Még mindig olimpia

Az  előzetes éremlatolgatásoknak megfelelően a szingapúri női asztalitenisz válogatott Peking után újra érmet szerzett Londonban. Ezúttal ugyan lemaradtak a második helyről, de cserébe, az egyik csapattag jóvoltából a kicsi ország 52 év után ismét egy egyéni bronzot is ünnepelhet.

Az egyéni versenyben az első két helyezett kínai volt. De közben a harmadik is…

Hogy is van ez?

Míg a hivatalos állami propaganda messzemenőkig elégedett ezzel a két éremmel, mi több történelmi tettnek és a nemzeti ünnepnek szánt méltó ajándéknak tekinti, addig a köznép bizony morgolódik. Egy felmérés szerint 10 emberből 8 nem örül az egyéni bronznak, mert az nem egy igazi szingapúri teljesítménye.

A bronzérmes Feng Tianwei ugyanis Kínában született és csak 2008-ban kapta meg az állampolgárságot, ezért pedig itt nem jár piros pont. Aztán ráadásul tett még valamit, ami végképp megbocsáthatatlan. Az éremhez kapott virágcsokrát kínai zászlót lengető szurkolóknak dobta, miközben voltak szingapúriak is a csarnokban. Ők ugyan a felsőbb sorokban ültek, de azért ejnye-bejnye, gyakorolhatta volna a távolra dobást is.

Szerintem a legnagyobb szálka a helyiek szemében mégis az, hogy most ez a „jött-ment” hölgyemény 250 ezer dollárral lesz gazdagabb (ez kb. 45 millió forint, de az aranyérem még ennél is sokkal többet, 180 milliót ért volna), ezért most sokan azzal vádolják, hogy csak a pénz miatt cserélt hazát és így emiatt nem is méltó a jutalomra.

Arról persze néma csönd, hogy Feng nélkül a csapat egyáltalán nem biztos, hogy dobogóra állhatott volna, se most, se négy évvel ezelőtt vagy akár 2010-ben az Ázsiai Játékokon. Sőt arról sem kéne megfeledkezniük, hogy az 1960-ban bronzérmet szerző nemzeti hős súlyemelő, bizonyos Tan Howe Liang is Kínából érkezett, ugyanúgy, mint a kínai szemű  zúgolódók nagyszüleinek a 90%-a is, így nem is igazán értem, hogy mire fel ez a nagy nemzeti öntudat.

Ezt a témát már úgyis néhányszor körbejártam, ha eddig nem sikerült kibogoznom, nem tudom miért gondoltam, hogy majd pont most sikerül...

a kakukktojás Feng a bal szélen 

Nemzeti Éjszaka - csak 18 éven felülieknek!

Ma van Szingapúr legnagyobb állami ünnepe, az ország függetlenségének 47. évfordulója.

A jeles nap tiszteletére a MENTOS kreatív csapata nagy dobással készült, mindezt a kormány támogatásával, hiszen enélkül itt ilyen dolgot aligha lehetett volna készíteni...

I love SG cukorkák a boltokban, este tűzijáték, de a kapcsolódó reklámfilm/zene talán még ennél is nagyobb durranás :-)

Az üzenet így szól: a nemzeti parádé után legyünk éjjel az ágyban is hazafiak, azaz folytatódjék a zászlófelvonás és a tűzijáték. A csökkenő születési ráta ellen tenni kell, a népesség fogyóban, hajrá fiatalok!!!




Mentos is applying its trademark fresh thinking to celebrate Singapore's National Day and help make the country even better. And it's starting by tackling our country's unbelievably low birthrate. Mentos presents National Night, a fresh new way to "celebrate" your love of Singapore. This August 9th Mentos calls on you* to celebrate not just National Day, but National Night too - and help give our population spurt it so desperately needs.

*Only financially secure adults in stable, committed, long-term relationships should participate.

Hírmorzsák

Errefelé másról szólnak a hírek…

Íme két aktuális példa, hogy lássátok, mire gondolok.

Júliusban 3 fiatalkorút (15 és 17 év közötti diákok) vettek őrizetbe és hamarosan bíróság elé állítják lopás bűntette miatt. A fiúk a nyári szünetben valószínűleg unatkoztak és két iskolabuszt lovasítottak meg közös erővel. A kulcsok a buszban maradtak, így nem volt nehéz dolguk és természetesen a lopott járművek is megkerültek néhány órán belül – de a szigorú törvényeknek köszönhetően most fejenként akár 7 év(!) börtönt kaphatnak meggondolatlan diákcsínyűkért…

És a másik tanulságos hír:

A kormány tovább szigorította a szerencsejáték törvényt. A pénzmosás és egyéb gyanús ügyletek ellen eddig is szigorúan felléptek, sőt a szingapúri állampolgárok csak 100 dolláros pótdíj fejében hódolhattak ebbéli szenvedélyüknek. Augusztus elsejétől azonban a lakosság és főleg az érintett családok védelmében mintegy 43 ezer helyit tiltanak el a kaszinólátogatástól. Aki állami segélyt kap vagy nem tudja fizetni a számláit, annak tilos a hazardírozás. De az aggódó szülőknek, házastársaknak sem kell tétlenül nézniük, hogy az addikt családtag előbb-utóbb eljátssza a vagyont, hanem kérésükre(!) a kaszinók kötelesek kitenni a behajtani tilos táblát, így még csírájában fojthatják el a problémát.

Az iPad-es hadsereg

A múlt hétvégén kint voltunk a reptéren egy légi bemutatón (Singapore Airshow). Mivel én nem igazán rajongok a katonai gépekért, így női szemmel nem volt annyira izgalmas ez a délelőtt, de a témához kapcsolódva talán mégis érdemes néhány mondatot lepötyögnöm.

Szingapúr egy picike ország (Budapest területénél alig valamivel nagyobb), amely jószomszédi viszonyt ápol a környező országok népeivel, politikailag, gazdaságilag pedig messze a legstabilabb a régióban. Azaz még egy valamirevaló ellenség sem jöhet számításba, a katonai kiadásaira mégis két lapáttal szórja a pénzt. Pl. a 2011-es védelmi költségvetése szerény 9.6 milliárd dollárt tett ki, ami kb. a GDP 5 százalékának felel meg.

Összehasonlításképpen az itteni GDP több, mint másfélszerese a magyarországinak (az egy főre jutóról inkább ne beszéljünk), a magyar védelmi büdzsé pedig ennek csupán 1 %-át emészti fel.

A két éves katonai szolgálat minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak kötelező, sőt, azoknak is, akiknek a szülei időközben állampolgárságot, vagy betelepült státuszt szereztek.
Mindemellett 40 éves korukig kétévente katonai kiképzésen vagy inkább továbbképzésen is részt kell venniük, így a két éves katonaság után is kötelező a fittség. És ez nem vicc!!! Pl. aki a szükséges futás szintidejét nem teljesíti, vagy a testtömeg indexe (BMI) 27 fölé kúszik, annak bizony tovább tart a fogyókúrával megspékelt terepgyakorlat, mert itt olyan nincs, hogy valaki nem teljesít.
Na jó, nem is látni pocakos fiatal férfiakat az utcán…

Aztán, hogy valami jó is legyen szegény fiúknak, a tengerészgyalogosokat és a légierő kötelékében szolgáló katonákat a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik, így a szolgáló alakulatok az iPad-ek beépített kameráinak segítségével felvételeket készíthetnek a bevetési területről miközben chat-en megvitathatják a megfelelő támadási pozíciót vagy éppen online megkaphatják hozzá az aktuális parancsot is.
Legutóbb éppen a Védelmi Minisztérium 8000 darabos iPad vásárlásáról(!) szóltak a hírek. Meg arról is, hogy mivel a katonák magáncélú telefonhasználatát illetően kizárólag kameramentes telefonok jöhetnek szóba, emiatt az Apple a legmodernebb iPhone4S telefonjából - természetesen a szingapúri hadvezetés szigorú szabályait szem előtt tartva - egy fényképezőgép nélküli szériát is piacra dobott.

Szerintem rosszul írtam az elején, nem is két lapáttal szórják errefelé a pénzt, hanem tolják - egy feneketlen kútba, púposan megrakott talicskákban…

Szerencse, pénz és baby boom

Alighogy az utcákról és az üzletekből eltűnt a karácsonyi dekoráció, hamarosan beindult a sárkány- és lampiondömping. A műanyag fenyőket felváltották a bemasnizott (élő) mandarinfák, a boltokban pedig sárkány alakú drótkosarakban rendületlenül fogy a narancs.
A piros díszek mellett az újév elengedhetetlen kelléke ugyanis ez a két narancssárga gyümölcs. Ennek az az oka, hogy a kantoni nyelvjárásban a narancs (yam) az „arany” és az „édes” szavakkal, a mandarin (kat) pedig a "szerencse" szó kiejtésével egyezik meg.

Az ünnepre való készülődés már hetekkel az újév beköszönte előtt elkezdődik. Az elmaradhatatlan ajándékvásárláson és sütés-főzésen kívül a legfontosabb az otthonok megtisztítása az elmúlt év ártalmas hatásaitól (is). Arra azonban ügyelnek, hogy a jó szerencsét ne kergessék ki az otthonokból, a szemetet így mindig befelé, a szoba közepére kell söpörni, s onnan óvatosan, lehetőleg a hátsó ajtón kivinni. Ennek a szabálynak a megsértése az egész családra nézve súlyos következményekkel járhat. A háznak újév előestéjén tisztán kell ragyognia, s ekkor az összes söprűt és egyéb takarítóeszközt el kell rejteni. Ha ugyanis valaki újév napján is söpörne, azzal biztos, hogy kikergetné a szerencsét a házból.

Ilyenkor a piros borítékos ajándékozás is főszezonját éli, de azon kívül, hogy mennyi bankjegy kerülhet bele (lsd. lagzis bejegyzés), még arra is kell ügyelni, hogy a "töltelék" minél ropogósabb legyen, mert a friss nyomású pénz még több szerencsét hozhat.
(Bár a ropogós szó nem igazán stimmel, ugyanis a 10, 5 és 2 dollárosok errefelé műanyagból készülnek – lehet azért, hogy az esőben nehogy szétázzanak???)

Na de ezzel még nincs vége.
Az újév után az sem mindegy, hogy mikor áll munkába az ember. A személyre szabott horoszkópból még az is pontosan kiolvasható, hogy kinek, mikor kezdődhetnek a dolgos hétköznapjai. Ha valakinek pl. csak az ünnepet követő harmadik napon, akkor bizony addig muszáj szabit kivenni, nehogy aztán a balszerencse üldözze egész éven át. Itt természetesen a munkáltatók ezt tolerálják és az áhított szerencsének nem tesznek keresztbe, mondjuk egy felmondással.

És még egy érdekesség.
A következő 12 hónapban baby boom várható. Aki tudta, stílusosan átugrotta a Nyúl évét és a sokkal szerencsésebb Sárkány évére időzíti a gyermekáldást.
Gábor egyik kollégája például biztosra megy, februárban kivesz egy hónap „rákészülési” szabadságot, hogy pihenjen, koncentráljon és stb., hogy legkésőbb jövő ilyenkorig megszülethessen a szerencsegyerek...


még egy sárkány, ezúttal virágokból:



piros boríték kínálat:



és egy a sok mandarinfa közül, hasonló díszeleg a mi házunk előtt is:

Don’t kan cheong! Relak lah!

Már korábban írtam néhány sort a singlish-ről, azaz a helyiek által beszélt angolról, de még néhány mondat erejéig érdemes visszakanyarodni erre a témára.

Csikungozni többnyire kínaiakkal járok és nem igazán értettem, hogy ők egymás között vajon miért nem a saját nyelvükön beszélnek.
Kb. úgy kell elképzelni egy ilyen csevejt, hogy nagyon egyszerű mondatokat és kifejezéseket használnak, ezt keverik néhány kínai eredetű, de már "honosított" singlish szóval, mindezt még megspékelik egy szörnyű kiejtéssel és az eredeti angollal köszönőviszonyban sem álló hangsúllyal. Meg is kérdeztem tőlük, hogy mi a csudát erőlködnek, ha ott a kínai, de kiokosítottak és így már értem. Természetesen őket továbbra sem, csak a nyelvi zűrzavar eredetét.

Az itt élő kínaiak többsége ugyanis Dél-Kínából származik, ott pedig rengeteg – gyakorta az érthetetlenségig – eltérő nyelvjárás létezik. Nyelvész körökben mindmáig vitatéma, hogy nyelvjárások helyett sokkal inkább önálló nyelvekről van-e szó.
Északon is szép számmal akad dialektus, de az ott élők azért nagyjából értik egymást. A putonghua vagy más szóval mandarin is egy ilyen északi nyelvjáráshoz köthető és mivel ez a hivatalos nyelv, a többiek is kénytelenek - ha máshol nem, az iskolában - megtanulni. De természetesen otthon mindenki a maga nyelvén diskurál. Így már érthető, hogy ha valaki a déli nyelvjárások valamelyikét mondhatja az anyanyelvének, akkor neki – bármennyire is furcsán hangzik - a singlish és a hivatalos mandarin szinte hasonló „idegen nyelv” kategóriát jelent.

Ez a singlish pedig egy különleges nyelvészeti csemege, igazi unikum (vagy inkább szingapurikum).

Mivel a kínaiakon kívül malájok és indiaiak élnek Szingapúrban, ezért mindenki belerakott egy kicsit a nyelvfazékba. Megfűszerezték a saját szavaikkal ill. kifejezéseikkel, leegyszerűsítették a számukra nyelvtörő angol szavakat és nagy igyekezetükben még a nyelvtanról is elfelejtkeztek.

Álljon most néhány érdekesség ebből a kotyvasztott nyelvből, legalább megértitek, hogy sokszor miért nem boldogulok az otthoni nyelvórákon tanultakkal:

egyszerűsítések:

gostan ( go astern) - hátrafelé megy
relak ( relax) - pihen
cher v. tcher (teacher) - tanár
ger (girl) – lány
sargen (sergeant) – biztonsági őr

maláj és kínai szavak, amelyek beleépültek a nyelvbe:

agak-agak – körülbelül
kentang - fehér ember, azaz kaukázusi (ilyenek vagyunk mi is)
boleh – lehetséges
jialat v. chia lat - szörnyűség
choping a seat - lefoglalni egy helyet.
Don’t kan cheong! – Ne aggódj!
It’s time to makan! – Itt az ideje enni
Let’s go lah! – Menjünk! (ez a "lah" ott áll minden mondat végén, amit hangsúlyozni akarnak)
Don’t be kiasu! - Ne félj attól, hogy veszítesz!
Chop chop! – Gyorsan!
Duh! – Naná! Természetesen!
Alamak! - magyarul kb. Te jó ég! Úristen!

Építkezés gyorsan, tisztán és sportosan

Ha körbenézünk Szingapúrban, a rengeteg építkezés óriásdaruit láthatjuk mindenfelé. Főleg a belső kerületekben nem találni olyan utcát, ahol ne állna egy vagy kettő belőlük. Ha meg nincs daru, akkor ott egész biztosan a legújabb metróvonal soron következő állomását fúrják a föld alatt.
A mi környékünkön is legalább 6 új felhőkarcolót húznak fel – szuperszónikus sebességgel.
Milyen szerencsésnek érezheti magát odahaza az, aki 1 éven belül beköltözhet az egy-két szintes házikójába, de ahhoz képest ez itt tényleg már az olimpiai döntő.

Egy 30-40 emeletes épület általában másfél év alatt kerül átadásra – persze ehhez azért kell némi dopping is. Azaz fagyveszélytől nem kell tartani, nincs munkaszüneti nap és bizony éjjel 10-ig tart a munkaidő. Az indiai vendégmunkások szorgosan teszik a dolgukat, sosem látom őket lazsálni, 1 órás cigiszüneteket tartani és valahogy mindig minden olyan flottul halad.
És tisztán.
Ha egy építkezésről kigördül egy teherautó, akkor azt előtte jó alaposan lecsutakolják, nehogy véletlenül sáros gumikkal hajtson az utcára.
Reggel pedig tornaórával indul a nap.

Sokszor érzem, hogy a magyar szemüvegem keresztül furcsa „látomásaim” vannak, no ez az építkezés műfaj is egy ilyen kategória.

bal lábkörzés...

A balféltekés keleti félteke

Rengeteg külföldi él Szingapúrban. Nagyon sok multicég felső-, de sokszor középvezetői is nyugatról érkeznek – családostul, mint pl. mi is. De vajon miért érdemes ezeknek a cégeknek ennyi pénzt feccölni a külföldről hozott munkaerőbe?
A béren kívül a költözés, a hazautazások, a lakásbérlet és a gyerekek iskoláztatása is kisebb vagyon, akkor miért nem keresnek inkább helyben megfelelő szakembert?

Ázsiában rendkívül fegyelmezett és lelkiismeretes munkavállalók kerülnek ki az iskolapadokból, de a gondolkodást inkább a vezetőikre bízzák. Ennek oka a keleti oktatási rendszer, amely a kreatív jobbféltekés tanítás helyett a tényekre, memóriára és előre meghatározott válaszokra alapuló bal agyféltekés gondolkodást erősíti.
Valahogy azt érzem itt, mintha más bolygón járnék, ha egy helyi átlagemberrel próbálok kommunikálni. Elbeszélgetünk, de egymás mellett. Másképpen jár az agyunk, ilyen egyszerű.

Nem véletlen, hogy a tehetősebbek az ingyenes helyi iskolák helyett inkább nemzetközi iskolákba íratják a csemetéiket. Így talán lassan kinevelődik egy olyan generáció, amely képes lesz kreatívan gondolkodni, bonyolultabb feladatokat egymással párhuzamosan elvégezni vagy egyszerűen intuitív lenni az élet bármely területén.

Néhány szemléletes példa, amelyekhez hasonlóba nap mint nap belefut az ember:

Mónikáéknál elromlott a kaputelefon, így kihívta a szerelőket, akik a megbeszélt időpontban meg is érkeztek. Igen ám, de nem tudtak felmenni, mert hiába csengettek, nem szólt a csengő – így dolguk végezetlenül elhagyták a helyszínt.

Tegnap egy boltban két 10 centest akartam beváltani egy 20 centesre, mert azzal működik a bevásárlókocsi. Mondom ezt a pénztáros leányzónak, aki sajnálkozott is, hogy nem tud adni, mert csak ha fizet valaki, akkor nyílik a kassza – ez rendben is van – de aztán visszakérdezett: miért nem próbálom meg 20 centessel a kocsit?

Néhány hete az állatkerti sétánk során vettünk ásványvizet magunknak, de később, amikor ebédelni mentünk, külön szóltunk a kasszásnak, hogy azt az üveget ne számolja bele a fogyasztásunkba. Még bólogatott is a pasi, de persze a végén azt is beütötte. No nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudott két dologra koncentrálni.

Szóval ilyenkor nem tépjük a hajunkat, csak szép csöndben elszámolunk háromig és mivel tudjuk, hogy mindezekért csak a „szoftverfejlesztő” okolható, a hardverembereket nem hibáztatjuk.

Kínai orvoslás

Néhány hete a kínai negyedben kezembe került egy szórólap, miszerint másnap valahol ott a közelben TCM (Traditional Chinese Method - hagyományos kínai orvoslás) nyílt napot tartanak.
Itt vagyunk több, mint 3 hónapja és csak nagy ritkán botlottam bele olyan hirdetésbe, ahol ezt a témát reklámozták volna – bezzeg csilli-villi klinikából akad bőven. Szinte minden üzlet- vagy irodaközpontban van valamilyen menő szakorvosi praxis, de minimum egy plasztikai sebész az tuti.

Múltkor volt egy vicces történetem ez utóbbival kapcsolatban. Egy társaságban bemutattak egy kínai nőcinek, akinek egyetlen porcikája sem volt eredeti. Még közelről soha nem láttam ilyen kivasalt viaszbábut, de amikor megtudtam, hogy egy felkapott festővel állok szemben, aki kizárólag buddhákat festeget, na akkor majdnem elröhögtem magam. Legalább megmutattam volna neki, hogy milyenek is azok a nevető ráncok...

Ezek a szingapúri kínaiak annyira átestek a ló másik oldalára, hogy az ősi módszereikről hajlamosak megfeledkezni és annyira haladnak a korral, hogy egyre inkább csak a nyugati orvoslás piruláiban hisznek. Kiderült, hogy ez a rendezvény is igazából csak arról szólt, hogy próbáljanak minél több embert meggyőzni a keleti gyógymódok hatékonyságáról. Szerencsére a haza bölcsei is észbe kaptak, így mára a kormány is teljes mellszélességben kiáll az ügyért, próbálják a jónépnek elmagyarázni, hogy azzal járnak legjobban, ha a nyugati és keleti módszereket együttesen alkalmazzák. A támogatás anyagi természetű is, a kezelések és a felírt gyógyírteák ugyanis teljesen ingyenesek.
Főleg az ifjabb generációt kell megnyerni, mert az idősebb kínaiak körében azért szép számmal akad hagyományos gyógymód követő. A botanikus kerti csikung, tajcsi és meditációs csoportok többsége is inkább közép- vagy időskorúakból áll, de sajnos ezen a rendezvényen is csak idősebb emberekkel találkoztam. Nemcsak a legfiatalabb voltam, de az egyetlen nem ferdeszemű, így amikor az is kiderült, hogy engem mennyire érdekel ez a téma, akkor aztán még inkább a szárnyaik alá vettek.

Azóta hetente egyszer ellátogatok egy TCM rendelőbe, ahol van szerencsém egy nagyon kedves doki – Teng Siong Ling – munkájába bepillantást nyerni. Ő köpölyözéssel, akupunktúrával és a gyógyteákkal gyógyít, nagyon agilis, szimpatikus ember. Majdnem leestem a székről, amikor kiderült, hogy ötven éves, mert én legalább 15-tel fiatalabbnak saccoltam. Azt mondta – és milyen igaza van – ha orvost választok, mindig nézzem meg, hogy a doki hogy tartja magát, mert milyen gyógyítást várok el egy olyan orvostól, aki a saját egészségével vagy fizikai kondijával hadilábon áll.

Amúgy én sem maradhattam ki a jóból, a pulzus- és nyelvvizsgálaton átesvén gyomorerősítő és májtisztító teával kell kúrálnom magam. Iszonyatos milyen keserű, de becsületesen lenyomom a torkomon naponta háromszor.

A rendelő egyébként egy taoista szentélyből nyílik, így az egyik oldalon imádkoznak, a másikon meg tűkkel a lábukon, arcukon várnak a páciensek…
Nagy élménnyel vagyok újfent gazdagabb.


jobbról a szentély


balról a váró - éppen kijött a dokibácsi megigazítani egy-két tűt...




ez pedig a rendelői gyógyszertár - ezekből a gyógynövény párlatokból keverték az én "koktélomat" is

Kínai lagzi

A hétvégén esküvőre voltunk hivatalosak. No nem egy vidéki sátoros lagzira, hanem egy szállodai „zsúrra”, mert errefelé a párok általában így ünnepelik a jeles napot.

Néhány hete Gábor nagy büszkén hozta a meghívót, aztán nem sokkal ezután egy itt élő magyar barátunktól jött a hidegzuhany, miszerint nem biztos, hogy szerény személyének, hanem sokkal inkább pénztárcájának címezték a meghívást.
Tény és való, a nagy esemény előtt már minden meghívott kolléga azon okoskodott, hogy kinek mennyit ildomos a piros borítékba tenni.

A kínai kultúrában a piros szín a bőség, a gazdagság és a szerencse színe, külön polcokat töltenek meg a különféle alkalmakra készült piros borítékok az írószerboltokban. De az sem mindegy, hogy hány darab bankjegy kerülhet belé. A négyes szám pl. nagy szerencsétlenséget jelent, így 4 db bankjegyet maximum külön csomagolva lehet odaadni, a kilences, nyolcas és a hatos viszont a szerencseszámuk, így ennyi bankónak örülnek a legjobban.
A nászajándék nagysága pedig attól függ, hogy ki milyen rangú rokoni vagy munkatársi kapcsolatban áll az ifjú menyasszonnyal avagy a vőlegénnyel.
Mivel Gábor a leányzó főnökének a főnöke, így a mi esetünkben már eleve a kettős szorzó dukált a többiekéhez képest.
Szóval egy kisebb vagyonnal, de még nagyobb kíváncsisággal indultunk az esti buliba.

Összességében jól éreztük magunkat, de némi csalódásként éltük meg, hogy a szertartást csak szűk családi körben tartották, így arról sajna lemaradtunk. Helyette óriáskivetítőkön megnézhettük az erről szóló videót, ami legalább 3-4 nap eseményeit dolgozta fel – tehát a többnapos ünnepségsorozat legutolsó állomása volt csupán ez a díszvacsora. A vőlegény családja Malájziában él, így volt már egy ottani buli, aztán itt Szingapúrban egy nagyon egyszerű hivatalos ceremónia, valamint a leány- és legénybúcsú gyanánt egy közös mókázás, de a legszebb és legmeghatóbb pillanatok mégis azok voltak, amiket az örömszülők és nagyszülők otthonában vettek fel a kamerák. A háztűznézés egyik kedves momentuma például az volt, ahogy az ifjú pár teával kínálta meg az idősebb családtagokat, ezzel kimutatva örök szeretetüket és hálájukat. Az egész estét ugyanígy átlengte ez a meghitt, bensőséges hangulat. A kínaiak számára persze nagyon fontos a jólét, de mégis jóval többet jelent bárminél az összetartó, boldog családi élet. A válási statisztikák is ezt támasztják alá, 100 házasságból csupán 8 végződik válással, míg nálunk ha jól tudom 60 körüli ez a szám…

Az este folyamán többször átöltözött a menyasszony, így a boldog pár virágszirom eső közepette újra és újra bevonulhatott a bálterembe. Volt még pezsgőbontás, imitált esküvői torta szelés (utána senki nem evett belőle, ezért gondolom, hogy papírmaséból készült) és kizárólag angol nyelvű szerelmes nóta minden mennyiségben – pedig szívesen meghallgattam volna legalább egy kínai slágert. Továbbá kismillió pohárköszöntőnél emeltük meg a poharainkat és még ennél is több fotó készült az ünneplő seregről, amelyek persze online megjelentek a kivetítőkön.

A nyolcfogásos vacsora amúgy fenséges volt, a desszert kivételével csaknem mindegyik valamilyen tengeri herkentyűből készült. Ja és végig egy pár pálcikával ettünk, így legalább nem kellett annyiszor cserélni az eszcájgot…


a sokadik bevonulás - itt éppen rózsaszínben:





az egyik ijesztő, de finom fogás:




készül a közös fotó a kollégákkal:

Bábeli zűrzavar helyett: singlish

Sajnos még nem jutottam el oda, hogy arc és „szemferdeség” alapján beazonosítsam a különböző ázsiai népeket.
A jellegzetes arcvonásokkal bíró kínaiak és indiaiak (tamilok) mellett ugyanis thai, maláj, koreai, japán és filippínó népek is szép számmal lakják a szigetet, így a változatos arcok látványán kívül igazi bábeli zűrzavarra számíthatnánk – de nem.

Ha pl. két idegen, de azonos nemzetiségű találkozik, természetesen a közös nyelven folyik a diszkurzus, aztán mondjuk ha egy kínai akar eladni valamit egy malájnak, akkor persze csak angolul boldogul. Amit meg mellesleg csak itt értenek, mert az eredeti angolhoz vajmi köze van – emiatt is hívják ezt a nyelvet szingapúri angolnak, azaz singlish-nek. Izgalmas ezt a nyelvi kuszaságot közelről megismerni. Igazi logikai játéknak számít kitalálni, hogy éppen a két mellettem beszélgető emberke vajon hová valósi. Ha elkapok egy singlish szót, abból már legalább az sejthető, hogy nem egy etnikumról van szó. Szűkíthetik a kört ezután az arcvonások, így talán néhány ezer km hibahatáron belül be is lőhetem az őshazát.

Persze ott a csavar a végén, mi van a hazatelepült másod- és harmadgenerációs amerikai kínaiakkal, akik meg csak angolul hajlandóak megszólalni?

Őket egyébként a helyi kínaiak csak banánoknak csúfolják: kívül ugyan sárgák, de belül puhák...