Gardens by the Bay

Tartozom még ezzel a beszámolóval, lehet, hogy nem véletlenül hagytam így a végére.
Nem csupán az idei utolsó bejegyzésem lesz, hanem egyúttal Szingapúr látnivalóiról szóló legutolsó.
Majd azért a részleteket is elmesélem, de elöljáróban annyit, hogy egy hónap múlva ilyenkor már javában Szöulban vacogunk, azaz másfél év párás meleg után újra mélyeket lélegezhetünk s a négy évszakra kalibrált szervezetünk hálát rebeghet, hogy nem erőszakoljuk tovább:-)
Na jó, azért ez enyhe túlzás, meg ráadásul az otthoni télvíz idején a melegre panaszkodni nem igazán helyénvaló dolog, így a közérzet-jelentést inkább nem folytatnám…ez a kert úgyis érdekesebb:-)

Pont egy évvel ezelőtt már jártam itt, de akkor még meglehetősen sivár volt a táj, mindenhol munkagépek, földtúrások és a vasfák is még csupaszon meredtek az égig - szóval nem volt nagy élmény.
Idén júniusban volt a hivatalos kertavató, arra már minden fűszál és bokor a helyére került, most decemberben pedig már minden úgy néz ki, mintha évtizedek óta zöldellnének itt a növények. Mellesleg ez azért is lehetetlen, mert a 101 hektáros park az óceánból visszahódított földterületre épült. A kert maga 1 milliárd szingapúri dollárt kóstált (1 S$= kb.180 HUF), a látogatása ennek ellenére  ingyenes, egyedül az üvegházakba kérnek belépőt.

A park a természet és a modern technológia különleges ötvözete, felejthetetlen élmény, de számomra mégis azt az ambivalens érzést erősíti, amit ezzel a várossal kapcsolatban érzek: a kicsi Szingapúr ismét nagyot alkotott, ámulatba ejtette a világot, egy újabb szájtátós látnivalót tett le az asztalra, de lássuk be, mégis csak mű ez az egész, mint oly sok minden ebben a városban.
Műfák ide, hipertechnika oda, azért nagyon tetszett, amit láttunk. Az állatkert-botanikus kert-MacRitchie rezervátum trió mellé bekerült a kedvenceim közé.

A kert különlegességei ezek az ún. "supertree"-k, a vasszerkezetek tetején vízgyűjtők és napelemek találhatók, amelynek segítségével locsolják a kertet és a két üvegház növényeit, illetve biztosítják ez utóbbiakban a klímát. Összesen 20 ilyen kisebb-nagyobb fa található a kertben, amelynek szárain több, mint 160 ezer növény (200 faj) kapaszkodik felfelé.

Az esti (holdbéli) sétát nem lehet kihagyni,  ekkor fényárba borul az "erdő" és zenés fényjáték fokozza a hangulatot...

A "Flower Dome" a föld mediterrán éghajlatú vidékeire kalauzol, így ebben az üvegházban a Földközi-tenger, Dél-Ausztrália, Dél-Afrika, Kalifornia és Dél-Chile növényvilágát csodálhatjuk meg - itt már sok ismerős növénnyel találkozhattunk, pl: rózsák, begóniák, muskátlik, liliomok stb.

A "Cloud Forest" búrája alatt pedig a trópusokon sétálhatunk, illetve lifttel "megmászhatjuk" ezt a mesterséges hegyet, ahol a 2000 méter magasan élő növényekkel ismerkedhetünk.

Még egy rakás kép készült, így azokat a fotóalbumba feltöltöttem, de érdemes a kert honlapjára is ellátogatni, vagy ebbe a turistacsalogató videóba belenézni:

Eltévedt dzsungellakók

Amikor ma Bálint megérkezett az iskolából tiszta sáros volt a táskája, mert útközben hazafelé a hátára ugrott egy majom…

Amerre a szemünk ellát, mindenhol felhőkarcolók, de a házak tövében rengeteg fa és bokor zöldellik, ahol bizony megbújhat néhány eltévedt dzsungellakó.
A sulijukban már kétszer is előfordult, hogy a „pitonmentőket” kellett kihívni egy eltekergett óriáspéldány miatt. De ez errefelé nem is akkora nagy szenzáció, évente ugyanis kb. 300 kisebb-nagyobb csúszómászót fognak be lakossági bejelentésre. Az állatkert már nem is győzi az örökbefogadást, így külföldön próbálnak túladni rajtuk.

Még az a szerencse, hogy tigrisek csak a Tiger sör dobozairól vicsorítanak ránk :-)

ezen a videón egy pitont próbálnak befogni Szingapúr egyik lakótelepén:

Panda hírek

Tegnap reggel két nagyon népszerű és régóta várt látogató érkezett Szingapúrba. A Changi reptéren 60 fős delegáció fogadta őket, köztük Teo Ser Luck kereskedelmi és ipari miniszter valamint az egykori elnök, S.R. Nathan.
Azért, hogy minél kényelmesebb legyen az utazás, a repülőgép közepén egy kosárlabda pálya nagyságú helyre szóltak a jegyek és hogy az ellátás is tökéletes legyen, mintegy 90 kilogramm bambusz lapult a catering csomagban.
A vendégek kissé megilletődve fogadták a nagy ovációt, majd csalódottan vették tudomásul az 1 hónapos karanténról szóló döntést. Októbertől viszont már a vadiúj otthonuk várja őket, ahol a természetes élőhelyükhöz hasonló klímát egy duplaüveges légkondis medvelak biztosítja.

Szingapúr ezzel az akcióval már a kilencedik olyan ország (Kínán kívül természetesen), ahol lehetőség nyílik arra, hogy közelről is megcsodálhassunk egy-egy helyes óriáspandát. Az állatok minden helyszínen egy 10 éves kölcsönszerződés keretében vendégeskednek, azaz az évi 1 millió dolláros "bérleti díj" ellenére is a kínai állam tulajdonában maradnak és ugyanez vonatkozik az esetleges utódokra is.

KAI KAI, az ötéves hím és JIA JIA, a négyéves nőstény maci

A óriáspanda kínai nyelven "nagy medvemacskát” jelent. A "macska" jelzőt annak köszönheti, hogy a többi medvefélével ellentétben kitűnően tud fára mászni, a pupillája pedig nem kerek, hanem a macskaszemhez hasonlóan rés alakú. Naponta meglehetősen hosszú ideig (10-12 órán keresztül) képes egy helyben üldögélni, azaz életvitele igen lassú a rokonságához hasonlítva. Nem brummog (nem nyávog), hangja inkább a bárány bégetéséhez hasonlít. Elsősorban bambusszal táplálkozik, annak is főleg a fiatal hajtásait részesíti előnyben, de gyümölcsöt és elvétve egy-egy apróbb gerinces állatot is elmajszol.

Őshazája mindössze 5900 km², amely magában foglalja Szecsuan, Kanszu és Sanhszi kínai tartományok hegyvidéki területeit. A nyarakat a sűrű erdővel benőtt, 2700–4000 méter magasságban fekvő szubtrópusi hegyoldalakon tölti, télen pedig nem alszik téli álmot, hanem a hideg elöl az alacsonyabban fekvő területekre vándorol.

Jelenleg sajnos a veszélyeztetett fajok táborát erősíti, hiszen szabadon 2000 példánynál is kevesebb él belőlük. De nagy szerencsére Kínának szívügye a macik megmentése, így egyre több pandamentő központ nyitja meg kapuit és a szakértői gondoskodásnak köszönhetően mára az állomány is végre növekvő tendenciát mutat.

leszállás után a fotósok gyűrűjében:

  

és íme az új 1500 nm²-es légkondis otthonuk:
(a maciknak lehetőségük lesz a trópusi klímát is megismerni, azaz kapnak kimenőt a szabad levegőre is, de minden bizonnyal inkább bent hűsölnek...)

http://pandas.riversafari.com.sg

Bukit Timah "csúcstámadás"

Már többször jártunk a városi dzsungelrengetegben, de ezúttal a fotómasinát is elvittük magunkkal, hogy bemutassunk néhány apró különbséget az itteni és az otthoni parkerdei sétáink között:

Szingapúr legmagasabb pontja a Bukit Timah csúcs: 163,63 méter 

figyelmeztető táblák, amelyekkel otthon maximum  az állatkertben találkozhatunk: a majmok etetéséért büntetés jár

vagy mit tegyünk, ha a 75 őshonos kígyófajta közül az egyik az utunkba kerül: csak semmi pánik, néhány lépést hátrafelé, mert a kígyó ugyanúgy fél tőlünk

                                 trópusi éghajlat jellemző növényzete - erről földrajzórán már  tanultunk

gránitbánya tava - a sok eső miatt a kiszáradásától nem kell tartani

ha elfáradtunk, egy talpmasszázs sétányon felfrissülhetünk:

és ami szerencsére hasonló: a gyerekekre itt is gondolnak...

Langkawi

Nagyon jól éreztük magunkat Langkawin (99 szigetből álló trópusi szigetcsoport egyik gyöngyszeme Malajzia észak-nyugati csücskében).

Családi - ezúttal láblógatós - nyaralásunknak ideális helyszínt választottunk: alig másfél órás repülőút, kedves helyiek, gyönyörű környezet, kellemes (azaz nem párás) meleg és ráadásul a hegyek is karnyújtásnyira!!!

Néhány kép mutatóba, a többi szokás szerint az albumban és a családi fotók között.

az egyik cölöpös házikóban laktunk...

ha éppen nem a tengerben, akkor a gyönyörű környezetben gyönyörködtünk

</

majd tovább halmozva az élvezeteket mindezt felülről is megcsodáltuk...</

sőt, láttunk néhány érdekes állatot is ( a többi helyes példány a fotóalbumban)

A zöld világ kék lakója

Szingapúrban tényleg sok a látnivaló, de egyszer csak „elfogy”… otthon sem mentünk minden hétvégén az állatkertbe vagy a Hősök terére.
A zöldet szerencsére nem lehet megunni, de azért ebben a nagy melegben nem kívánkozik az ember állandóan a „2percalattcsuromvizesvagyok” állapotba.

Természetesen vannak kedvenc kiránduló helyeink, ahová már sokadszorra sikerült eljutnunk. Ilyen például a keleti part 10 kilométeres szakasza, ahol jókat lehet bicajozni vagy görkorizni. Szerencsére itt már sokkal jobban mozog a levegő, egyedül a tűző nap jelent némi visszatartó erőt. Két hete egészen a reptérig tekertünk; szerencsére a fiukat lekötötték a mellettünk landoló vagy éppen felszálló gépek látványa, így egészen jól bírták a két órás intenzív mozgást, ami ebben a nagy melegben igazán dicséretre méltó teljesítmény.

Dzsungeltúrázni egy fokkal jobb, mert az erdőben jórészt árnyékban vagyunk, bár a friss hegyi levegőről csupán álmodozni tudunk. Helyette inkább igyekszünk a lábunk elé nézni, nehogy egy majom vagy egy kígyó farkára lépjünk :-)
Egészen a múltkori túránkig nem érdekeltek a csúszó-mászók, főleg, mert még nem találkoztam élesben egyetlen példánnyal sem. Egyedül Kambodzsában láttunk egyet, de azt is messziről és ráadásul olyan gyors volt, hogy megijedni sem volt időnk.

Bezzeg most! Mónika barátnőmmel éppen egy keskenyebb erdei úton haladtunk, amikor is néhány centin múlt, hogy egy „helyes” példány megkóstoljon. Ha a farkára lépek, biztos megmar, abban pedig nem lett volna köszönet. Egyszerre felismertük, hallottuk már jó hírét másoktól is, a Dél-Kelet Ázsiában őshonos fajok közül az egyik legveszélyesebbről volt ugyanis szó. Nagyon könnyen azonosítható, gyönyörű kék színben pompázik, piros feje és farkincája van. Kék korall kígyó a hivatalos neve, de nemes egyszerűséggel 100 lépés kígyónak is nevezik, mert kb. még ennyi távolságot tehetünk meg egy marás után…
Sokáig nem gyönyörködtünk benne, inkább sietősre vettük a tempót, utána pedig már minden mozgásra, zajra megriadtunk és megfogadtuk, hogy soha többé nem térünk le a széles turistautakról, legyen szó akármilyen csábító zegzugos ösvényről…

Dzsungelmánia élőben

A múlt hétvégén az állatkertben túráztunk. Már áprilisban jártunk itt, de akkor egy éjszakai szafari keretében az állatokat csupán sejtelmes fényviszonyok közepette csodálhattuk meg. Az is nagy élmény volt, de ez a mostani talán még nagyobb.
Főleg Bálintnak, aki még az otthoni dzsungelmánia őrületből kifolyólag naprakész volt az esőerdők állatvilágából.

Akkor volt az, amikor minden gyerek a rokonságot a Sparba küldte vásárolni, mert még hiányzott néhány darab a 200 darabos matricás albumból. A suliban cserélgették egymás között a dupla példányokat, mint mi anno 30 éve a képes kártyanaptárainkat...

Szóval most Bálint mutogatott nekünk lelkesen és kijavított, amikor ledenevéreztem az óriás repülőkutyát, sünnek néztem a jávai sült vagy szégyenszemre nem ismertem fel a madagaszkári botsáskát. Néhány fotóért klikk ide.

A szingapúri állatkert az egyik helyi rezervátumban található, rendesen kapkodni kell a levegőért, mert a pára itt még nagyobb, mint a városban. Nagyon gyönyörűen gondozott a kert és rengeteg egyéb program közül is lehet válogatni – a szokásos állatetetés és látványos bemutatók mellett pl. együtt reggelizhetsz vagy ebédelhetsz az állatokkal. De némi felárért ők is megkóstolnak téged:-)
Az állatok többsége ugyanis nincs elzárva, dróthálót és kerítést csak ritkán látni, hiszen ezek az állatok itt a saját természetes élőhelyükön élhetnek (érdekes módon fűthető házakra sincs szükség...). A veszélyes ragadozókat persze valamennyire elkerítik a nagyközönség elől, de így is maximum egy kis tavacskával vagy magasságkülönbséggel oldják meg a szeparálást.

És persze itt is építkeznek, mint mindenütt Szingapúrban. Bővítik a parkot, jövőre nyitja kapuit vagy inkább hullámait az ún. River Safari, azaz hamarosan akár csónakázás közben is lehet ismerkedni a trópusi folyók élővilágával. Gondolom majd úsznak velünk szembe a vízilovak, meg a teknősök, felettünk pedig repkednek a pelikánok. Reménykedünk, hogy a krokodilokat nem költöztetik át…

http://www.zoo.com.sg/

Pálmaolaj biznisz

Az elmúlt hetekben nem volt jó a világ ezen tájékán lakni.

Nagyon sokszor fájt a fejem, a gyerekek is a szokásosnál nyűgösebbek voltak, a tiszta kék eget pedig alig láttuk. Egy hatalmas ködfelhő feküdt a városon. Nagy ritkán egy nagyobb vihar ugyan ideig-óráig kitisztította a légkört, de aztán kezdődött minden elölről.

Augusztus vége, szeptember eleje a legszárazabb időszak a térségben és a szumátrai erdőtüzek füstfelhői ilyenkor bizony néha Szingapúr felé is elérnek.

Reméljük az idei szezonnak ezúttal vége, ma végre először tiszta volt a levegő és talán esténként újra nyitott ablak mellett alhatunk.

Állítólag volt olyan év, hogy 3 hónapig is eltartott a szmogos időszak a hosszú szárazságnak és a kedvezőtlen széljárásnak köszönhetően.

Mielőtt kijöttünk sok élménybeszámolót olvastam Szingapúrról és közülük néhány valóban említést tett a szmogról, de mióta kint vagyunk soha nem éreztem azt, hogy ne lett volna tiszta a levegő.

Sőt! Szingapúr nagy hangsúlyt fektet a városi közlekedés okozta légszennyezés visszaszorítására. A világon elsőként itt vezették be a dugódíjat, mindemellett rettenetesen drágák az autók, a tömegközlekedés pedig hihetetlen olcsó és jól szervezett. Megjegyzem, a mostani a Forma 1-es hétvége kivételével (amikor szinte az egész belvárost lezárják) még sosem futottam bele még akkora dugóba sem, mint amilyen otthon hétköznapinak számít.

Sajnos az indonéz pálmaolaj ültetvényesekkel szemben vívott csatát azonban nem sikerült eddig megnyerni. Ugyanis nem a nagy forróság, sokkal inkább az emberi felelőtlenség, a pálmaolajban rejlő óriási haszon az, ami ezt a (Greenpeace által egyszerűen globális klímagyilkolásnak aposztrofált) légszennyezést okozza.

A pálmaolaj a legnagyobb mennyiségben felhasznált növényi olaj a világon, a kereslet egyre növekszik, amit persze a még több mezőgazdaságba bevont területtel próbálják fedezni.
Jelentős felhasználók a margarint előállító vállalatok és a kozmetikai cégek. A pálmaolajat megtalálhatjuk többek között a testápolókban, szappanokban, samponokban, és mindenféle kencében. Mindemellett ipari kenőanyag, biodízel és állati takarmány is készül belőle.

Ha különbséget lehet tenni rosszabb és még rosszabb erdőirtás között, akkor az indonéz térséget érintő esőerdő pusztítás különösen nagy veszélyeket hordoz magában. Ezek az erdőségek ugyanis úgynevezett tőzegerdőségek. Különlegességük, hogy nagyobb mennyiségű karbont tárolnak, mint más ökorendszerek. A nedves tőzegrétegek tíz méter mélyre lenyúlnak és akár tízezer évesek is lehetnek. Az olajpálma-termesztő cégek csatornákat építenek az erdőkön keresztül, hogy a lápokat kiszárítsák és az értékes fákat elpusztítsák. Szándékosan víztelenítik a talajt, ekkor a tőzeg kiszárad - és akár égetéssel, akár anélkül is - mérhetetlen mennyiségű CO2 szabadul fel. A felégetett erdő pedig már nem képes megújulni, így szabad a pálya, lehet még több olajpálmát ültetni….
Lassan alig marad esőerdő Indonéziában, ez pedig az állatvilág számára is óriási csapást jelent. Az utóbbi ötven évben végzett erdőirtás például számos faj, így többek között a bali és a jávai tigris kipusztulását eredményezte.


A Greenpeace és a WWF mellett a légszennyezésben leginkább érintett Malajzia és Szingapúr is évek óta tiltakozik az indonéz kormánynál, amely persze újra meg újra ígéretet tesz az illegális erdőirtás szankcionálására, de a törvényeinek mégis képtelen érvényt szerezni.

A témában kutakodva rátaláltam egy bíztató hírre, miszerint az évente 1,3 millió tonna pálmaolajat felhasználó Unilever (RAMA, DELMA margarinok gyártója) nagy kegyesen bejelentette, hogy 2015-től kizárólag fenntartható forrásból származó pálmaolajat vásárol termékei előállításához.
No de kérdezem, miért kell várni ezzel 2015-ig???
De hát pontosan tudjuk, hogy a gyógyszerlobbi mellett az élelmiszeripari lobbi is hasonlóan nagy úr ezen az egyre halványabb zöld bolygón.

Durian

Az előző bejegyzésem első képén szerepelt egy durian, így most itt az alkalom, hogy elmélkedjek ebben a témában is egy keveset. Legalább érthető lesz, hogy mit keres egy gyümölcs olyan táblán, ami egyébként az itteni BKV járműveken, metróállomásokon figyelmeztet a tiltott dolgokra.

A duriant a távol-keleten igazi csodanövényként tartják számon, Szingapúrban az emberek a „gyümölcsök királyaként" és a „királyok gyümölcseként" tisztelik. Egyetlen gyümölcs sem büszkélkedhet a világon annyi kedvező hatással, bőséges tápanyagtartalommal, mint ez a zöld „sündisznócska”. Amellett, hogy javítja az általános közérzetet és elképesztő szellemi és testi frissességet biztosít (emiatt "bioredbull"-nak is nevezik), nagyon magas C-vitamin és antioxidáns tartalma a betegségek megelőzésében is segít. Fiatalít, csodássá teszi a bőrünket és nem utolsósorban afrodiziákumként is elsőrangú.

No de akkor miért nem rágcsálhatjuk a buszon vagy vihetjük magunkkal a retikülben?
Mert szegénykémet a sok csoda mellett elviselhetetlen illattal áldotta meg a teremtő.
Nem akarom nagyon részletezni, de elég elképzelni egy záptojást egy több hetes zokni és egy ázott kutya társaságában. De még így sem biztos, hogy ettől annyira rosszul lennénk, mintha beleszaglásznánk egy frissen felvágott durianba.

Szerencsére inkább piacokon árulják, de sajnos néhány hipermarket polcain is ott találhatjuk a gondosan lefóliázott gyümölcshúst, ami kb. úgy néz ki, mint egy feldarabolt agyvelő.
Az erős bűzös szag az egész boltot elárasztja, így aztán az ilyen helyekről az első szippantás után kimenekülök.

Aki nem hisz nekem, annak külön bőröndben, légmentesen, száztíz zacskóban becsomagolva viszek egyet, ígérem!

Számos legenda kering erről a gyümölcsről, szinte az összes távol-keleti népnek saját verziója van az eredetéről. A thaiföldi mesekönyvek szerint egykoron a durián messze a legszebb, legízletesebb és legillatosabb gyümölcs volt a föld kerekén. Egyszer egy öreg bölcs remete a gyümölcs magjait ajándékozta a királynak, aki azonban nem értékelte ezt igazán. Mérgében az öreg megátkozta a duriánfát ( nem értem, miért nem a királyt?), így ettől kezdve szegény fán már csak tüskés és büdös gyümölcsök teremtek.
Egy másik legenda szerint egy szegény lány vitt belőle egy beteg öreg királynak, aki aztán láss csodát meggyógyult és megfiatalodott tőle - aztán biztos örömében elvette a leányzót, de ezt már csak én költöttem hozzá….

A délkelet-ázsiaiak nem csupán nyersen fogyasztják a durian húsát, hanem a fokhagyma-hagyma-mandula-vanília keverék íze (!!!) miatt készítenek belőle mártást, köretet, sőt fagyit és sütit is (ha így lehet egy gyereket az édességről leszoktatni, akkor én is kipróbálom).

Csak reménykedhetünk, hogy az illatszergyártók még nem fedezték fel maguknak.

Valahogy eddig még nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam, de ünnepélyesen fogadom, hogy mielőtt hazamegyünk, akkor kipróbálom – aztán annyira megfiatalodok, hogy senki sem ismer rám:-)

piaci kínálat:



Szingapúr egyik jelképe, az Esplanade Színház is egy félbevágott durianra hasonlít:

Pulau Ubin

Két keréken a dzsungelben – jó kis hétvégi kiruccanást szerveztünk a fiúknak.
Rájuk is fért egy kis kikapcsolódás, a suli rendesen megterheli őket, már alig várják a pénteki kicsöngetést. Ráadásul Bálintom kifogott egy nagyon szigorú tanárt, aki miatt bizony néha reggelente úgy kell bekönyörögni az iskola falain belülre. Nem az a tyúkanyó típus pedagógus, az egyszer biztos. Minden gyerkőc megvan egy kicsit szeppenve, hiszen minden új nekik, a nyelvet is alig beszélik, erre ő már az első naptól kezdve katonás rendet követel. Sajnos mosolyogni sem sokszor látni és ettől a gyerekek többsége még inkább lelombozódik (Edit és Mária néni – nagyon hiányoztok!!!!).
Majd a suliról később részletesen élménybeszámolok...

Szóval gondolatelterelés és kikacsolódás gyanánt a Szingapúr észak-keleti partjához közeli sziget tökéletesen megfelelt. Bár inkább szigetecske, mert az egész alig több, mint 10 négyzetkilométer, a helyi lakosok száma sem több 100 főnél.
Szerencsére itt sikerült megőrizni az eredeti flórát és faunát, így a csilli-villi Szingapúr után igazi szemet és lelket gyönyörködtető látvány fogadja az idelátogatót. Bár állítólag ezt a területet is be akarták kebelezni nagyvállalkozók, akik luxus szállodákat álmodtak ide, de szerencsére a természetvédők ezúttal erősebbnek bizonyultak.

Bicajt béreltünk és néhány sétát is beiktatva 2-3 óra alatt körbejártuk az egész szigetet. Azért kicsit furcsa volt a lebetonozott kerékpárút a dzsungel közepén, de így legalább egy trópusi felhőszakadás alkalmával nem kell attól tartani, hogy elsüllyednek a kerekek.

Sok szépet láttunk, de beszéljenek inkább a képek:

mangrove fák óriás léggyökerei:



a dzsungel felülről a sziget egyetlen kilátójáról:



a kicsi sziget egyik kicsi tava:



egy sütkérező leguán:



ilyen takaros házikókban éldegélnek errefelé az emberek: