Ma már elkezdődött az iskola, így most van egy kis időm bővebben mesélni.

Kezdem az elején, mert ez az egész költözködés olyan hirtelen jött, hogy nem is tudtunk hírt adni róla mindenkinek. Bár azért nyáron már pedzegettük ezt a Koreát, de mi is úgy gondoltuk, hogy legfeljebb a következő nyáron lehet belőle valami.
Aztán felgyorsultak az események, Gábornak előbb jött az ajánlat és ezért SOS döntenünk kellett. November közepén egy hosszú hétvégére eljöttünk körbenézni, házat, sulit választani és a várossal ismerkedni. Szerencsére a vártnál is kellemesebben sült el a dolog, ugyanis a gyerekeinket (is) sikerült teljesen belelkesíteni, olyannyira, hogy az addigi nagy ellenállás hirtelen elszállt és azt mondták, hogy szívesen váltanak sulit, országot, de főleg lakást. A nagy örömük tényleg ez utóbbinak köszönhető, hiszen ezúttal "budafoki" körülmények közé költözünk Szöul egyik külső kerületébe, azaz lehet újra a kertben nagyokat játszani, focizni, kutyázni, macskázni, a környéken sétálni stb. Szingapúrban az időjárás miatt sokat szorultunk a négy fal közé és bizony hiányzott nekik, hogy valahol kiengedjék a gőzt.
Azt hiszem az én lelkesedésemet sem kell sokat magyarázni, nekem a zajos betonrengeteg után maga a földi paradicsom lesz az új otthonunk.

Szöul óriási, az elővárosokkal együtt másfélszer többen laknak itt, mint Magyarországon, ezért nagyon zsúfolt, óriási a forgalom, de legalább van hová menekülni feltöltődni. A várost gyönyörű hegyek veszik körül, ahol majd nagyokat lehet túrázni, az ország pedig meseszép. Rengeteg nemzeti park, megannyi természeti és kulturális látnivaló vár ránk, egyszóval ha már a világ másik felére költöztünk egy kis időre, nagyon jó lesz egy új országot, egy másik kultúrát is megismerni. A koreai emberek nagyon kedvesek, sokkal barátságosabbak, mint Szingapúrban, ez pedig még jobban megkönnyíti a váltást és a beilleszkedést.

Ígérem, a blogot majd folytatom, valószínű más név alatt, de majd úgyis jelentkezem a részletekkel. Egyelőre még zűrösek a napjaink, sok az elintéznivaló és legalább 2 hétbe telik, mire megérkeznek a bútoraink, csomagjaink (addig átmeneti szálláson húzzuk meg magunkat).

Elég nagy váltás volt a trópusokról a zimankóba költözni, de lassan már felengednek a lefagyott végtagjaink és így teljes bedobással vághatunk bele az újabb kalandokba.

Dobozolunk...

Karácsonyi ráhangolódás

Már tavaly is meséltem, hogy karácsonyi hangulatot elég nehéz varázsolni ebben a trópusi melegben.
A várost természetesen már ellepték a szebbnél szebb ünnepi dekorációk és az elmaradhatatlan akciók, azaz mindenhol tömeg és kígyózó sorok. A szingapúri emberek életében a legnagyobb örömforrás a vásárlás, így most tobzódhatnak kedvükre kifulladásig.

Mi is már hetekkel ezelőtt feldíszítettük a lakást, de így (mű)fenyőfástól, gyertyafényestől sem érkezett meg a hőn áhított érzés. Volt szerencsére még egy titkos kártya a tarsolyunkban, amit tegnap előhúztunk és nagy örömünkre a mindent vitt kategóriás nyerő lappal volt dolgunk.
Andi barátnőmék már évek óta egy különleges karácsonyi koncerttel melegítenek az ünnepekre s mivel annyit áradoztak róla, így hallgattunk a jótanácsra és idén mi is velük tartottunk.
Helyi szimfonikus zenekar, gyerek- és felnőttkórus, igazi szívmelengető karácsonyi muzsika….de miért is ér meg mindez egy posztot?
Először is már nyáron(!) meg kellett vennünk a jegyeket, mert augusztus végére elkapkodták valamennyit. A hangverseny az Esplanade-ban volt (lsd. előző poszt utolsó fénykép), amelynek durián alakú kupolája különleges akusztikai élményt teremtett. De a legnagyobb dicséret mégis az interaktív előadást illeti, ami még a kevésbé vájt fülű emberekből is garantáltan komolyzene rajongót varázsol. A közönség ugyanis szerves része volt az előadásnak, azaz négy műsorszám erejéig együtt énekeltünk a kórussal, a kitűnő szónoki képességekkel bíró konferanszié pedig még Kellér Dezsőt is lepipálta. Igazán nagy élvezettel hallgattuk a műsorszámokat felvezető történeteit, vicces monológjait.
Sőt még az is kiderült, hogy a gyertyafényes (azaz mobiltelefon-kijelzős) csápolás még egy komolyzenei előadáson is bevethető.

Most már jöhet a bejglisütés...

Eltévedt dzsungellakók

Amikor ma Bálint megérkezett az iskolából tiszta sáros volt a táskája, mert útközben hazafelé a hátára ugrott egy majom…

Amerre a szemünk ellát, mindenhol felhőkarcolók, de a házak tövében rengeteg fa és bokor zöldellik, ahol bizony megbújhat néhány eltévedt dzsungellakó.
A sulijukban már kétszer is előfordult, hogy a „pitonmentőket” kellett kihívni egy eltekergett óriáspéldány miatt. De ez errefelé nem is akkora nagy szenzáció, évente ugyanis kb. 300 kisebb-nagyobb csúszómászót fognak be lakossági bejelentésre. Az állatkert már nem is győzi az örökbefogadást, így külföldön próbálnak túladni rajtuk.

Még az a szerencse, hogy tigrisek csak a Tiger sör dobozairól vicsorítanak ránk :-)

ezen a videón egy pitont próbálnak befogni Szingapúr egyik lakótelepén:

Egy biciklista naplója

Gábor egyik angol kollégája, Paul Fairhurst tavaly nyár óta él Szingapúrban.
3 nappal a megérkezése után elment bicajozni és azóta alaposan felfordult az élete, mi több egy új kezdődött…

A balesetre nem emlékszik, de valószínűleg egy vízelvezető csatorna rácsai közé akadt be a kerék, emiatt vágódott az útpadkára és csak a bukósisakjának köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt.

Súlyos gerincsérülése miatt csupán 10 % esélyt adtak az orvosok, hogy a teste válltól lefelé valaha újra működőképes lesz.
Két és fél hónapig volt kórházban, ezután pedig rengeteg rehabilitációs kezelésen ment keresztül. Valójában egy év óta minden egyes napja arról szól, hogy legyőzze saját korlátait, de hatalmas akaraterejének hála, folyamatos a javulás. Időközben visszatért a munkahelyére, fut, úszik, sőt újra bicajozik, de a balesettel valószínűleg minden átértékelődött az életében.

Újabban előadásokat tart különböző fórumokon, hogy a sorstársai a példájából meríthessenek erőt.
A következő célja pedig nem más, mint a Himalája megmászása, amire 10 % esélyt adtak neki.
Ő ezen már csak mosolyog, hiszen egyszer már sikerült ez a tízes, miért ne próbálná meg újra?

Paul naplójába Ti is beleolvashattok:  http://pfairhurst.blogspot.sg/
Ez a lenti videó a baleset egy éves évfordulóján készült, ha esetleg innen nem tudjátok betölteni, akkor ezen a youtube oldalon biztos sikerül.  

A történet folytatása néhány évvel később, egy másik blogban itt. 

Táblagép szerviz házilag

A hétvégén bénáztam és véletlenül leejtettem az iPadunkat (-ünket), bár nem esett hűde nagyot - csak a kanapéról a szőnyegre - de hiába volt kipárnázott esés, mégis végzetesnek bizonyult.
Mentségemre legyen szólva, már a többi családtagom is követett el ehhez hasonlót, de pechemre pont nálam sokallt be a masina. Megpróbáltam életet lehelni belé, pihentettem (becézgettem...), Marci újrainstallálta, de mindez hiába. Maradt a hangyás kép, ami néha ugyan bezöldült, de ennél többet nem produkált.

Mit volt mit tenni, elvittük az Apple szervizbe, mire közölték, hogy nyugodtan kidobhatjuk, ugyanis nem javítható. Pech.

De szerencsére Marcikám nem adta fel, addig guglizott a neten, mire ráakadt egy igencsak érdekes, de állítólag hatékony megoldásra. Csak egy kalapácsra van szükség és ha a megfelelő oldalról, szögből rásuhintunk a gépre, van esély a teljes felépülésre.

Hozta is a kalapácsot, de én a gumifejűre szavaztam, mégse barbárkodjunk már annyira. Kicsit ütögettük, nem történt semmi, aztán végül odacsaptam egy hatalmasat és tényleg bejött a dolog. Újra szuperált, akárcsak fénykorában, ráadásul a guminak köszönhetően nyom nélkül megúszta a gyorsszervizt.

Érdekes lenne belegondolni, hogy hányan selejtezték már le a gépüket hasonló okok miatt, pedig aztán lám milyen egyszerű házilag is orvosolni egy ilyen problémát:-)

Amikor anno a fadobozos tévénken elment a hang vagy szellemképes volt az adás, emlékszem ott is néha elég volt egy jó nagyot a tetejére csapni...
Hiába, változnak az idők, a kütyük, de úgy látszik a jól bevált módszerekhez nem árt ha ragaszkodunk.

Péksütik: kicsik és nagyok

Van néhány kedvenc blogom, ahol ha új bejegyzés születik, akkor a blogfigyelőm bejelez. Itt ugyebár az aktuális új poszt, illetve a hozzá tartozó kép is feltűnik.

Mostanában jókat derülök, mert két eltérő témájú oldalon is hasonló fotók jelentek meg, de a fő különbséget csak a beavatottak látják.

Limara fantasztikus péksütiket süt, de Bözse is remekel, csak az ő alkotásaival nem laknánk jól....


Az egyik legjobb gasztroblogger, Limara kiflije:

 http://limarapeksege.blogspot.com/

Bözse néhány évvel ezelőtt Rita barátnémnak készített egy miniatűrt, egy mediterrán balkon élethű mását. Mindezt úgy képzeljétek el, hogy a pici asztalon lévő iciri-piciri tálcában a narancsok kisebbek voltak egy gombostűfejnél...

Azóta én is nagy rajongója vagyok és mindig ámulok, amikor egy újabb csoda kikerül a kezei alól. Ez a rakás "finomság" is alig nagyobb, mint egy gyufásdoboz, a fonott kosárka mérete: 50x40 mm(!)

http://azenpicivilagom.blogspot.com/

Légkondis (mű)sziklamászás

Szingapúrban nincsenek hegyek, de sziklát mászni lehet – mondjuk egy légkondis bevásárlóközpontban.

Jól megkapaszkodva - oké van biztosítókötél, de azért mégis… - függőlegesen lenézni több emelet magasságból csak bátor és erős vállalkozóknak javasolt program.

Csak a látványtól jobban remegett a lábam, mint Marcinak ott fenn a magasban…

www.borderX.com.sg

Jelentjük, szerencsésen megérkeztünk!

Újra itt a föld másik felén…

Az itt helyett az itthon most még nem jött automatice, de a jetlag-kábás állapotunkat magunk mögött hagyva talán már úgy gondolom. (Bár segített a ráhangolásban, hogy sikerült egy horkolós pasit kifognom a gépen, így már a levegőben is majdnem otthon éreztem magam – na ezért még kapok…)

Nagyon-nagyon jó volt otthon, mindenkinek nagy köszönet érte! A családunkra mindig számíthatunk, de olyan jó érzés, hogy a barátaink is legalább ilyen nagy szeretettel fogadtak bennünket (meg persze akkorával, mint ahogy mi is vártuk őket).
Abba bele sem szeretnék gondolni, hogy most egy évig kell az alaposan feltöltött elemeinknek szuperálniuk.

Az út szokás szerint hosszú, de azért nagyjából kibírható volt. Valami nagy hátszéllel jöhettünk Londonba vagy randira sietett a kapitány, mert csaknem negyven perccel előbb landoltunk. De még így sem maradt szerencsére sok időnk az éjszakai kóválygós átszállásra, helyette pikk-pakk már a nagy gépen fészkelhettük be magunkat a 13 és fél órás röpke utunkra.

Nos tehát végre valahára teljes létszámban nyomjuk a családi állapotunkat és ennek az első nyomát már tegnap este a lakásunk is megérezte. A tiszta legénylakásból ugyanis pillanatok alatt kuplerájt csináltunk a három kipakolt bőröndünkkel.

A fiúk most még javában alszanak, de nem csoda, hiszen Bálint még (itteni) hajnali háromkor is bolyongott. Könnyen lehet, hogy végül az segített neki az ágybaszédülésben, hogy amikor éjnek idején megszomjazva kotorászott a hűtőben, a súlyspórolás miatt ásványvizes palackba töltött pálinkára húzott rá véletlenül :-)

A téli mélyrepülésünket (lsd. zakkant állapot, honvágy stb.) megelőzendő programdömpinggel indítunk, hogy aztán jó legyen újra itthon érezni a „légkondis-ventilátoros-zárt ajtós” otthon melegét.
Szombaton színházba megyünk, pontosabban egy zenés cirkuszi produkcióra, a fiúkra vár még a kihagyhatatlan Harry Potter kiállítás, aztán irány Langkawi (Malájzia). Előtte mindenképpen meg kell nézni a legújabb szingapúri csodakertet és persze a frissen beszerzett görkorimat is fel kell avatni…

Karmelegítő

Mielőtt hazafelé vennénk az irányt, Bálintnak sikerült még egy kartörést is kiviteleznie.

A múltkor egy óriási trambulimból esett ki – elszakadt a védőháló – de szerencsére egy virágágyásban landolt. Ezúttal szabadnaposak voltak az őrangyalok és egy lépcsőugrálással megspékelt iskolai fogócskázás alkalmával a karjára esett. 4 hét gipsz, ebből szerencsére csak kettő itt, mert ebben a nagy melegben egy ilyen dunsztkötés nem a legkellemesebb viselet.

Én anno kötőtűvel piszkálgattam a gipsz alá, amikor olyan idegesítően viszketett, errefelé praktikusan egy chopstick, azaz egy evőpálcika a kézenfekvő(kaparó) megoldás...

Csajos buli a tengerparton és a város tetején

Két hét csavargás, nyaralás barátnőkkel – teljesen feltöltődtem az elmúlt napokban.

Bejártuk Szingapúrt keresztül-kasul, eltöltöttünk egy szuper hétvégét Indonéziában, Bintan szigetén, közben pedig jókat ettünk, ittunk, mulattunk és természetesen minden női témát jó alaposan kiveséztünk.
Köszi csajok, hogy itt voltatok!

Az elutazás megelőző nap Gábor munkahelyén – a Diageo bárban – kezdtük a búcsúestet. Majd felmentünk a város legmagasabb épületének tetején található ALTITUDE nevezetű szórakozóhelyre, hogy a lányok méltó módon elköszönhessenek a várostól:-)

2 hét alatt több, mint ezer fotót készítettek és legalább ugyanennyi élménnyel lettek gazdagabbak. A mondat első fele tény, de a mondat második felét sem cáfolják meg az érintettek, ebben biztos vagyok…

Az albumomba néhány jól sikerült profi fotót elkunyeráltam, így Ti is megcsodálhatjátok a remekműveket(itt).

bintani idill

ennek a toronyháznak a tetőteraszán található az a bizonyos bár:

kilátás a 64. emeletről:

Rita ezt a csodaszép sálat készítette (sk. festette!)a szülinapomra, gyönyörű!!!:

Global Picnic

Tegnap volt az iskola legnagyobb családi rendezvénye, az ún. Global Picnic. Érdekes programok, nagy eszem-iszom, komplett vidámpark, jó hangulat (nagy szerencsénkre a tűző napot megúsztuk), így minden igazán kerekre sikeredett.

Beszéljenek inkább a képek, a fotóalbumban találjátok a többit.

Életre nevelő oktatás

Nem mondok újat, ha arról mesélek, hogy szemben a mi otthoni poroszos tanítási rendszerünkkel, mennyire más, a valódi életre sokkal jobban felkészítő oktatásban van részük itt a gyerekeinknek.

Edit néninek és Mária néninek hála Bálint nagyon jó alapokat kapott otthon, így a kezdeti beilleszkedési problémákat leküzdve már nagy lelkesedéssel és még jobb eredménnyel veszi az akadályokat.
Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen jó dolgokra tanítják őket és főleg azt, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezt a fajta játékos tanulást.
A legjobb tantárgyuk szerintem a POI (Program of Inquiry), ami a későbbi kémia, fizika, biológia, földrajz, gazdasági ismeretek stb. tantárgyakra készíti elő az alsós diákokat. Mindezt úgy, hogy motiváltan és tele lelkesedéssel kutakodnak ezeken a területeken, természetesen az érettségi szintjüknek megfelelő mélységben és intenzitással.

A negyedikes tananyagban szerepel többek között a környezetvédelem, a megújuló energiák, az ősi civilizációk, az életünket megkönnyítő használati tárgyak stb.

Nagyon jó dolog az, hogy van idejük elmélyülni egy-egy témakörben és ami még fontosabb, hogy élményközpontú kutató-felfedező munka folyik. Legalább egy hónapon keresztül „emészthetnek”, miközben rengeteg önálló és csoportos kutatómunkát végeznek és számos érdekes feladattal és kihívással kerülnek szembe.
Az aktuális osztálykirándulás, de volt úgy, hogy még a testnevelés óra is erről szólt. Nemrég a görög olimpia számaiban rendeztek tornaversenyt, vagy éppen római vagy görög isteneknek öltöztek be és úgy mutatkoztak be egymásnak.
Ha kíváncsiak vagytok, itt megtaláljátok a két félév anyagát.

Ezeket a témákat otthon is érinti a tananyag, de messze nem ennyire részletesen, hiszen a szigorú tanmenet nem ad elég időt és lehetőséget a kibontakozásra.

A mostani témájuk is nagyon érdekes: a kereskedelmen keresztül megvalósuló kapcsolataink, lehetőségeink.

Először azt tisztázták, hogy mi a különbség a szükséglet és az igény között, majd a kereslet, kínálat fogalmát járták körbe jó alaposan. Ezután ellátogattak egy piacra, hogy mindezt élőben is kielemezzék, itt meginterjúvolták a kofákat a dolgos hétköznapokról és körbenéztek, hogy milyen árverseny folyik, mikor és miért vannak akciók stb. Aztán még egy üzleti tervet is kellett készíteniük, amiben mindenki megálmodta a saját „bizniszét”, leírták, hogy a jövőben mit árulnak, milyen áron, mennyit dolgoznak mindezért, mivel győzik le a versenytársakat és hogyan szereznek törzsvásárlókat.

A múltkor a klasszikus limonádés stand volt a házi feladat, ezt itt találjátok:
http://www.coolmath-games.com/lemonade/

A következő héten pedig az iskolában lesz ún.„kereskedő nap”. Azaz cserélhetnek megunt dolgokat, saját készítésű tárgyakat illetve különböző szolgáltatást nyújthatnak egymásnak - pl. kulacsmegtöltés, ceruzafaragás, sorban állás a kantinban, hajfonás készítés stb. A szolgáltatásokról az iskola készít kártyákat, de a hirdetést, a kreatív akciókat nekik kell megszervezniük. Pénz nincs a játékban, helyette a megfelelő értékű csere-berén és a kapcsolatépítésen van a hangsúly.

Nemrég vásárolni voltunk, ahol is szembe jött velünk az iskolában tanult életszagú példa. Bálint szeme felcsillant és gyorsan kiselőadást tartott nekem arról, hogy egy új termék bevezetésekor miért árulják azt drágábban és a régebbi típusokat miért árazzák le…

A jövő heti vásárra többek között ezzel a vicces "kiömlött a szörp" (de mégsem) című mutatvánnyal készül Bálint - nagyon kreatív és egyszerű házi gyártmány, folyékony ragasztó és némi színezék szükséges hozzá - no meg türelem, hogy megszáradjon az alkotás - a hatás viszont garantált.

Maláj húsvét tzatzikivel

Az itt élő indiaiak 13%-a, a kínaiak 20%-a vallja magát kereszténynek. Ezért Szingapúrban is ünnep a Húsvét, bár errefelé ez inkább csak a boltok nyuszis és tojásos díszeit valamint elmaradhatatlan ünnepi akcióit jelenti.

A három napos hétvégén (nagypénteki szabadnappal) pedig szokás szerint utazik mindenki, ki merre lát…

Mi újra a szomszédos Malájziát vettük célba és mivel óva intettek a határon feltorlódó autósortól, így gondoltuk, hogy elég lesz két nap és már szombat estére itthon leszünk. Na persze azzal nem számoltunk, hogy a hasonló célállomást választó több ezer utazónak valahogy ki is kell jutnia az országból, így a péntek reggeli őrületről sajnos nem sikerült lemaradnunk.

A határtól mindössze 100 kilométerre, másfél órányi autóútra található tengerparti Desarut (Malájzia dél-keleti csücsök) 5 óra alatt sikerült elérnünk. Ebből 3 órát a határon araszoltunk, a maradék csigatempót pedig a városi dugónak és némi navigálási malőrnek köszönhetjük. Az autónkba beépített GPS még nem ismerte fel a nemrég átadott egérutat, az útjelző táblák pedig olyannyira voltak félrevezetőek, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Mert mit csináljunk, ha Desaru irányába három tábla is mutat…(Mondjuk Szegedről Budapestre Debrecen felé is el lehet jutni, de kérdés, hogy érdemes-e)

Jellemző a malájokra ez a szervezetlenség, átérve a tiszta szomszédból pedig óriási a kontraszt. A híd másik oldalán az ország második legnagyobb városa terül el, Johur Baru (az elővárosaival együtt csaknem 3 millióan laknak itt). Óriási dugók, koszos, szürke épületek jellemzik, szinte semmi zöld, szóval elég lelombozó látvány a színes, tiszta és jól szervezett Szingapúr után.
Múltkor Melaka felé egy másik hídon mentünk át, akkor végig autópályán vezettünk és a kisebb, történelmi város sokkal barátságosabb képet mutatott.

Sebaj, mindezek ellenére jó volt újra egy kicsit kimozdulni, bár visszatérő vendégek biztos nem leszünk a szállodában, mert a kátrányos tengerpart, a barátságtalan kiszolgálás és a folyamatos lehúzás sajnálatos módon a felejthető élmények kategóriáját jelentette.

Nem tudom, hogy láttatok-e már muszlim nőt fürödni. Tiszteletben tartom a vallási szokásaikat, de azért egy kicsit megmosolyogtató az, hogy miközben a férfiak a többi fürdőruhás nőkön legeltetik a szemüket, addig a hárem női tagjai talpig feketében napfürdőznek.
Az még oké, hogy egy búváröltözethez hasonló fürdőruhában és a fejükön hasonló anyagból készült kendőben mártóznak meg a vízben és „napoznak”, de láttunk olyan nőt is, aki nem ezt a csadoros verziót, hanem az arcot is eltakaró burkát viselte. Azaz csak egy szűk rés maradt a szemeinek, de biztos, ami biztos alapon még egy fekete napszemüveget is felvett hozzá, így amikor éppen úszkált a vízben elég ijesztő látványt jelentett szegénykém - bár ez úszásnak csak jóindulattal volt nevezhető, hiszen az egyik kezével mindig az orrára tapadt a kendőt kellett húzogatnia, hogy elkerülje a vízbefúlást.

Ez a Húsvét tehát nem volt az igazi, de talán ma bepótoljuk az ünnepi hangulatot. Hamarosan Bálint egyik barátjáékhoz megyünk egy „bazi nagy görög” húsvéti kerti partira…

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

iLight Marina Bay

Ebben a hónapban az amúgy is fényárban úszó Marina Bay még színesebb.

A fényjátékok közül mi is többet kipróbáltunk, igazán klassz esti program kerekedett belőle...

Több infó itt, fényképek meg ott.


Egy úr az űrből:



Blogom címadója is egy digitális kütyü segítségével színesben pompázott, azaz a fényszórókat egyedileg lehetett beállítani. Néhány minta:



A közelgő ünnep tiszteletére Bálint is alkotott:



Marci inkább Chelsea rajongót készített belőle:

Gyakorlati vizsga

Mielőtt januárban hazafelé vettük az irányt én rettenetesen be voltam sózva, nagyon vártam már, hogy újra otthon lehessek. Emlékszem Andi és Móni, az itteni barátnőim óva intettek attól, hogy túlságosan lelkesedjek, mert csalódni fogok és akkor meg az lesz a baj.

Nem ez jött be, mert nagyon-nagyon jó volt. De aztán ami történt utána, az mégis rosszabb, mintha csalódottan jöttem volna vissza.

Itt vagyok újra Szingapúrban és egyszerűen nem találom a helyem. Totál kibillentem az egyensúlyomból és most ezerrel azon dolgozom, hogy visszataláljak…

Az elmúlt 3 hét fejleménye: bedagadt a szemem, volt emiatt egy kisebb műtétem. A kontrollon még találtak valamit, ami nem pucolódott ki, így néhány újabb szuri, ismét metszés és továbbra is türelmesen várom, hogy ne úgy nézzek ki, mint akinek benyomtak egy rendeset balkézről…
Aztán a másik nyavalyám a vállam, amelyiket megműtötték, most újra fáj, de sokkal jobban mint előtte. Éjszakánként arra ébredek, hogy csillagokat látok, használok mindenféle helyi csodakencét, de azok csak ideig-óráig csillapítják a fájdalmat. Visszamentem a dokihoz reklamálni, aki szentül meg van győződve, hogy a mostani bajomnak semmi köze sincs a műtéthez (mondta mindezt ránézésre, meg néhány nyomogatás után…). Ez más – ún. befagyott váll szindróma. Állítólag 40 év feletti nőknél gyakran előfordul, rejtélyes betegség, nem tudják az okát, de ne aggódjak másfél-két éve alatt rendbe jön és örökre elfelejthetem. De ő egy újabb műtétet javasol, elaltat, majd kitekergeti a karomat és akkor van rá esély, hogy hamarabb rendbe jöjjön. Na, ekkor tudtam, hogy rossz helyen járok. Látta a bedagadt szemem, az arcomon újra előjött ragyákat, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg máshol lehet a bibi?

Az a baj a nyugati orvoslásban, hogyha az ember lánya állatorvosi lóként ezerféle tünetet produkál, a doki akkor is csak adott szervre, testrészre koncentrál, ahelyett, hogy az egész testemet kezelné, a megbillent energiarendszeremet pofozná helyre, de persze legfőképpen az agyamban kezdené el a rendrakást….
Így most itt a feladat, úgyis ezt tanulom, ebben hiszek és a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni. Írom szorgalmasan a dolgozataimat a suliban, de hát úgy látszik a gyakorlati vizsgáimat saját magamon kell megszerzem. Ennek valószínű így kellett lennie.
Talán néhány év múlva még hálás leszek a sorsnak, hogy az átélt tapasztalataim miatt sokkal hitelesebb leszek a hozzám forduló betegek szemében. Így legyen!

Találtam még egy segítséget, egy nőt, aki izomterápiával kezelget – nem a vállamat természetesen, hanem az egész testemet. Ő az én emberem.
Otthon meg szorgalmasan a megfelelő akupunktúrás pontjaimra koncentrálva ütögetem a meridiánjaimat, néha jól megrázom magam, fejben, testben és lélekben pedig gyakorlom a tanultakat, így teljesen biztos vagyok abban, hogy ennek a kripli állapotomnak hamarosan búcsút inthetek.

TOTO, a szuperklotyó

Amikor másfél hete Dóráéknál nosztalgiáztunk, akkor került a képbe, hogy anno 1 forintért kaptunk egy gombóc fagyit.
Azon gondolkoztam, hogy a mai gyerekeknek mennyi mindenről lehetne még mesélni, többek között sok olyan dologról is, amit talán elképzelni sem tudnak.
Nem éppen a fagyis témához illik, de valószínűleg a frankfurti átszállásunk WC-és élménye miatt villant be az, hogy amikor gyerekkoromban a nyarakat falun, a nagyszüleimnél töltöttem, akkor mennyire nem szerettem a tyúkudvar végében álló pottyantós klozetot, de főleg a hozzá tartozó kemény, lapokra hajtott, smirglis wc papírt. Emlékszem, mindig próbáltam összedörzsölgetni, hogy bepuhuljon, miközben a rozoga deszkás ajtó hézagjain keresztül skubiztam a csirkéket.

Bezzeg most!
A fiaim a reptéren legalább fél órát egy japán csodabudiban töltöttek, annyira élvezték a távirányítós 2 (vagy 4?) in 1 bide-wc-t, amihez ugyan nem adtak papírt, de helyette volt beépített masszázs, ülésfűtés, különböző nyomású és irányból spriccelő zuhany, szárító és persze távirányítóval működő ülőke/fedél fel- és lehajtó gomb.
Azt mondták, muszáj nekem is kipróbálnom.
Egy dolgot nem értettem. Akinek nagyon kell, az vajon mit csinál addig, mire elolvassa és értelmezi a 15 pontos használati utasítást :-)

Éjszakai szendvics

Tényleg nehéz az átállás, főleg egy mindig éhes tininek.
Írtam már tegnap, hogy amikor már mi javában alszunk, akkor Marci még mindig éhezik, mert a gyomra még a magyar idő szerint korog.
Tegnap készített egy bizonyító erejű fotót is, hogy elhiggyük, hogy az éj leple alatt nem szellemek fosztják ki a hűtőt.

pót-pót vacsora hajnali 3/4 2-kor:

Újra otthon!

Nagyon jó volt otthon, családunknak, barátainknak hála, feltöltekeztünk a következő 4 hónapra.
Élveztük a hideget, bár az első néhány nap még nagyon vacogtunk. A havazásról lemaradtunk, mert az igazi dermesztő tél csak azután köszöntött be, amikor eljöttünk.

Ettem mákos gubát, pöttyös rudit, ittam forralt bor, jártam színházban, a Városligetben korcsolyázni, jókat ettünk, ittunk, nevettünk, társasoztunk, sohamegnemunósan élménybeszámoltunk, tüdőt tisztítva sétáltunk és nem emlékszem, hogy valaha is élveztem volna a Pápa-Sárvár közötti kanyargós utat és a szép táj látványát annyira, mint most.
A fiúk is nagyon örültek, hogy újra a régi pajtásaik körében lehettek, mert a skype-os beszélgetéseknél mégiscsak jobb volt élőben öröm(ökör)ködni, játszani, bújócskázni stb.

Szerencsénk volt a visszaúttal, mert eredetileg egy nappal későbbre terveztük, de így legalább sikerült elcsípnünk a legutolsó, Frankfurtba tartó Malév gépet.
Az átállás nehézségei miatt ugyanis egy nappal több rákészülési időt hagytunk a fiúknak, de még így is nehéz volt ma kikönyörögni az ágyból és iskolába indítani őket. Még a gyomruk sem állt vissza teljesen, reggel még nem éhesek, de az esti 9 órás pótvacsorát még egy éjféli éhhalál állapot követi. Ez a hét órás időeltolódás és a háztól-házig majdnem egy napig eltartó utazás oda-vissza elég fárasztó kaland, de az otthoni eufória miatt magyar földön sokkal inkább kibírható.

Tehát csudajó volt újra otthon, de most ismét itthon, a párás melegben folytatódik az év és remélhetőleg az élményszüreti kosarainkba továbbra is lesz még mit pakolnunk...





photo copyright © Szabolcs