Karácsonyi ráhangolódás

Már tavaly is meséltem, hogy karácsonyi hangulatot elég nehéz varázsolni ebben a trópusi melegben.
A várost természetesen már ellepték a szebbnél szebb ünnepi dekorációk és az elmaradhatatlan akciók, azaz mindenhol tömeg és kígyózó sorok. A szingapúri emberek életében a legnagyobb örömforrás a vásárlás, így most tobzódhatnak kedvükre kifulladásig.

Mi is már hetekkel ezelőtt feldíszítettük a lakást, de így (mű)fenyőfástól, gyertyafényestől sem érkezett meg a hőn áhított érzés. Volt szerencsére még egy titkos kártya a tarsolyunkban, amit tegnap előhúztunk és nagy örömünkre a mindent vitt kategóriás nyerő lappal volt dolgunk.
Andi barátnőmék már évek óta egy különleges karácsonyi koncerttel melegítenek az ünnepekre s mivel annyit áradoztak róla, így hallgattunk a jótanácsra és idén mi is velük tartottunk.
Helyi szimfonikus zenekar, gyerek- és felnőttkórus, igazi szívmelengető karácsonyi muzsika….de miért is ér meg mindez egy posztot?
Először is már nyáron(!) meg kellett vennünk a jegyeket, mert augusztus végére elkapkodták valamennyit. A hangverseny az Esplanade-ban volt (lsd. előző poszt utolsó fénykép), amelynek durián alakú kupolája különleges akusztikai élményt teremtett. De a legnagyobb dicséret mégis az interaktív előadást illeti, ami még a kevésbé vájt fülű emberekből is garantáltan komolyzene rajongót varázsol. A közönség ugyanis szerves része volt az előadásnak, azaz négy műsorszám erejéig együtt énekeltünk a kórussal, a kitűnő szónoki képességekkel bíró konferanszié pedig még Kellér Dezsőt is lepipálta. Igazán nagy élvezettel hallgattuk a műsorszámokat felvezető történeteit, vicces monológjait.
Sőt még az is kiderült, hogy a gyertyafényes (azaz mobiltelefon-kijelzős) csápolás még egy komolyzenei előadáson is bevethető.

Most már jöhet a bejglisütés...

Az ősi fogecset

Keleten már több ezer évvel ezelőtt is használtak „fogkefét”, ezt bizonyítják az ókori Babilónia területéről ( i.e. 3500-ból!) előkerült régészeti leletek.
A muzulmán világban vallási előírás a fogak tisztántartása, Mohamed próféta szerint ugyanis egy tiszta szájból elmondott ima többet ér 75 közönséges fohásznál.
Az ősi kínai gyógyászatban ugyancsak nagy szerepet kap(ott) a fogak ápolása. A száj, mint akupunktúrás mikrorendszer az egyes szervek gyengeségeit jeleníti meg, azaz az ugyanazon fogaknál visszatérő problémák a megfelelő szervek problémáira utalhatnak.

Különböző fák gyökereit vagy ágait rágcsálták anno, de számomra a mai nap felfedezése, hogy ez a módi még most is dívik.
Kicsi faág, zacskóba becsomagolva, használati utasítással, honlap információval ellátva, no meg különböző ízesítéssel, kinek hogyan tetszik. Muszáj volt egyet kipróbálnom…

Az Arab-félszigeten őshonos arakfa ágáról van szó, amely a fogtisztítás közben fanyar nedvet enged magából. Azaz fogkrémre nincs szükség, mert a nedv tannint (csersavat) tartalmaz, ami azon kívül, hogy friss leheletet biztosít, kitűnő baktérium- és vírusölő hatású.

Használati utasítás: a faág végét egy kicsit meg kell rágcsálni, hogy a vékony kéreg lekerüljön róla. Ezután előbukkannak a rostok - olyan, mint egy kicsi ecset - amik aztán tényleg jól bírják a strapát.

Ujj számtan

Már az ősember is az ujjait használta a számoláshoz, ezzel a jó szokással pedig nem hagytunk fel azóta sem (nyelvészeti csemege: a latin ujj szóból (digitus) származik az angol digit, azaz számjegy elnevezés).

Ahány ház, annyi szokás alapon az ujjunkkal való számolás - helyesebben a számok elmutogatása - nagyon színes képet mutat. Mivel Szingapúrban sok náció él egy rakáson, így már nekünk is sikerült néhány variációt megismernünk ezalatt egy év alatt.

Mi magyarok a legtöbb európai néppel együtt a számolást mindig a hüvelykujjunkkal kezdjük és az ötöst a nyitott tenyerünkkel mutatjuk. Az angolok, amerikaiak és ausztrálok pont fordítva haladnak, tehát ők a kisujjukkal kezdenek, de a vége, azaz az ötös már ugyanaz. (lsd. Give me five! = Csapj a tenyerembe!)

Az ázsiaiak esetében eddig kétféle, igencsak eltérő mutogatással találkoztam. A kínaiak egy kezükön egészen tízig elszámolnak:

 

A japánok és koreaiak viszont nyitott tenyérrel indítanak és a számokkal előrehaladva ökölbe zárják a kezüket, hattól tízig pedig visszafelé ugyanez: 

Tehát igencsak zavaros lehet egy ilyen számmutogatósdi, mert ha egy japán hármat mutat egy amerikainak, az neki kettőt jelent, de ha az amerikai mutatja a hármat, akkor az meg a japánnak kettő, de akár nyolc is lehet, mint ahogy egy kínainak is a mi kettesünk...inkább nem folytatom:-)

Az egyéb kézjelekről vagy az eltérő jelentésű kommunikációs technikákról és gesztusokról még sokat tudnék mesélni, így ebben a témában mindenképpen folyt. köv.

Eltévedt dzsungellakók

Amikor ma Bálint megérkezett az iskolából tiszta sáros volt a táskája, mert útközben hazafelé a hátára ugrott egy majom…

Amerre a szemünk ellát, mindenhol felhőkarcolók, de a házak tövében rengeteg fa és bokor zöldellik, ahol bizony megbújhat néhány eltévedt dzsungellakó.
A sulijukban már kétszer is előfordult, hogy a „pitonmentőket” kellett kihívni egy eltekergett óriáspéldány miatt. De ez errefelé nem is akkora nagy szenzáció, évente ugyanis kb. 300 kisebb-nagyobb csúszómászót fognak be lakossági bejelentésre. Az állatkert már nem is győzi az örökbefogadást, így külföldön próbálnak túladni rajtuk.

Még az a szerencse, hogy tigrisek csak a Tiger sör dobozairól vicsorítanak ránk :-)

ezen a videón egy pitont próbálnak befogni Szingapúr egyik lakótelepén:

Még mindig olimpia

Az  előzetes éremlatolgatásoknak megfelelően a szingapúri női asztalitenisz válogatott Peking után újra érmet szerzett Londonban. Ezúttal ugyan lemaradtak a második helyről, de cserébe, az egyik csapattag jóvoltából a kicsi ország 52 év után ismét egy egyéni bronzot is ünnepelhet.

Az egyéni versenyben az első két helyezett kínai volt. De közben a harmadik is…

Hogy is van ez?

Míg a hivatalos állami propaganda messzemenőkig elégedett ezzel a két éremmel, mi több történelmi tettnek és a nemzeti ünnepnek szánt méltó ajándéknak tekinti, addig a köznép bizony morgolódik. Egy felmérés szerint 10 emberből 8 nem örül az egyéni bronznak, mert az nem egy igazi szingapúri teljesítménye.

A bronzérmes Feng Tianwei ugyanis Kínában született és csak 2008-ban kapta meg az állampolgárságot, ezért pedig itt nem jár piros pont. Aztán ráadásul tett még valamit, ami végképp megbocsáthatatlan. Az éremhez kapott virágcsokrát kínai zászlót lengető szurkolóknak dobta, miközben voltak szingapúriak is a csarnokban. Ők ugyan a felsőbb sorokban ültek, de azért ejnye-bejnye, gyakorolhatta volna a távolra dobást is.

Szerintem a legnagyobb szálka a helyiek szemében mégis az, hogy most ez a „jött-ment” hölgyemény 250 ezer dollárral lesz gazdagabb (ez kb. 45 millió forint, de az aranyérem még ennél is sokkal többet, 180 milliót ért volna), ezért most sokan azzal vádolják, hogy csak a pénz miatt cserélt hazát és így emiatt nem is méltó a jutalomra.

Arról persze néma csönd, hogy Feng nélkül a csapat egyáltalán nem biztos, hogy dobogóra állhatott volna, se most, se négy évvel ezelőtt vagy akár 2010-ben az Ázsiai Játékokon. Sőt arról sem kéne megfeledkezniük, hogy az 1960-ban bronzérmet szerző nemzeti hős súlyemelő, bizonyos Tan Howe Liang is Kínából érkezett, ugyanúgy, mint a kínai szemű  zúgolódók nagyszüleinek a 90%-a is, így nem is igazán értem, hogy mire fel ez a nagy nemzeti öntudat.

Ezt a témát már úgyis néhányszor körbejártam, ha eddig nem sikerült kibogoznom, nem tudom miért gondoltam, hogy majd pont most sikerül...

a kakukktojás Feng a bal szélen 

Nemzeti Éjszaka - csak 18 éven felülieknek!

Ma van Szingapúr legnagyobb állami ünnepe, az ország függetlenségének 47. évfordulója.

A jeles nap tiszteletére a MENTOS kreatív csapata nagy dobással készült, mindezt a kormány támogatásával, hiszen enélkül itt ilyen dolgot aligha lehetett volna készíteni...

I love SG cukorkák a boltokban, este tűzijáték, de a kapcsolódó reklámfilm/zene talán még ennél is nagyobb durranás :-)

Az üzenet így szól: a nemzeti parádé után legyünk éjjel az ágyban is hazafiak, azaz folytatódjék a zászlófelvonás és a tűzijáték. A csökkenő születési ráta ellen tenni kell, a népesség fogyóban, hajrá fiatalok!!!




Mentos is applying its trademark fresh thinking to celebrate Singapore's National Day and help make the country even better. And it's starting by tackling our country's unbelievably low birthrate. Mentos presents National Night, a fresh new way to "celebrate" your love of Singapore. This August 9th Mentos calls on you* to celebrate not just National Day, but National Night too - and help give our population spurt it so desperately needs.

*Only financially secure adults in stable, committed, long-term relationships should participate.

Olimpiai hírek (I.) és egy kis pénz etikett

Már megint légkondis téma (lehet, hogy nekem is agyamra ment a meleg?).
Hiába, nehezen megy még az akklimatizáció, a párás melegben most újra dunsztkötésben érzem magam….

Szóval olvastam, hogy a hűvös, csapadékos hónapok után beköszöntött Londonban a kánikula és a sportolók reklamálnak a légkondimentes szállás miatt.
Na de, hogy a szingapúri csapat mi a fenéért reklamál? Szerintem örülhetnének, hogy legalább tíz fokkal hűvösebb (lesz még többel is…) és szárazabb a levegő, mint errefelé.

A Szingapúri Nemzeti Olimpiai Bizottság nem nézte tétlenül ezt a hiányosságot, mind a huszonhárom olimpikon szobájába rögvest beszereztek egy ventilátort. Közben olyan megmosolyogtató volt olvasni, hogy a cikkben még azt is részletesen taglalták, hogy mindez mennyibe került. Sőt arról is szól a fáma, hogy nem vész kárba ez a hadművelet, mert a paraolimpiai csapat is használhatja a szerkentyűket…

Részlet az ominózus cikkből:

„To alleviate the problem, fans for each of the 23 athletes were purchased by the Singapore National Olympic Council earlier this week. Costing about £20 (S$39) each, the fans will be passed onto Singapore's Paralympians for next month's London Paralympics. They will also be staying at the same Athletes' Village.” (www.todayonline.com)

Meséltem ugye, hogy itt minden a pénzről szól - legyen kisebb vagy nagyobb kiadás, de errefelé a pénz az úr.

Amúgy meg tényleg olyan nagy tiszteletnek örvend a bankó, hogy illetlenség azt egy kézzel megfogni, de még a hitelkártyát is két kézzel adjuk át/kapjuk vissza a pénztárnál.

Technikai segítség: ha az egyik kezünk foglalt, akkor az is megteszi, hogy a foglalt kezünket valahogy – pl. könyökkel vagy alkarral - hozzáérintjük a „pénzes” karunkhoz.

Hírmorzsák

Errefelé másról szólnak a hírek…

Íme két aktuális példa, hogy lássátok, mire gondolok.

Júliusban 3 fiatalkorút (15 és 17 év közötti diákok) vettek őrizetbe és hamarosan bíróság elé állítják lopás bűntette miatt. A fiúk a nyári szünetben valószínűleg unatkoztak és két iskolabuszt lovasítottak meg közös erővel. A kulcsok a buszban maradtak, így nem volt nehéz dolguk és természetesen a lopott járművek is megkerültek néhány órán belül – de a szigorú törvényeknek köszönhetően most fejenként akár 7 év(!) börtönt kaphatnak meggondolatlan diákcsínyűkért…

És a másik tanulságos hír:

A kormány tovább szigorította a szerencsejáték törvényt. A pénzmosás és egyéb gyanús ügyletek ellen eddig is szigorúan felléptek, sőt a szingapúri állampolgárok csak 100 dolláros pótdíj fejében hódolhattak ebbéli szenvedélyüknek. Augusztus elsejétől azonban a lakosság és főleg az érintett családok védelmében mintegy 43 ezer helyit tiltanak el a kaszinólátogatástól. Aki állami segélyt kap vagy nem tudja fizetni a számláit, annak tilos a hazardírozás. De az aggódó szülőknek, házastársaknak sem kell tétlenül nézniük, hogy az addikt családtag előbb-utóbb eljátssza a vagyont, hanem kérésükre(!) a kaszinók kötelesek kitenni a behajtani tilos táblát, így még csírájában fojthatják el a problémát.

"Ember lenni mindig, minden körülményben..."

Szingapúrban a helyiek nagyon magas lovon ülnek és lenéznek minden féle-fajta nem szingapúri embert. A közutálat elsősorban az echte kínaiaknak, indiaiaknak és a malájoknak szól, a rengeteg vendégmunkást pedig "csupán" rabszolgáknak tekintik.

Az óriási kulturális különbség, a környezet, az emberek gondolkodásmódja, a nagy szigorúság, no meg az időjárás – ezek mind-mind olyan dolgok, amivel kénytelen vagy barátságot kötni, hogy ha itt élsz, különben sosem fogod jól érezni magad. Ráadásul a különbözőség sokszor óriási pozitív élményeket takar, a kevésbé szerethető dolgok miatt pedig nem bosszankodunk feleslegesen (bevallom, néha azért igen…), inkább a „tapasztalatszerzés c. könyvtárunkba” archiváljuk.

A helyiek kivagyisága és modernkori rabszolgatartása viszont örökre mumus marad. Természetesen tisztelet a kivételnek, de sajnos az átlag szingapúri polgár mégsem a szerénységéről és emberségéről híres.

Egyszer a csikung csoportunkba érkezett egy kínai nő, aki ugyan már 17 éve Szingapúrban él, de a helyiek – azaz az ugyanolyan ősökkel bíró kínai szingapúriak –szemében mégis csak egy jött-mentnek számított. Megjegyzem, a csoportban rajtam kívül mindenki kínai volt, bocsánat szingapúri, nehogy megsértsem őket… Szóval én gyanútlanul „lealacsonyodtam” hozzá és beszélgettem vele, a többi –addig kedves helyi kínai - onnan fogva furcsán nézett rám, sőt az edző vette a fáradtságot és külön felhívott telefonon, hogy figyelmeztessen óvatlan cselekedetemre, mert bizony egy „kínaival” van dolgom.

Mikor idejöttünk, nagyon érdekelt az emberek sokszínűsége, így ha beszédbe elegyedtem valakivel - legyen az légkondiszerelő, bútorköltöztető, eladó stb. – általában rákérdeztem, hogy honnan származik. Emlékszem, sosem értették a kérdésemet, hiszen ők szingapúriak. Ha kitartó voltam és ragaszkodtam ahhoz, hogy elárulják, hogy vajon a gyökereik merről kanyarogtak el idáig, na ekkor sokszor már a sértődöttség veszélye állt fenn - így szép lassan leszoktattak ebbéli kíváncsiságomról. Pedig szerintem jogos volt a kérdés, hiszen 100 éve még csupán egy cölöpökön álló halászfalu állt a város(v. ország) helyén, de a nagy fejlődés – ezzel együtt a népesség gyarapodása is - csupán 45 éve indult be igazán.
Állítólag a legnagyobb ellenszenv a helyi indiai közösség és a frissen betelepült tamilok között dúl. Az „igazi” indiaiak lenézik a helyieket, mert hanyagolják az ősi szokásokat, míg ők ezen felháborodva legszívesebben visszakergetnék hindu testvéreiket az őshazába.

A cselédtartás, vagyis a maid-kérdés a másik szörnyűség. Több ezer, többségében filippínó nő tölt el hosszú éveket Szingapúrban, hogy az otthon maradt gyerekeit, családját anyagilag támogassa.
Külön iparág szerveződött a munkaközvetítésük köré, sőt tekintettel arra, hogy az ország lakóinak mindennapjaihoz teljesen hozzátartozik a bentlakásos cselédtartás, így jogilag is szabályozott a maidek foglalkoztatása. Külön tanfolyamon kell elsajátítaniuk a helyieknek, hogy miként bánjanak a „rabszolgáikkal”. Így a család többek között köteles szivacsot biztosítani a leányzónak, ha a konyha kövén altatja szegényt, hetente pedig legalább egyszer húst is ajánlott (!) az étrendjébe iktatni (biztos, hogy erős legyen és jobban bírja a munkát….). A maid-kereső formanyomtatványon az is megjelölhető, hogy milyen végzettségű, milyen vallású vagy éppen milyen magas (!) legyen az illető (aztán személyesen biztos a fogakat is ellenőrzik…).

Mindez a 21. században, ebben az ultramodern városban!

A külföldi családok jobban emberszámba veszik a lányokat, asszonyokat, de a helyi kínaiaktól félnek a legjobban, mert ők sajnos nagyon kegyetlenül bánnak velük. Az előírt heti egy szabadnap helyett maximum a templomba mehetnek kimenő gyanánt és a végsőkig kihasználják szegényeket. Érdekes módon a törvények őrei is elnézőbbek, ha valaki egy maidet bántalmaz, ugyanakkor a büntetési tétel magasabb, ha egy maid követ el szabálytalanságot. A lakásokat eleve úgy építik, hogy csupán egy ablaktalan pici lyuk és egy kis zuhanyfülke jelenti a cseléd birodalmát, de a meleg vizes csövek jellemző módon már nem érnek el odáig. Hallottam már "L"-alakú odúról is, ahol gondolom csupán hétrét görnyedve lehet aludni, vagy olyanról, ahol a belmagasság a 150 centit súrolja...

Ma mesélte az egyik ausztrál nő a házunkból, hogy minap a maid-jük levitte a kisfiát a medencéhez, aki urambocsá’ bement a gyerekkel együtt fürödni. Erre valamelyik kedves szomszéd – feltehetően szingapúri kínai - jelentette az incidenst és a biztonsági őrök szégyenszemre kizavarták szegény leányzót a vízből, mert abban a vízben csak a lakók fürödhetnek...

Szerintem most már értitek, hogy miért reklamálok néha a kolbászos kerítés mögül….

Az iPad-es hadsereg

A múlt hétvégén kint voltunk a reptéren egy légi bemutatón (Singapore Airshow). Mivel én nem igazán rajongok a katonai gépekért, így női szemmel nem volt annyira izgalmas ez a délelőtt, de a témához kapcsolódva talán mégis érdemes néhány mondatot lepötyögnöm.

Szingapúr egy picike ország (Budapest területénél alig valamivel nagyobb), amely jószomszédi viszonyt ápol a környező országok népeivel, politikailag, gazdaságilag pedig messze a legstabilabb a régióban. Azaz még egy valamirevaló ellenség sem jöhet számításba, a katonai kiadásaira mégis két lapáttal szórja a pénzt. Pl. a 2011-es védelmi költségvetése szerény 9.6 milliárd dollárt tett ki, ami kb. a GDP 5 százalékának felel meg.

Összehasonlításképpen az itteni GDP több, mint másfélszerese a magyarországinak (az egy főre jutóról inkább ne beszéljünk), a magyar védelmi büdzsé pedig ennek csupán 1 %-át emészti fel.

A két éves katonai szolgálat minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak kötelező, sőt, azoknak is, akiknek a szülei időközben állampolgárságot, vagy betelepült státuszt szereztek.
Mindemellett 40 éves korukig kétévente katonai kiképzésen vagy inkább továbbképzésen is részt kell venniük, így a két éves katonaság után is kötelező a fittség. És ez nem vicc!!! Pl. aki a szükséges futás szintidejét nem teljesíti, vagy a testtömeg indexe (BMI) 27 fölé kúszik, annak bizony tovább tart a fogyókúrával megspékelt terepgyakorlat, mert itt olyan nincs, hogy valaki nem teljesít.
Na jó, nem is látni pocakos fiatal férfiakat az utcán…

Aztán, hogy valami jó is legyen szegény fiúknak, a tengerészgyalogosokat és a légierő kötelékében szolgáló katonákat a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik, így a szolgáló alakulatok az iPad-ek beépített kameráinak segítségével felvételeket készíthetnek a bevetési területről miközben chat-en megvitathatják a megfelelő támadási pozíciót vagy éppen online megkaphatják hozzá az aktuális parancsot is.
Legutóbb éppen a Védelmi Minisztérium 8000 darabos iPad vásárlásáról(!) szóltak a hírek. Meg arról is, hogy mivel a katonák magáncélú telefonhasználatát illetően kizárólag kameramentes telefonok jöhetnek szóba, emiatt az Apple a legmodernebb iPhone4S telefonjából - természetesen a szingapúri hadvezetés szigorú szabályait szem előtt tartva - egy fényképezőgép nélküli szériát is piacra dobott.

Szerintem rosszul írtam az elején, nem is két lapáttal szórják errefelé a pénzt, hanem tolják - egy feneketlen kútba, púposan megrakott talicskákban…

TOTO, a szuperklotyó

Amikor másfél hete Dóráéknál nosztalgiáztunk, akkor került a képbe, hogy anno 1 forintért kaptunk egy gombóc fagyit.
Azon gondolkoztam, hogy a mai gyerekeknek mennyi mindenről lehetne még mesélni, többek között sok olyan dologról is, amit talán elképzelni sem tudnak.
Nem éppen a fagyis témához illik, de valószínűleg a frankfurti átszállásunk WC-és élménye miatt villant be az, hogy amikor gyerekkoromban a nyarakat falun, a nagyszüleimnél töltöttem, akkor mennyire nem szerettem a tyúkudvar végében álló pottyantós klozetot, de főleg a hozzá tartozó kemény, lapokra hajtott, smirglis wc papírt. Emlékszem, mindig próbáltam összedörzsölgetni, hogy bepuhuljon, miközben a rozoga deszkás ajtó hézagjain keresztül skubiztam a csirkéket.

Bezzeg most!
A fiaim a reptéren legalább fél órát egy japán csodabudiban töltöttek, annyira élvezték a távirányítós 2 (vagy 4?) in 1 bide-wc-t, amihez ugyan nem adtak papírt, de helyette volt beépített masszázs, ülésfűtés, különböző nyomású és irányból spriccelő zuhany, szárító és persze távirányítóval működő ülőke/fedél fel- és lehajtó gomb.
Azt mondták, muszáj nekem is kipróbálnom.
Egy dolgot nem értettem. Akinek nagyon kell, az vajon mit csinál addig, mire elolvassa és értelmezi a 15 pontos használati utasítást :-)

Szerencse, pénz és baby boom

Alighogy az utcákról és az üzletekből eltűnt a karácsonyi dekoráció, hamarosan beindult a sárkány- és lampiondömping. A műanyag fenyőket felváltották a bemasnizott (élő) mandarinfák, a boltokban pedig sárkány alakú drótkosarakban rendületlenül fogy a narancs.
A piros díszek mellett az újév elengedhetetlen kelléke ugyanis ez a két narancssárga gyümölcs. Ennek az az oka, hogy a kantoni nyelvjárásban a narancs (yam) az „arany” és az „édes” szavakkal, a mandarin (kat) pedig a "szerencse" szó kiejtésével egyezik meg.

Az ünnepre való készülődés már hetekkel az újév beköszönte előtt elkezdődik. Az elmaradhatatlan ajándékvásárláson és sütés-főzésen kívül a legfontosabb az otthonok megtisztítása az elmúlt év ártalmas hatásaitól (is). Arra azonban ügyelnek, hogy a jó szerencsét ne kergessék ki az otthonokból, a szemetet így mindig befelé, a szoba közepére kell söpörni, s onnan óvatosan, lehetőleg a hátsó ajtón kivinni. Ennek a szabálynak a megsértése az egész családra nézve súlyos következményekkel járhat. A háznak újév előestéjén tisztán kell ragyognia, s ekkor az összes söprűt és egyéb takarítóeszközt el kell rejteni. Ha ugyanis valaki újév napján is söpörne, azzal biztos, hogy kikergetné a szerencsét a házból.

Ilyenkor a piros borítékos ajándékozás is főszezonját éli, de azon kívül, hogy mennyi bankjegy kerülhet bele (lsd. lagzis bejegyzés), még arra is kell ügyelni, hogy a "töltelék" minél ropogósabb legyen, mert a friss nyomású pénz még több szerencsét hozhat.
(Bár a ropogós szó nem igazán stimmel, ugyanis a 10, 5 és 2 dollárosok errefelé műanyagból készülnek – lehet azért, hogy az esőben nehogy szétázzanak???)

Na de ezzel még nincs vége.
Az újév után az sem mindegy, hogy mikor áll munkába az ember. A személyre szabott horoszkópból még az is pontosan kiolvasható, hogy kinek, mikor kezdődhetnek a dolgos hétköznapjai. Ha valakinek pl. csak az ünnepet követő harmadik napon, akkor bizony addig muszáj szabit kivenni, nehogy aztán a balszerencse üldözze egész éven át. Itt természetesen a munkáltatók ezt tolerálják és az áhított szerencsének nem tesznek keresztbe, mondjuk egy felmondással.

És még egy érdekesség.
A következő 12 hónapban baby boom várható. Aki tudta, stílusosan átugrotta a Nyúl évét és a sokkal szerencsésebb Sárkány évére időzíti a gyermekáldást.
Gábor egyik kollégája például biztosra megy, februárban kivesz egy hónap „rákészülési” szabadságot, hogy pihenjen, koncentráljon és stb., hogy legkésőbb jövő ilyenkorig megszülethessen a szerencsegyerek...


még egy sárkány, ezúttal virágokból:



piros boríték kínálat:



és egy a sok mandarinfa közül, hasonló díszeleg a mi házunk előtt is:

Szülinap a transzvesztitáknál

Tegnap volt Bálint szülinapja és úgy gondoltunk elmegyünk egy mókás helyre megünnepelni a nagy napot. A 3 Monkeys kávézó ideális helyszínnek tűnt: igazi dzsungel hangulat, az ünnepelt ínyére való kaja, gyerekprogramok és mindezekről persze egy meggyőző honlap.
Sajnos, mint utóbb kiderült, alaposan mellétrafáltam ezzel az ötletemmel, bár a gyerekek jól érezték magukat, csak nekünk volt egy kicsit „más”…

Már ott gyanússá kezdett válni a dolog, amikor a bejáratnál egy rózsaszín keményfedeles életrajzi könyvet árultak Kumarról, egy indiai fiúról, s akinek mosolygós gyermekkori fotóit egy ünnepelt „díva” még mosolygósabb képei követték. Ekkor már sejtettem, hogy nem biztos, hogy jó helyre jöttünk, de mivel több gyerekes családot is láttunk az asztaloknál, így azért bementünk. A dekorációval nem volt gond, festett és plüss majmok mindenfelé, tarzanruhás felszolgálók, szóval kis jóindulattal akár egy trópusi erdőben érezhettük magunkat, egészen odáig, amíg Gáborral együtt le nem merevedtünk egy rúzsos ajkú, bikinis majom látványától, ami a szemközti falról csücsörített ránk. Azt gondoltuk, hogy már nincs lejjebb, de az est „fénypontjaként” megérkezett vagy inkább „belibbent” Kumár és még néhány „havernője”. Ekkor már éppen indulófélben voltunk, így szerencsére csak egy röpke pillantást vethettünk a hosszú fekete hajú bájos tulajdonosra és díszes társaságára.

Ui: a férfi homoszexualitást szigorúan büntetik errefelé (2 év börtön jár a bizonyított nemi kapcsolatért), de a leszbikusokkal és a transzvesztitákkal elnézőbbek. Kumár is telt házas előadásokkal tarol a város egyik legnagyobb színházában.

Trópusi hó

Egy ködös hideg téli napon ki nem vágyna néha melegebb vidékre.
Aki a világ ezen tájékán él, annak meg egy kis téli vacogás jelenti az áhított csodát. Főleg annak, aki ezidáig hideget csak a turbóra állított légkondi miatt érezhetett a bőrén, havas tájat pedig legfeljebb a filmekben láthatott.

Mindig megmosolygom, amikor az I'm dreaming of a white Christmas...kezdetű nótát hallom az üzletekben - a Jingle bells mellett ugyanis most ez szól mindenhol kifulladásig.
Aztán még ennél is viccesebb az, amit nemrég egy közeli bevásárlóközpontban láttunk: 200 dollár költésért cserébe mindenki átélheti a tél varázsát, ehhez csupán egy néhány négyzetméteres hűvös üvegkalitkában kell eltölteni egy kevés időt. Természetesen csak a helyiek élnek ezzel a nagyszerű és kihagyhatatlan ajánlattal, nagy örömmel bújnak téli kabátba, vesznek kesztyűt, sálat és meleg csizmát, majd mínusz 3 fokban a műhavon sétálva (vagy hemperegve) elmondhatják, hogy egy felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak...


az élményhez a megfelelő téli ruha, csizma dukál - mindenki kedvére, méretére válogathat...



Karácsonyi díszek, fények ide és téli dallamok oda, azért tényleg hiányzik egy kis hideg (és néhány forralt bor árus), hogy a díszlet tökéletes legyen. Sebaj, a hangulatot majd 3 év múlva bepótoljuk, a hidegre pedig nem kell sokáig várnunk. Januárban végre megyünk haza és vacoghatunk kedvünkre, aztán a végén pont emiatt vágyunk majd újra vissza, a trópusi örök nyárba...

Csip-csirip vagy trilala

Sikerült megint egy keleti specialitásba belefutnom.

A hétvégén voltunk egy állatfarmon, amely egyrészt menhelyként működik, másrészt ahol az örökbefogadás lehetőségén kívül tenyésztett kutyusokat, cicákat, madarakat és egyéb házi kedvenceket is lehet vásárolni.

Mellékesen még egy kisállat hotelt is üzemeltetnek, ahol némi felárért deluxe légkondis kennelt, diétás kosztot és extra tornát (sétát) is lehet választani a kedvenceknek…


De mégsem ez volt az érdekes, sokkal inkább azok a rendezvények, amelyekről a farm honlapján olvashattam. Itt akadtam rá egy madár énekversenyre.

Kiderült, hogy ez a fajta „madártorokviadal” Ázsiában nagyon népszerű szórakozásnak számít. Szerintem hasonló kategória lehet, mint otthon egy postagalamb röptető verseny.

Szingapúrban a rengeteg betonépület mellett szerencsére sok a növény, nem ritka a több emeletnyi magas fa sem. Így még ebben a zsúfolt nagyvárosban is nagyon sokszor hallhatjuk az itt megbúvó madarak énekét. Olyannyira, hogy reggel ők ébresztenek. Akkora lármát csapnak, hogy még a 25. emeletig is felhallatszik! Amikor egymást hívják (gondolom én), akkor nagyon bele tudnak lendülni, nem csoda, hiszen túl kell kiabálniuk a városi zajt. Szegénykék az erdőben biztos jobban kímélnék a hangszálaikat.
A madarak egyébként házi kedvenc gyanánt is nagyon népszerűek, sokszor látni kalitkákat a házak erkélyein.

Na de visszakanyarodva a címet adó témához, a versenyen Ázsiában őshonos fajok mérkőznek meg egymással és mindig a párzási időszakban kerül sor a megmérettetésre - ekkor énekelnek ugyanis a leghangosabban.
A latin nevük alapján sikerült beazonosítanom a versenyzőket, így a képek mellé a hangzatos magyar nevüket is bemásolom:

fehérhátú sámarigó

énekes álszajkó

gangeszi pápaszemesmadár

vörösfülű bülbül


Öt szempont szerint pontozzák a madarak énektudását, ebből is a legsúlyozottabb a hangerő. Ezt követi a repertoár és a kitartás, azaz mennyi féle hangot, dallamot sikerül produkálniuk és azt milyen hosszú ideig. Végül a fizikum és az előadás módja dönt még a helyezésről.

Sajnos az idei versenykoncertről lemaradtunk, de jövőre szívesen megnézném vagy inkább meghallgatnám őket. Ígérem, akkor a fotók mellé hangfájl is mellékelek.

Don’t kan cheong! Relak lah!

Már korábban írtam néhány sort a singlish-ről, azaz a helyiek által beszélt angolról, de még néhány mondat erejéig érdemes visszakanyarodni erre a témára.

Csikungozni többnyire kínaiakkal járok és nem igazán értettem, hogy ők egymás között vajon miért nem a saját nyelvükön beszélnek.
Kb. úgy kell elképzelni egy ilyen csevejt, hogy nagyon egyszerű mondatokat és kifejezéseket használnak, ezt keverik néhány kínai eredetű, de már "honosított" singlish szóval, mindezt még megspékelik egy szörnyű kiejtéssel és az eredeti angollal köszönőviszonyban sem álló hangsúllyal. Meg is kérdeztem tőlük, hogy mi a csudát erőlködnek, ha ott a kínai, de kiokosítottak és így már értem. Természetesen őket továbbra sem, csak a nyelvi zűrzavar eredetét.

Az itt élő kínaiak többsége ugyanis Dél-Kínából származik, ott pedig rengeteg – gyakorta az érthetetlenségig – eltérő nyelvjárás létezik. Nyelvész körökben mindmáig vitatéma, hogy nyelvjárások helyett sokkal inkább önálló nyelvekről van-e szó.
Északon is szép számmal akad dialektus, de az ott élők azért nagyjából értik egymást. A putonghua vagy más szóval mandarin is egy ilyen északi nyelvjáráshoz köthető és mivel ez a hivatalos nyelv, a többiek is kénytelenek - ha máshol nem, az iskolában - megtanulni. De természetesen otthon mindenki a maga nyelvén diskurál. Így már érthető, hogy ha valaki a déli nyelvjárások valamelyikét mondhatja az anyanyelvének, akkor neki – bármennyire is furcsán hangzik - a singlish és a hivatalos mandarin szinte hasonló „idegen nyelv” kategóriát jelent.

Ez a singlish pedig egy különleges nyelvészeti csemege, igazi unikum (vagy inkább szingapurikum).

Mivel a kínaiakon kívül malájok és indiaiak élnek Szingapúrban, ezért mindenki belerakott egy kicsit a nyelvfazékba. Megfűszerezték a saját szavaikkal ill. kifejezéseikkel, leegyszerűsítették a számukra nyelvtörő angol szavakat és nagy igyekezetükben még a nyelvtanról is elfelejtkeztek.

Álljon most néhány érdekesség ebből a kotyvasztott nyelvből, legalább megértitek, hogy sokszor miért nem boldogulok az otthoni nyelvórákon tanultakkal:

egyszerűsítések:

gostan ( go astern) - hátrafelé megy
relak ( relax) - pihen
cher v. tcher (teacher) - tanár
ger (girl) – lány
sargen (sergeant) – biztonsági őr

maláj és kínai szavak, amelyek beleépültek a nyelvbe:

agak-agak – körülbelül
kentang - fehér ember, azaz kaukázusi (ilyenek vagyunk mi is)
boleh – lehetséges
jialat v. chia lat - szörnyűség
choping a seat - lefoglalni egy helyet.
Don’t kan cheong! – Ne aggódj!
It’s time to makan! – Itt az ideje enni
Let’s go lah! – Menjünk! (ez a "lah" ott áll minden mondat végén, amit hangsúlyozni akarnak)
Don’t be kiasu! - Ne félj attól, hogy veszítesz!
Chop chop! – Gyorsan!
Duh! – Naná! Természetesen!
Alamak! - magyarul kb. Te jó ég! Úristen!

A kurta farkú cicák rejtélye

Sok macsek lakik Tioman szigetén, de a többségük csak kurta farokkal büszkélkedhet. Teljesen úgy festenek a hátsóik, mintha valaki tőből levágta volna a díszüket.

Meg is kérdeztem, hogy mi ez a helyi rituálé, de aztán kiderült, hogy semmi barbárság nincs mögötte, ugyanis már eleve csonka farokkal születtek.

Itthon kicsit utánaolvastam és a „macskafarok tudomány” komoly szakirodalmára bukkantam a neten.
Ázsiában rengeteg furcsa farkú típus létezik, míg Európában egyedül a Man-szigeteken találni ilyen mutáns egyedeket. Ők a Manx cicák, de az angolok csak cabbit-nek csúfolják őket a cat (macska) és a rabbit (nyúl) keveredésére utalva - pedig csak egy dominánsan öröklődő farkatlanságot okozó gén ludas ebben az egészben.
Szóval macskafarok rejtély megoldva.


Persze legendák erről is születtek és ezeket mindig élvezettel olvasom. Itt Ázsiában állítólag sértő módon Buddhára mutatott az első bűnös farok, ezért kellett lenyisszantani, míg a világ másik felén az a hír járja, hogy Noé figyelmetlen volt és a bárkájának ajtajával csippentette le az egyik megmenekített cica farkincáját.

Az éhes cicusok mindig ott ólálkodtak a nyitott étterem asztalai körül, de ha észrevette valamelyik felszolgáló, gyorsan ott termett egy flakonnal és valamilyen szagos löttyöt spriccelt rájuk.

Bálint természetesen imádta őket, de mi azért nem voltunk annyira elragadtatva, hogy mindig egy falka farkatlan macska (aszparanta!) leste ki a szánkból az ennivalót...

Építkezés gyorsan, tisztán és sportosan

Ha körbenézünk Szingapúrban, a rengeteg építkezés óriásdaruit láthatjuk mindenfelé. Főleg a belső kerületekben nem találni olyan utcát, ahol ne állna egy vagy kettő belőlük. Ha meg nincs daru, akkor ott egész biztosan a legújabb metróvonal soron következő állomását fúrják a föld alatt.
A mi környékünkön is legalább 6 új felhőkarcolót húznak fel – szuperszónikus sebességgel.
Milyen szerencsésnek érezheti magát odahaza az, aki 1 éven belül beköltözhet az egy-két szintes házikójába, de ahhoz képest ez itt tényleg már az olimpiai döntő.

Egy 30-40 emeletes épület általában másfél év alatt kerül átadásra – persze ehhez azért kell némi dopping is. Azaz fagyveszélytől nem kell tartani, nincs munkaszüneti nap és bizony éjjel 10-ig tart a munkaidő. Az indiai vendégmunkások szorgosan teszik a dolgukat, sosem látom őket lazsálni, 1 órás cigiszüneteket tartani és valahogy mindig minden olyan flottul halad.
És tisztán.
Ha egy építkezésről kigördül egy teherautó, akkor azt előtte jó alaposan lecsutakolják, nehogy véletlenül sáros gumikkal hajtson az utcára.
Reggel pedig tornaórával indul a nap.

Sokszor érzem, hogy a magyar szemüvegem keresztül furcsa „látomásaim” vannak, no ez az építkezés műfaj is egy ilyen kategória.

bal lábkörzés...

QR kódolt hirdetések

Láttam már ilyen kódot, de sosem tudtam mire jó. Azt hittem olyan, mint egy sima vonalkód, csak a kreatív feltalálója unta a sok csíkot…

Most már tudom, hogy mi fán terem, Marci kiokosított.

Itt teljesen természetes, ha ilyen krix-krax szerepel - mondjuk egy hirdetésben. Csak ”belövöd” a hipertelefonod QR alkalmazása segítségével és már látod a képe(ke)t is mellé. Színes tinta, hirdetési felület megspórolva.

Ha metrón vagy buszon utazom, elég körbenéznem és máris látom, hogy mi a legújabb trend a mobilkütyük háza táján. Mindenki elbűvöltem mered a táblagépére, vagy éppen lóg a fülén egy almás telefon.
Így már talán érthető, hogy ezek a QR kódok nagy fejtörést nem okoznak errefelé.


mindkét hirdetés 7-7 színes képet is tartalmaz

A balféltekés keleti félteke

Rengeteg külföldi él Szingapúrban. Nagyon sok multicég felső-, de sokszor középvezetői is nyugatról érkeznek – családostul, mint pl. mi is. De vajon miért érdemes ezeknek a cégeknek ennyi pénzt feccölni a külföldről hozott munkaerőbe?
A béren kívül a költözés, a hazautazások, a lakásbérlet és a gyerekek iskoláztatása is kisebb vagyon, akkor miért nem keresnek inkább helyben megfelelő szakembert?

Ázsiában rendkívül fegyelmezett és lelkiismeretes munkavállalók kerülnek ki az iskolapadokból, de a gondolkodást inkább a vezetőikre bízzák. Ennek oka a keleti oktatási rendszer, amely a kreatív jobbféltekés tanítás helyett a tényekre, memóriára és előre meghatározott válaszokra alapuló bal agyféltekés gondolkodást erősíti.
Valahogy azt érzem itt, mintha más bolygón járnék, ha egy helyi átlagemberrel próbálok kommunikálni. Elbeszélgetünk, de egymás mellett. Másképpen jár az agyunk, ilyen egyszerű.

Nem véletlen, hogy a tehetősebbek az ingyenes helyi iskolák helyett inkább nemzetközi iskolákba íratják a csemetéiket. Így talán lassan kinevelődik egy olyan generáció, amely képes lesz kreatívan gondolkodni, bonyolultabb feladatokat egymással párhuzamosan elvégezni vagy egyszerűen intuitív lenni az élet bármely területén.

Néhány szemléletes példa, amelyekhez hasonlóba nap mint nap belefut az ember:

Mónikáéknál elromlott a kaputelefon, így kihívta a szerelőket, akik a megbeszélt időpontban meg is érkeztek. Igen ám, de nem tudtak felmenni, mert hiába csengettek, nem szólt a csengő – így dolguk végezetlenül elhagyták a helyszínt.

Tegnap egy boltban két 10 centest akartam beváltani egy 20 centesre, mert azzal működik a bevásárlókocsi. Mondom ezt a pénztáros leányzónak, aki sajnálkozott is, hogy nem tud adni, mert csak ha fizet valaki, akkor nyílik a kassza – ez rendben is van – de aztán visszakérdezett: miért nem próbálom meg 20 centessel a kocsit?

Néhány hete az állatkerti sétánk során vettünk ásványvizet magunknak, de később, amikor ebédelni mentünk, külön szóltunk a kasszásnak, hogy azt az üveget ne számolja bele a fogyasztásunkba. Még bólogatott is a pasi, de persze a végén azt is beütötte. No nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudott két dologra koncentrálni.

Szóval ilyenkor nem tépjük a hajunkat, csak szép csöndben elszámolunk háromig és mivel tudjuk, hogy mindezekért csak a „szoftverfejlesztő” okolható, a hardverembereket nem hibáztatjuk.