagyományos töltelék lótuszmag masszából készül és a holdat a süti közepében lapuló kacsatojás(sárgája) jelképezi. Mostanság inkább egy nagyon édes és tömény csoki-, mogyoró-, pisztáciakrém stb. kerül a vékony sült tészta réteg alá. A családok, barátok ezzel ajándékozzák meg egymást, de a modern időkben már céges repiajándékként is szolgál  (nem véletlen tehát, hogy a múlt héten több céges futárt is láttam kismillió dobozzal lavírozva).

Este Bálinttal nyakunkba vettük a várost, nagyon nagy élményt volt a lampionfüzér tengerben úszó China Town és a folyóparti úszó fényszobrok látványa. További fotók az albumban.

Számos legenda kering az ünneppel kapcsolatosan, de minden történet főszereplője a gyönyörű Csang E, aki halhatatlansága miatt még ma is holdon él.

Ez az egyik verzió a sok közül, ha érdekel benneteket, akkor érdemes belenézni (és közben egy kis kínai zenét hallgatni):

   

Forma-1

Eddig csak tévében láttam Forma-1-es futamokat, gondoltam majd egyszer valamikor élőben is....Úgy látszik most érkezett el ennek az ideje, hiszen az itteni utcai száguldó cirkusznál keresve sem találtam volna jobb alkalmat.
Nem vagyok különösebben nagy rajongója ennek az autós őrületnek, de ezt tényleg kár lett volna kihagyni, mert nagyon nagy élmény volt a vasárnap este.

Első nagy piros pont: csak 10 perc és már a pályánál voltunk, a profi rendezésnek köszönhetően pedig minden olyan olajozottan működött. Nem volt tömegnyomor, egyértelműek voltak a útmutató táblák, kedvesek voltak a szervezők.
Sétálójegyünk volt, de mivel amúgy is csak egy-egy csík erejéig lehet élvezni a versenyt, így ezt megunván a fűben heverészve óriáskivetítőkön követtük inkább a futamot, miközben a száguldó kocsit repesztéseit dolby sztereóban hallgathattuk:-)
Azért nagyon vicces volt látni ezeket a szuper kocsikat azokon az utakon, ahol mi is sokszor megfordulunk és hiába suvickolják fel a nyomokat minden évben, azért a kanyarokban hagyott fekete keréknyomok még nagyon sokáig látszanak.

Itt Szingapúrban minden évben óriási programdömping társul a versenyhez, így a különböző zónákban több színpadon legalább nyolcvan előadás, koncert és egyéb látnivaló várta a közönséget.
Bálint már szombaton este is kiment az apjával a nagykoncertre (Maroon5), vasárnap már együtt voltunk és ha nem éjjel 11-kor kezdte volna Katy Perry a bulit, talán nem csak az első három szám erejéig maradtunk volna...
http://www.singaporegp.sg

még több fotó itt.

Répatorta

Kai Kai nemrég ünnepelte az ötödik szülinapját.
Szegény panda még a karanténban vesztegel, de legalább méltó módon fölköszöntötték: egy almás, répás jégtortával...Boldog szülinapot!

na mi lesz már, minek ennyit vacakolni?

végre! fincsi hűs finomság...

Photo / Wildlife Reserves Singapore

Ujj számtan

Már az ősember is az ujjait használta a számoláshoz, ezzel a jó szokással pedig nem hagytunk fel azóta sem (nyelvészeti csemege: a latin ujj szóból (digitus) származik az angol digit, azaz számjegy elnevezés).

Ahány ház, annyi szokás alapon az ujjunkkal való számolás - helyesebben a számok elmutogatása - nagyon színes képet mutat. Mivel Szingapúrban sok náció él egy rakáson, így már nekünk is sikerült néhány variációt megismernünk ezalatt egy év alatt.

Mi magyarok a legtöbb európai néppel együtt a számolást mindig a hüvelykujjunkkal kezdjük és az ötöst a nyitott tenyerünkkel mutatjuk. Az angolok, amerikaiak és ausztrálok pont fordítva haladnak, tehát ők a kisujjukkal kezdenek, de a vége, azaz az ötös már ugyanaz. (lsd. Give me five! = Csapj a tenyerembe!)

Az ázsiaiak esetében eddig kétféle, igencsak eltérő mutogatással találkoztam. A kínaiak egy kezükön egészen tízig elszámolnak:

 

A japánok és koreaiak viszont nyitott tenyérrel indítanak és a számokkal előrehaladva ökölbe zárják a kezüket, hattól tízig pedig visszafelé ugyanez: 

Tehát igencsak zavaros lehet egy ilyen számmutogatósdi, mert ha egy japán hármat mutat egy amerikainak, az neki kettőt jelent, de ha az amerikai mutatja a hármat, akkor az meg a japánnak kettő, de akár nyolc is lehet, mint ahogy egy kínainak is a mi kettesünk...inkább nem folytatom:-)

Az egyéb kézjelekről vagy az eltérő jelentésű kommunikációs technikákról és gesztusokról még sokat tudnék mesélni, így ebben a témában mindenképpen folyt. köv.

Eltévedt dzsungellakók

Amikor ma Bálint megérkezett az iskolából tiszta sáros volt a táskája, mert útközben hazafelé a hátára ugrott egy majom…

Amerre a szemünk ellát, mindenhol felhőkarcolók, de a házak tövében rengeteg fa és bokor zöldellik, ahol bizony megbújhat néhány eltévedt dzsungellakó.
A sulijukban már kétszer is előfordult, hogy a „pitonmentőket” kellett kihívni egy eltekergett óriáspéldány miatt. De ez errefelé nem is akkora nagy szenzáció, évente ugyanis kb. 300 kisebb-nagyobb csúszómászót fognak be lakossági bejelentésre. Az állatkert már nem is győzi az örökbefogadást, így külföldön próbálnak túladni rajtuk.

Még az a szerencse, hogy tigrisek csak a Tiger sör dobozairól vicsorítanak ránk :-)

ezen a videón egy pitont próbálnak befogni Szingapúr egyik lakótelepén:

Panda hírek

Tegnap reggel két nagyon népszerű és régóta várt látogató érkezett Szingapúrba. A Changi reptéren 60 fős delegáció fogadta őket, köztük Teo Ser Luck kereskedelmi és ipari miniszter valamint az egykori elnök, S.R. Nathan.
Azért, hogy minél kényelmesebb legyen az utazás, a repülőgép közepén egy kosárlabda pálya nagyságú helyre szóltak a jegyek és hogy az ellátás is tökéletes legyen, mintegy 90 kilogramm bambusz lapult a catering csomagban.
A vendégek kissé megilletődve fogadták a nagy ovációt, majd csalódottan vették tudomásul az 1 hónapos karanténról szóló döntést. Októbertől viszont már a vadiúj otthonuk várja őket, ahol a természetes élőhelyükhöz hasonló klímát egy duplaüveges légkondis medvelak biztosítja.

Szingapúr ezzel az akcióval már a kilencedik olyan ország (Kínán kívül természetesen), ahol lehetőség nyílik arra, hogy közelről is megcsodálhassunk egy-egy helyes óriáspandát. Az állatok minden helyszínen egy 10 éves kölcsönszerződés keretében vendégeskednek, azaz az évi 1 millió dolláros "bérleti díj" ellenére is a kínai állam tulajdonában maradnak és ugyanez vonatkozik az esetleges utódokra is.

KAI KAI, az ötéves hím és JIA JIA, a négyéves nőstény maci

A óriáspanda kínai nyelven "nagy medvemacskát” jelent. A "macska" jelzőt annak köszönheti, hogy a többi medvefélével ellentétben kitűnően tud fára mászni, a pupillája pedig nem kerek, hanem a macskaszemhez hasonlóan rés alakú. Naponta meglehetősen hosszú ideig (10-12 órán keresztül) képes egy helyben üldögélni, azaz életvitele igen lassú a rokonságához hasonlítva. Nem brummog (nem nyávog), hangja inkább a bárány bégetéséhez hasonlít. Elsősorban bambusszal táplálkozik, annak is főleg a fiatal hajtásait részesíti előnyben, de gyümölcsöt és elvétve egy-egy apróbb gerinces állatot is elmajszol.

Őshazája mindössze 5900 km², amely magában foglalja Szecsuan, Kanszu és Sanhszi kínai tartományok hegyvidéki területeit. A nyarakat a sűrű erdővel benőtt, 2700–4000 méter magasságban fekvő szubtrópusi hegyoldalakon tölti, télen pedig nem alszik téli álmot, hanem a hideg elöl az alacsonyabban fekvő területekre vándorol.

Jelenleg sajnos a veszélyeztetett fajok táborát erősíti, hiszen szabadon 2000 példánynál is kevesebb él belőlük. De nagy szerencsére Kínának szívügye a macik megmentése, így egyre több pandamentő központ nyitja meg kapuit és a szakértői gondoskodásnak köszönhetően mára az állomány is végre növekvő tendenciát mutat.

leszállás után a fotósok gyűrűjében:

  

és íme az új 1500 nm²-es légkondis otthonuk:
(a maciknak lehetőségük lesz a trópusi klímát is megismerni, azaz kapnak kimenőt a szabad levegőre is, de minden bizonnyal inkább bent hűsölnek...)

http://pandas.riversafari.com.sg

Keleti főzőcske - ezúttal thai módra

Rájöttem, hogy már régen raktam fel receptet a blogra, így talán itt az ideje egy kis thai torkoskodásnak.

Ez is egyszerű és nagyszerű, no meg szó szerint is marha finom étel.

Pikáns íze a pácnak köszönhető, ami egy gyömbér/chili/fokhagyma/szója/sherry keverék.
Én az itt kapható ún. cooking sherry-t használtam, ami sózott likőrbor, de bármilyen édesebb bor is megteszi, a sózás pedig külön is megoldható.

Néhány óráig - de még jobb ha egy éjszakán át  - pácoljuk, majd leszűrjük a kicsi és vékony szeletekre vágott marhahúst és wokban kevés olajon addig sütjük, amíg szép ropósra nem pirul. Ezután kivesszük a készre sütött húsdarabokat, hogy a szeletekre vágott hagymát is megpirítsuk. Most már visszakerülhet a husi a hagyma mellé, a spenótot viszont csak ezután dobjuk bele, mert annak tényleg elég néhány közös átforgatás, hogy egy picikét összeessen. Rizzsel tálaljuk. Jó étvágyat!

Hozzávalók - 1/2 kiló marhahúshoz (fartő vagy hátszín)

páclé:
4 evőkanál édes chili szósz
2 evőkanál szója szósz
2 teáskanál reszelt gyömbér
1 evőkanál sherry
néhány gerezd zúzott fokhagyma

2 nagy fej vöröshagyma szélesebb szeletekre vágva
két maroknyi friss spenót
pici olaj a sütéshez
+ köretként rizs

Egy biciklista naplója

Gábor egyik angol kollégája, Paul Fairhurst tavaly nyár óta él Szingapúrban.
3 nappal a megérkezése után elment bicajozni és azóta alaposan felfordult az élete, mi több egy új kezdődött…

A balesetre nem emlékszik, de valószínűleg egy vízelvezető csatorna rácsai közé akadt be a kerék, emiatt vágódott az útpadkára és csak a bukósisakjának köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt.

Súlyos gerincsérülése miatt csupán 10 % esélyt adtak az orvosok, hogy a teste válltól lefelé valaha újra működőképes lesz.
Két és fél hónapig volt kórházban, ezután pedig rengeteg rehabilitációs kezelésen ment keresztül. Valójában egy év óta minden egyes napja arról szól, hogy legyőzze saját korlátait, de hatalmas akaraterejének hála, folyamatos a javulás. Időközben visszatért a munkahelyére, fut, úszik, sőt újra bicajozik, de a balesettel valószínűleg minden átértékelődött az életében.

Újabban előadásokat tart különböző fórumokon, hogy a sorstársai a példájából meríthessenek erőt.
A következő célja pedig nem más, mint a Himalája megmászása, amire 10 % esélyt adtak neki.
Ő ezen már csak mosolyog, hiszen egyszer már sikerült ez a tízes, miért ne próbálná meg újra?

Paul naplójába Ti is beleolvashattok:  http://pfairhurst.blogspot.sg/
Ez a lenti videó a baleset egy éves évfordulóján készült, ha esetleg innen nem tudjátok betölteni, akkor ezen a youtube oldalon biztos sikerül.  

A történet folytatása néhány évvel később, egy másik blogban itt. 

Bukit Timah "csúcstámadás"

Már többször jártunk a városi dzsungelrengetegben, de ezúttal a fotómasinát is elvittük magunkkal, hogy bemutassunk néhány apró különbséget az itteni és az otthoni parkerdei sétáink között:

Szingapúr legmagasabb pontja a Bukit Timah csúcs: 163,63 méter 

figyelmeztető táblák, amelyekkel otthon maximum  az állatkertben találkozhatunk: a majmok etetéséért büntetés jár

vagy mit tegyünk, ha a 75 őshonos kígyófajta közül az egyik az utunkba kerül: csak semmi pánik, néhány lépést hátrafelé, mert a kígyó ugyanúgy fél tőlünk

                                 trópusi éghajlat jellemző növényzete - erről földrajzórán már  tanultunk

gránitbánya tava - a sok eső miatt a kiszáradásától nem kell tartani

ha elfáradtunk, egy talpmasszázs sétányon felfrissülhetünk:

és ami szerencsére hasonló: a gyerekekre itt is gondolnak...

Táblagép szerviz házilag

A hétvégén bénáztam és véletlenül leejtettem az iPadunkat (-ünket), bár nem esett hűde nagyot - csak a kanapéról a szőnyegre - de hiába volt kipárnázott esés, mégis végzetesnek bizonyult.
Mentségemre legyen szólva, már a többi családtagom is követett el ehhez hasonlót, de pechemre pont nálam sokallt be a masina. Megpróbáltam életet lehelni belé, pihentettem (becézgettem...), Marci újrainstallálta, de mindez hiába. Maradt a hangyás kép, ami néha ugyan bezöldült, de ennél többet nem produkált.

Mit volt mit tenni, elvittük az Apple szervizbe, mire közölték, hogy nyugodtan kidobhatjuk, ugyanis nem javítható. Pech.

De szerencsére Marcikám nem adta fel, addig guglizott a neten, mire ráakadt egy igencsak érdekes, de állítólag hatékony megoldásra. Csak egy kalapácsra van szükség és ha a megfelelő oldalról, szögből rásuhintunk a gépre, van esély a teljes felépülésre.

Hozta is a kalapácsot, de én a gumifejűre szavaztam, mégse barbárkodjunk már annyira. Kicsit ütögettük, nem történt semmi, aztán végül odacsaptam egy hatalmasat és tényleg bejött a dolog. Újra szuperált, akárcsak fénykorában, ráadásul a guminak köszönhetően nyom nélkül megúszta a gyorsszervizt.

Érdekes lenne belegondolni, hogy hányan selejtezték már le a gépüket hasonló okok miatt, pedig aztán lám milyen egyszerű házilag is orvosolni egy ilyen problémát:-)

Amikor anno a fadobozos tévénken elment a hang vagy szellemképes volt az adás, emlékszem ott is néha elég volt egy jó nagyot a tetejére csapni...
Hiába, változnak az idők, a kütyük, de úgy látszik a jól bevált módszerekhez nem árt ha ragaszkodunk.

Több tonnás balerina

A hétvégén ismét Sentosa szigeten kötöttünk ki, bár ez így nem stimmel, hiszen autóval mentünk:-)
A gyerekeknek itt mindig találunk valami újat és érdekeset, így volt ez most szombaton is.
Korábbi és újabb Sentosa fotók külön albumban itt.

Egy kicsit bóklásztunk, körbe(le)néztünk a Sky Tower-ból, a napnyugta után pedig a daruk táncában, a Crane Dance-ben gyönyörködtünk, ami a legnagyobb ún. animatronikus show a világon.
(animatronika : a mechanikus modellek életszerű mozgatása robotika és elektronika segítségével)

A hetente 4 alkalommal futó hihetetlenül látványos (és ingyenes) műsor a négyszeres Emmy-díjas amerikai díszlettervező, Jeremy Railton kreativitását dicséri. Railtont egyébként legutóbb a 2002-es Téli Olimpia nyitó és záróünnepségének megtervezéséért tüntették ki ezzel a díjjal.

Dél-Rhodézia (mai Zimbabwe) farmján töltött gyermekévek meghatározó szerepet játszanak a művész alkotásaiban, így előszeretettel fordul az állatok – főleg a madarak – témaköréhez. Ezúttal egy nagyon ütős attrakcióra szólt a felkérés, mire ő Ázsia egyik veszélyeztetett fajára hívja fel a figyelmet, miközben a nézőtért is ámulatba ejti az előadással.

A speciális fény-, hang- és víztechnikával megspékelt 500 tonnányi mozgó vasszerkezet két szerelembe esett daru történetét meséli el. A több emeletnyi magas vasmadarak a szerelemtől életre kelnek, a „hasukra" erősített óriáskivetítőkön keresztül láthatjuk, ahogy a csavarok helyén már a szívük kalimpál és végül igazi madarak módján verdesik (vízsugár)szárnyaikat.

Élőben természetesen más volt az élmény, de azért talán ezen a videón keresztül Ti is bekukkanthattok a vasmadarak "balettelőadásába":

Még mindig olimpia

Az  előzetes éremlatolgatásoknak megfelelően a szingapúri női asztalitenisz válogatott Peking után újra érmet szerzett Londonban. Ezúttal ugyan lemaradtak a második helyről, de cserébe, az egyik csapattag jóvoltából a kicsi ország 52 év után ismét egy egyéni bronzot is ünnepelhet.

Az egyéni versenyben az első két helyezett kínai volt. De közben a harmadik is…

Hogy is van ez?

Míg a hivatalos állami propaganda messzemenőkig elégedett ezzel a két éremmel, mi több történelmi tettnek és a nemzeti ünnepnek szánt méltó ajándéknak tekinti, addig a köznép bizony morgolódik. Egy felmérés szerint 10 emberből 8 nem örül az egyéni bronznak, mert az nem egy igazi szingapúri teljesítménye.

A bronzérmes Feng Tianwei ugyanis Kínában született és csak 2008-ban kapta meg az állampolgárságot, ezért pedig itt nem jár piros pont. Aztán ráadásul tett még valamit, ami végképp megbocsáthatatlan. Az éremhez kapott virágcsokrát kínai zászlót lengető szurkolóknak dobta, miközben voltak szingapúriak is a csarnokban. Ők ugyan a felsőbb sorokban ültek, de azért ejnye-bejnye, gyakorolhatta volna a távolra dobást is.

Szerintem a legnagyobb szálka a helyiek szemében mégis az, hogy most ez a „jött-ment” hölgyemény 250 ezer dollárral lesz gazdagabb (ez kb. 45 millió forint, de az aranyérem még ennél is sokkal többet, 180 milliót ért volna), ezért most sokan azzal vádolják, hogy csak a pénz miatt cserélt hazát és így emiatt nem is méltó a jutalomra.

Arról persze néma csönd, hogy Feng nélkül a csapat egyáltalán nem biztos, hogy dobogóra állhatott volna, se most, se négy évvel ezelőtt vagy akár 2010-ben az Ázsiai Játékokon. Sőt arról sem kéne megfeledkezniük, hogy az 1960-ban bronzérmet szerző nemzeti hős súlyemelő, bizonyos Tan Howe Liang is Kínából érkezett, ugyanúgy, mint a kínai szemű  zúgolódók nagyszüleinek a 90%-a is, így nem is igazán értem, hogy mire fel ez a nagy nemzeti öntudat.

Ezt a témát már úgyis néhányszor körbejártam, ha eddig nem sikerült kibogoznom, nem tudom miért gondoltam, hogy majd pont most sikerül...

a kakukktojás Feng a bal szélen 

Péksütik: kicsik és nagyok

Van néhány kedvenc blogom, ahol ha új bejegyzés születik, akkor a blogfigyelőm bejelez. Itt ugyebár az aktuális új poszt, illetve a hozzá tartozó kép is feltűnik.

Mostanában jókat derülök, mert két eltérő témájú oldalon is hasonló fotók jelentek meg, de a fő különbséget csak a beavatottak látják.

Limara fantasztikus péksütiket süt, de Bözse is remekel, csak az ő alkotásaival nem laknánk jól....


Az egyik legjobb gasztroblogger, Limara kiflije:

 http://limarapeksege.blogspot.com/

Bözse néhány évvel ezelőtt Rita barátnémnak készített egy miniatűrt, egy mediterrán balkon élethű mását. Mindezt úgy képzeljétek el, hogy a pici asztalon lévő iciri-piciri tálcában a narancsok kisebbek voltak egy gombostűfejnél...

Azóta én is nagy rajongója vagyok és mindig ámulok, amikor egy újabb csoda kikerül a kezei alól. Ez a rakás "finomság" is alig nagyobb, mint egy gyufásdoboz, a fonott kosárka mérete: 50x40 mm(!)

http://azenpicivilagom.blogspot.com/

Nemzeti Éjszaka - csak 18 éven felülieknek!

Ma van Szingapúr legnagyobb állami ünnepe, az ország függetlenségének 47. évfordulója.

A jeles nap tiszteletére a MENTOS kreatív csapata nagy dobással készült, mindezt a kormány támogatásával, hiszen enélkül itt ilyen dolgot aligha lehetett volna készíteni...

I love SG cukorkák a boltokban, este tűzijáték, de a kapcsolódó reklámfilm/zene talán még ennél is nagyobb durranás :-)

Az üzenet így szól: a nemzeti parádé után legyünk éjjel az ágyban is hazafiak, azaz folytatódjék a zászlófelvonás és a tűzijáték. A csökkenő születési ráta ellen tenni kell, a népesség fogyóban, hajrá fiatalok!!!




Mentos is applying its trademark fresh thinking to celebrate Singapore's National Day and help make the country even better. And it's starting by tackling our country's unbelievably low birthrate. Mentos presents National Night, a fresh new way to "celebrate" your love of Singapore. This August 9th Mentos calls on you* to celebrate not just National Day, but National Night too - and help give our population spurt it so desperately needs.

*Only financially secure adults in stable, committed, long-term relationships should participate.

Monkey business

Langkawin ezt a "használati útmutatót" olvashattuk a szobánkban, azaz ablakokat, erkélyajtót nem volt ildomos éjszakára nyitva hagyni, hacsak nem akart valaki majommal egy ágyban ébredni. Bár szerintem ez inkább a dzsungelben álló házak lakóira vonatkozott, nem pedig a vízen álló cölöpösökére. De mivel egy 8 méteres őshonos kígyófajtától is kellett tartanunk, így nem kockáztattunk:-)

Szerencsére csúszómászókkal nem találkoztunk, majmokkal annál inkább. Nemcsak az üdülőtelepen, de az autóutakon is össze-vissza rohangáltak, így a kocsiknak sokszor meg kellett várni, amíg egy-egy majomfamília átkel előttük.

Kígyó helyett láttunk repülő lemúrt. Ez a mókus-majom keverék a nevével ellentétben nem repül, de a denevér végtagjaihoz hasonló "szárnyak" segítségével könnyedén ugra-bugrál a fákon. A sziget lakója még a malibár is, azaz egy hosszú, bozontos farokkal büszkélkedő óriásmókus. Sajnos mindkét állatkával csak esti szürkületben találkoztunk, így ezek itt nem az én fotóim:

Langkawi

Nagyon jól éreztük magunkat Langkawin (99 szigetből álló trópusi szigetcsoport egyik gyöngyszeme Malajzia észak-nyugati csücskében).

Családi - ezúttal láblógatós - nyaralásunknak ideális helyszínt választottunk: alig másfél órás repülőút, kedves helyiek, gyönyörű környezet, kellemes (azaz nem párás) meleg és ráadásul a hegyek is karnyújtásnyira!!!

Néhány kép mutatóba, a többi szokás szerint az albumban és a családi fotók között.

az egyik cölöpös házikóban laktunk...

ha éppen nem a tengerben, akkor a gyönyörű környezetben gyönyörködtünk

</

majd tovább halmozva az élvezeteket mindezt felülről is megcsodáltuk...</

sőt, láttunk néhány érdekes állatot is ( a többi helyes példány a fotóalbumban)