A hétvégén esküvőre voltunk hivatalosak. No nem egy vidéki sátoros lagzira, hanem egy szállodai „zsúrra”, mert errefelé a párok általában így ünnepelik a jeles napot.
Néhány hete Gábor nagy büszkén hozta a meghívót, aztán nem sokkal ezután egy itt élő magyar barátunktól jött a hidegzuhany, miszerint nem biztos, hogy szerény személyének, hanem sokkal inkább pénztárcájának címezték a meghívást.
Tény és való, a nagy esemény előtt már minden meghívott kolléga azon okoskodott, hogy kinek mennyit ildomos a piros borítékba tenni.
A kínai kultúrában a piros szín a bőség, a gazdagság és a szerencse színe, külön polcokat töltenek meg a különféle alkalmakra készült piros borítékok az írószerboltokban. De az sem mindegy, hogy hány darab bankjegy kerülhet belé. A négyes szám pl. nagy szerencsétlenséget jelent, így 4 db bankjegyet maximum külön csomagolva lehet odaadni, a kilences, nyolcas és a hatos viszont a szerencseszámuk, így ennyi bankónak örülnek a legjobban. A nászajándék nagysága pedig attól függ, hogy ki milyen rangú rokoni vagy munkatársi kapcsolatban áll az ifjú menyasszonnyal avagy a vőlegénnyel.
Mivel Gábor a leányzó főnökének a főnöke, így a mi esetünkben már eleve a kettős szorzó dukált a többiekéhez képest.
Szóval egy kisebb vagyonnal, de még nagyobb kíváncsisággal indultunk az esti buliba.
Összességében jól éreztük magunkat, de némi csalódásként éltük meg, hogy a szertartást csak szűk családi körben tartották, így arról sajna lemaradtunk. Helyette óriáskivetítőkön megnézhettük az erről szóló videót, ami legalább 3-4 nap eseményeit dolgozta fel – tehát a többnapos ünnepségsorozat legutolsó állomása volt csupán ez a díszvacsora. A vőlegény családja Malájziában él, így volt már egy ottani buli, aztán itt Szingapúrban egy nagyon egyszerű hivatalos ceremónia, valamint a leány- és legénybúcsú gyanánt egy közös mókázás, de a legszebb és legmeghatóbb pillanatok mégis azok voltak, amiket az örömszülők és nagyszülők otthonában vettek fel a kamerák. A háztűznézés egyik kedves momentuma például az volt, ahogy az ifjú pár teával kínálta meg az idősebb családtagokat, ezzel kimutatva örök szeretetüket és hálájukat. Az egész estét ugyanígy átlengte ez a meghitt, bensőséges hangulat. A kínaiak számára persze nagyon fontos a jólét, de mégis jóval többet jelent bárminél az összetartó, boldog családi élet. A válási statisztikák is ezt támasztják alá, 100 házasságból csupán 8 végződik válással, míg nálunk ha jól tudom 60 körüli ez a szám…
Az este folyamán többször átöltözött a menyasszony, így a boldog pár virágszirom eső közepette újra és újra bevonulhatott a bálterembe. Volt még pezsgőbontás, imitált esküvői torta szelés (utána senki nem evett belőle, ezért gondolom, hogy papírmaséból készült) és kizárólag angol nyelvű szerelmes nóta minden mennyiségben – pedig szívesen meghallgattam volna legalább egy kínai slágert. Továbbá kismillió pohárköszöntőnél emeltük meg a poharainkat és még ennél is több fotó készült az ünneplő seregről, amelyek persze online megjelentek a kivetítőkön.
A nyolcfogásos vacsora amúgy fenséges volt, a desszert kivételével csaknem mindegyik valamilyen tengeri herkentyűből készült. Ja és végig egy pár pálcikával ettünk, így legalább nem kellett annyiszor cserélni az eszcájgot…
a sokadik bevonulás - itt éppen rózsaszínben:
az egyik ijesztő, de finom fogás:
készül a közös fotó a kollégákkal:
Hát, elég fura ez a lagzizási mód, de így legalább tiszta sor, hogy mit szeretne az ifjú pár. Bár már nálunk is az a divat, hogy lista megy körben a rokonságban, hogy mit szeretnének kapni, ez durva, hogy majdnem összegszerűen meg van szabva, hogy kitől mennyit várnak...:((( Mennyire más világ!
VálaszTörlésMár biztosan sokan megfejtették, de én még nem olvastam róla sehol: miért tartják V alakban az ujjaikat fotózkodásnál? Azt hittem, ez csak turistákra jellemző.
VálaszTörlésEz itt a fényképezkedés kötelező kelléke - a mosolyon túl természetesen:-)
VálaszTörlésAzaz ebben az esetben nem kell a jel magasztosabb jelentésére gondolni (lsd. béke, győzelem stb).