Hongkong

A múlt héten őszi szünet volt a suliban, a pénteki iszlám ünnep (Hari Raya Haji) hosszú hétvégéjét toldották meg a gyerekeknek néhány nappal. Mi ezúttal Hongkong felé vettük az irányt.

Főleg a gyerekekről szólt a kiruccanás, hiszen a két nap nonstop vidámparkozás mellé csak néhány túrát iktattunk a programba. Mivel Gábor már járt errefelé, ezért az egyik gyereknapon kimenőt kaptam, hogy én is felfedezhessem magamnak a várost. A fiúkat tehát hagytam az űrlényekkel csatázni, én pedig élvezettel merültem el az újabb élménytengerben.

Szingapúr egy jól nevelt emberekkel teli steril kisváros Hongkonghoz képest. A korábbi értetlenségem szürke homálya teljesen kitisztult, most már ugyanis értem, hogy miért kérik ki maguknak az őshazából származó helyiek a „kínai” jelzőt…
Külvárosi metróvonalakon utaztam, turisták által kevésbé felkapott helyekre is eljutottam, így testközelből is megtapasztaltam azt a bizonyos kínai modort, amiről eddig csak olvastam vagy Mónika barátnőm élménybeszámolóiból ismerhettem. De most már én is tudom, hogy mi fán terem a köpködés, a folytonos szipogás és krákogás, a fülsiketítő hangoskodás, ugyanakkor szerencsém volt találkozni a rideg és merev szingapúri átlagemberhez képest sokkal kedvesebb, közvetlenebb és barátságosabb emberekkel is.
Elég ellentmondásos így ez az egész, de Kína óriási, az ott lakó emberkék pedig nem egy kaptafára készültek és messze nem olyan (egyen)birkanyájról van szó, mint amilyen a szingapúri náció.
Mivel ennyien vannak, az egyetlen túlélést a tülekedés és egymás túlkiabálása jelenti. Nekünk európaiaknak ez meglehetősen sokkoló, de náluk meg ez a természetes. Izgalmas volt tömegközlekedni, szinte mindig közelharcot kellett vívnom, amikor ki akartam szállni a metróból, mert egy csomó ember egyszerre próbált visszalökni a kocsi belsejébe. Ahol amúgy kis képernyőkről híreket sugároztak, közben meg mindenki a telefonjába ordibált. A köpködésük valóban gyomorforgató, ők meg azon értetlenkednek, hogy a fehér ember minek csomagolja papírba és vágja zsebre az orrából kivarázsolt cuccot.

Hongkong területileg kétszer akkora, mint Budapest, de a 25%-os beépítettségnek köszönhetően az itt lakó 7 millió ember elég szűkösen fér el – nemhiába itt épült a világon a legtöbb felhőkarcoló. A város nagy része ugyanis erdős hegyvonulatokkal és meredek lejtőkkel tarkított dimbes-dombos vidék, de így legalább a városi forgatagból van hová elmenekülni. Például a 263 sziget valamelyikére, mert a nagy félszigeten kívül hivatalosan ennyi kisebb-nagyobb szigetre épült a város. Néhány közülük híddal (és a föld alatt metróval) is megközelíthető, de a többire csak vízi járgány segítségével lehet átjutni.
A sok zöld felület ellenére mégis egyre nagyobb gondot jelent a légszennyezettség, aminek a 80 %-a Kínából érkezik.
Az 1997-es visszacsatolástól számítva még ötven évig szinte teljes autonómiát élvez a város (saját zászló, pénz, kormány és igazságszolgáltatási rendszer - némi pekingi szálmozgatásokkal megspékelve), de állítólag az elmúlt években sokat veszített eredeti fényéből és kissé „megrozsdásodott” . Vagy a hirtelen megélénkült kínai bevándorlás homályosította el, ki tudja.

Sokat fotóztam, így az albumban még ezen kívül is csemegézhettek (a családi képek linkjét meg emailben küldöm).

Hongkong (sziget) látképe a félszigetről:

 ugyanez néhány sarokkal arrébb az esti fényárban:

Po Lin kolostor (Lantau sziget):

 a kolostorral szembeni hegyen az óriási Tian Tan Buddha:

 Ngong Ping-i függővasút:

Wong Tai Sin templom :

Chi Lin zárda:

Nan Lian kert:

Man Mo templom (Tai Po) óriási füstölői: 

Tízezer Buddha kolostorához vezető út (Shan Tin):

piaci kínálat:

Cseng Ho

Amikor a fiúk a suliban Cseng Ho Kincses Flottájáról tanultak, bizony néztem nagyokat, mert sok minden nekem is új volt. Nem is értettem, hogy ha ekkora armadával járta be a világot, akkor mi otthon miért nem tanultunk róla. Vagy csak én nem figyeltem történelem órán?

Azóta sok cikket olvastam erről a korról, de most nem szeretnék belőlük mazsolázni, inkább az egyikből bemásolok egy nagyobb részletet. Ebben nem csupán a nagy hajós ázsiai és afrikai útjairól esik szó, hanem egy mindmáig vitatott témáról, Amerika felfedezéséről is.
Ha van kedvetek olvassátok el, szerintem érdemes:


Mozgó Világ, 31. évf. 9. sz. (2005. szeptember)
Békés Pál: Cseng Ho, szupersztár

"1421, az alcím: Amikor Kína felfedezte Amerikát.
A világot kételybe taszító kötetet Gavin Menzies, egy nyugdíjas brit tengeralattjáró-kapitány jegyezte. Nem kevesebbet állított, mint hogy Kolumbusz előtt több mint hetven évvel a legendás kínai tengernagy, Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, bár eredetileg úgy hívták: Ma Sanbao - titokzatos ember, az már biztos) hatalmas flottája élén elérte Amerika partjait, sőt Magellánt megelőzve körülhajózta a földet. A teória, amelyet a tengermélyről a felszínre bukkant amatőr történész felállított, tömérdek apró, ám tudományos értelemben nem elég meggyőző érven, részbizonyítékon nyugodott, mindenesetre a könyv azonnal világsikert aratott.
...
Gavin Menzies - akit ha történésznek nem is, de hajózási szakértőnek elfogadnak, hiszen élete javát a tengeren töltötte, bár a felszín alatt (noha mégsem a tenger fenekén, ahová ellenfelei kívánják) - valóban hiteles dokumentumok alapján taglalja a kínaiak akkori tengeri és technikai fölényét.

Vezérhajóik fejüktől a farkukig négyszer hosszabbak voltak, mint Kolumbusz legendás Santa Mariája, és miközben a spanyol zsoldba szegődött olasz kalandor ingatag bárkákkal vágott neki az Atlanti-óceánnak, Cseng Ho, a Ming-dinasztia egyik leghatalmasabb császárának, Cseng-cunak admirálisa, a Legnagyobb Eunuch egy 317 hajóból álló flottával indult „a világ végei felé". A flotta gerincét 62 kilencárbocos, 135 méter hosszú hajó jelentette, az expedícióban 27 ezer tengerész vett részt, és elfért a fedélzeteken a diplomaták mellett 180 tudós is, akiket az út során megismerendő világ alaposabb föltárására vittek magukkal. (Vessük mindezt össze Kolumbusz három hajócskájának másfél-kétszáz sebtében toborzott kincséhes martalócával.)

Cseng Ho és Kolumbusz hajója egymás mellett...



Mindezek jól ismert, noha az utóbbi évtizedekben különösebb visszhangot ki nem váltott tények. Jól ismert tény viszont, hogy 1405 és 1433 között a legendás tengernagy hét expedíciót vezetett a Kincses Flotta élén.
Kína nem akart sem kereskedni, sem hódítani. A Mennyei Birodalom - mondják a szakértők, és nem csak a brit nyugdíjas - pusztán presztízsokokból bonyolította ezeket az igen költséges vállalkozásokat, közben tengerészei mintegy mellesleg elsüllyesztettek néhány közelben fosztogató kalózflottát, feltérképezték az expedíciók során megismert világot, ázsiai és afrikai partokat, hazaszállítottak Kenyából egy zsiráfot, és diplomatáik révén igyekeztek császáruk számára „tiszteletadást gyűjteni" a tengereken túli barbár népektől.

1424-ben azonban az uralkodóváltás és a belpolitikai fordulatok révén a Kincses Flotta az admirálissal együtt fölöslegessé és érdektelenné vált. Volt még ugyan egy útjuk, de az már nem számított. Kína befelé fordult, hátát mutatta a külvilágnak, a hajóhad és a megszerzett ismeretek, a térképek elkallódtak, elenyésztek vagy szándékosan megsemmisítették őket. (Bár a brit szerző szerint éppenséggel a térképek megmaradtak, legalábbis másolatban - ő úgy véli, ezeket használták az európai hajósok, akik ugyan nem fedeztek fel semmit, de azt olyan agresszíven, hogy az övék lett.)

Mindez tehát nem újdonság. Az újszerű csupán az a feltételezés, hogy Cseng Ho Amerikáig is eljutott volna.

Az, hogy a Menzies-teória szerint Kolumbuszt és Magellánt leiskolázó, Amerikát felfedező és a világot elsőként körülhajózó admirális mohamedán volt, mondhatatlan boldogságot váltott ki az iszlám világban, ahol sokan az Igaz Hit felsőbbrendűségének bizonyítékaként kezelik a tényt.

A kínaiak a hitbeli vonatkozásokkal nemigen foglalkoznak, és nem törődnek a Cseng Ho-jelenségben rejlő ideologikummal sem. Nyíltan legalábbis. Megelégszenek azzal, amit az egész jelenség egyértelműen sugall. És az nem kevés. A dolgok jelen állása szerint nem csupán a jövő Kínáé, és nem csupán a múlt, hanem az egész világ, és benne Amerika: Made in China."

Kína felemelkedésének megértése

Míg Európából (és sajnos otthonról még inkább) jönnek az egyre aggasztóbb gazdaságpolitikai hírek, addig Kína és Dél-Kelet Ázsia fejlett gazdaságai töretlenül menetelnek előre.
Nem igazán értjük, hogyan csinálják, mert nem látunk a színfalak mögé.

A TED-en már számos érdekes előadást hallgattam végig, de bevallom nem a gazdasági témák vonzottak elsősorban. Ma mégis bekukkantottam ebbe a témakörbe és pont erre az aktuális kérdésre sikerült választ kapnom.

Martin Jacques közgazdász a „When China Rules the World" (Amikor Kína uralja a világot) című könyv szerzőjének érdekes és hasznos infókat tartalmazó előadását ajánlom szíves figyelmetekbe:

Ha esetleg nem indulna el, akkor a TED honlapján keresztül talán sikerül megnéznetek:

http://www.ted.com/talks/lang/hu/martin_jacques_understanding_the_rise_of_china.html