Monkey business

Langkawin ezt a "használati útmutatót" olvashattuk a szobánkban, azaz ablakokat, erkélyajtót nem volt ildomos éjszakára nyitva hagyni, hacsak nem akart valaki majommal egy ágyban ébredni. Bár szerintem ez inkább a dzsungelben álló házak lakóira vonatkozott, nem pedig a vízen álló cölöpösökére. De mivel egy 8 méteres őshonos kígyófajtától is kellett tartanunk, így nem kockáztattunk:-)

Szerencsére csúszómászókkal nem találkoztunk, majmokkal annál inkább. Nemcsak az üdülőtelepen, de az autóutakon is össze-vissza rohangáltak, így a kocsiknak sokszor meg kellett várni, amíg egy-egy majomfamília átkel előttük.

Kígyó helyett láttunk repülő lemúrt. Ez a mókus-majom keverék a nevével ellentétben nem repül, de a denevér végtagjaihoz hasonló "szárnyak" segítségével könnyedén ugra-bugrál a fákon. A sziget lakója még a malibár is, azaz egy hosszú, bozontos farokkal büszkélkedő óriásmókus. Sajnos mindkét állatkával csak esti szürkületben találkoztunk, így ezek itt nem az én fotóim:

Langkawi

Nagyon jól éreztük magunkat Langkawin (99 szigetből álló trópusi szigetcsoport egyik gyöngyszeme Malajzia észak-nyugati csücskében).

Családi - ezúttal láblógatós - nyaralásunknak ideális helyszínt választottunk: alig másfél órás repülőút, kedves helyiek, gyönyörű környezet, kellemes (azaz nem párás) meleg és ráadásul a hegyek is karnyújtásnyira!!!

Néhány kép mutatóba, a többi szokás szerint az albumban és a családi fotók között.

az egyik cölöpös házikóban laktunk...

ha éppen nem a tengerben, akkor a gyönyörű környezetben gyönyörködtünk

</

majd tovább halmozva az élvezeteket mindezt felülről is megcsodáltuk...</

sőt, láttunk néhány érdekes állatot is ( a többi helyes példány a fotóalbumban)

Maláj húsvét tzatzikivel

Az itt élő indiaiak 13%-a, a kínaiak 20%-a vallja magát kereszténynek. Ezért Szingapúrban is ünnep a Húsvét, bár errefelé ez inkább csak a boltok nyuszis és tojásos díszeit valamint elmaradhatatlan ünnepi akcióit jelenti.

A három napos hétvégén (nagypénteki szabadnappal) pedig szokás szerint utazik mindenki, ki merre lát…

Mi újra a szomszédos Malájziát vettük célba és mivel óva intettek a határon feltorlódó autósortól, így gondoltuk, hogy elég lesz két nap és már szombat estére itthon leszünk. Na persze azzal nem számoltunk, hogy a hasonló célállomást választó több ezer utazónak valahogy ki is kell jutnia az országból, így a péntek reggeli őrületről sajnos nem sikerült lemaradnunk.

A határtól mindössze 100 kilométerre, másfél órányi autóútra található tengerparti Desarut (Malájzia dél-keleti csücsök) 5 óra alatt sikerült elérnünk. Ebből 3 órát a határon araszoltunk, a maradék csigatempót pedig a városi dugónak és némi navigálási malőrnek köszönhetjük. Az autónkba beépített GPS még nem ismerte fel a nemrég átadott egérutat, az útjelző táblák pedig olyannyira voltak félrevezetőek, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Mert mit csináljunk, ha Desaru irányába három tábla is mutat…(Mondjuk Szegedről Budapestre Debrecen felé is el lehet jutni, de kérdés, hogy érdemes-e)

Jellemző a malájokra ez a szervezetlenség, átérve a tiszta szomszédból pedig óriási a kontraszt. A híd másik oldalán az ország második legnagyobb városa terül el, Johur Baru (az elővárosaival együtt csaknem 3 millióan laknak itt). Óriási dugók, koszos, szürke épületek jellemzik, szinte semmi zöld, szóval elég lelombozó látvány a színes, tiszta és jól szervezett Szingapúr után.
Múltkor Melaka felé egy másik hídon mentünk át, akkor végig autópályán vezettünk és a kisebb, történelmi város sokkal barátságosabb képet mutatott.

Sebaj, mindezek ellenére jó volt újra egy kicsit kimozdulni, bár visszatérő vendégek biztos nem leszünk a szállodában, mert a kátrányos tengerpart, a barátságtalan kiszolgálás és a folyamatos lehúzás sajnálatos módon a felejthető élmények kategóriáját jelentette.

Nem tudom, hogy láttatok-e már muszlim nőt fürödni. Tiszteletben tartom a vallási szokásaikat, de azért egy kicsit megmosolyogtató az, hogy miközben a férfiak a többi fürdőruhás nőkön legeltetik a szemüket, addig a hárem női tagjai talpig feketében napfürdőznek.
Az még oké, hogy egy búváröltözethez hasonló fürdőruhában és a fejükön hasonló anyagból készült kendőben mártóznak meg a vízben és „napoznak”, de láttunk olyan nőt is, aki nem ezt a csadoros verziót, hanem az arcot is eltakaró burkát viselte. Azaz csak egy szűk rés maradt a szemeinek, de biztos, ami biztos alapon még egy fekete napszemüveget is felvett hozzá, így amikor éppen úszkált a vízben elég ijesztő látványt jelentett szegénykém - bár ez úszásnak csak jóindulattal volt nevezhető, hiszen az egyik kezével mindig az orrára tapadt a kendőt kellett húzogatnia, hogy elkerülje a vízbefúlást.

Ez a Húsvét tehát nem volt az igazi, de talán ma bepótoljuk az ünnepi hangulatot. Hamarosan Bálint egyik barátjáékhoz megyünk egy „bazi nagy görög” húsvéti kerti partira…

Melaka

A hétvégén Malajziában jártunk.
A határ mindössze 20 percre van tőlünk, onnan pedig 2 és fél órányi autóútra fekszik a 700 éves kikötőváros, Melaka (Malaka, Malacca), amelynek belvárosa az UNESCO világörökség listáján is szerepel.

Vicces volt, mert a kocsinkat eddig csupán „városi üzemmódban” használtuk és így a gyárilag beállított, 100 km/óránál megszólaló, mellesleg elég idegesítő figyelmeztető jelzést most hallhattuk először. Gyors átprogramozás után már nagyon élveztük, hogy végre nem egy betonrengetegen keresztül, hanem igazi tájakon át vezetett az utunk. Ameddig a szemünk ellátott minden csupa-csupa zöld volt, dombok, hegyek, pálmafaültetvények stb. Imádtam!
Szerintem a kocsink is hálás volt, hogy az autópályán a sebességmérő átbillenhetett a 90-es csík másik oldalára is:-)

A Malaka-szoros 805 kilométer hosszú tengerszoros a Maláj-félsziget és az Indonéziához tartozó Szumátra között, így az Indiai-óceán és a Csendes-óceán közti csatornaként a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalaként funkcionál.
Ma már a hajók Szingapúrban kötnek ki, de amíg Sir Stamford Raffles meg nem álmodta ezt a kikötőt, addig hosszú évszázadokon keresztül Melaka volt a távol-keleti hajókereskedelem központja.

Lehet, hogy a kikötő lenyúlásból ered a malájokat jellemző Szingapúr utálat, nem tudom. Tény, hogy ez a pici déli szomszéd ma már sokkal gazdagabb és fejlettebb ország, de rohamosan zárkóznak fel a malájok is. Azért manapság a szingapúri dúsgazdag Fittipaldi sofőrök is kivívják a malájok ellenszenvét, amikor a pöpec járgányaikat próbálgatják a határ túloldalán, nem kevés balesetet okozván ezzel. Érdekes volt még az is, hogy a hazafelé úton Szingapúrt és az addig szükséges kilométereket mutató közlekedési táblát először a maláj határátkelő után (!) láthattunk, pedig olyan egyértelmű lett volna, hogy kiírják előtte is.

Íme egy rövid képes beszámoló a város látnivalóiról, további fotókat az albumban találtok itt:

Melaka a 700 éves történelme során kézről-kézre vándorolt. Portugál, holland, angol és japán kézben is volt, de főleg az első három időszak építészete hagyott maradandó nyomot a maláj-kínai kultúra mellett.

A ma már csak romjaiban álló Szent Pál templom: egy portugál kapitány, bizonyos Duarto Coelho építtette 1521-ben. Itt őrizték Xavéri Szent Ferenc földi maradványait, mielőtt 1553-ban átszállították az indiai Goába.



Krisztus (v. Vörös) templom: 1753-ban épült, a holland építészet nyomait viseli.



A kisváros lakói döntő részben kínaiak, akik azonban vegyes házasságok során ruházatukban és nyelvükben asszimilálódtak a malájokhoz. Ők az ún. „baba kínaiak”, de rajtuk kívül a maláj-portugál-holland keverékek is külön színt jelentenek Malajzia etnikai térképén.
A képen a kínai negyed egyik utcája:



Cheng Hoon Teng Templom: Malájzia legrégibb kínai temploma, 1646-ban épült, az építőanyagokat Kínából szállították ide.




Számos múzeum található Melakában, melyek érdekes témákat járnak körbe, a történelemtől kezdve az építészeten át a modern politikáig. Néhányban mi is voltunk, de legjobban a nagy hajósról, Cseng Ho-ról szóló gyűjtemény tetszett. Róla mindenképpen érdemes külön is szólni, így a következő bejegyzésben erre is sort kerítek:



Flor De La Mar: egy rekonstruált portugál hajó, amelynek eredetije egykoron a melakai partok közelében süllyedt el. A hajó belsejében található a Maritime Múzeum, mindenféle hajós emlékkel.



A város jellegzetességei közé tartoznak ezek a meglehetősen ízlésficamos riskák is, amelyeket teleaggatnak kismillió művirággal, a hátsóikra szerelt hangszórókból pedig ordítanak a helyi slágerek...

Zűrös tengeri kalandok, avagy a gondolat teremtő ereje

Kezdődött az egész izgalmas nap azzal, hogy reggel egy olyan könyvet olvastam, ami egy szórakozott nőről szólt, egy olyan anyukáról, aki sok hülyeséget csinál, több mindent elfelejt, elhagy, csetlik-botlik, de azért nagyon jól menedzseli a családot. Több szempontból magamra ismertem, de valószínűleg túl sokat merenghettem rajta.

És ugyebár a gondolatnak teremtő ereje van...

Majdnem lemaradtunk a túráról, mert előző este hiába jelentkeztünk, valamiért elfelejtettek felírni bennünket a listára és így reggelre már csak 2 hely maradt a csónakban. Végül mázlink volt, mert a hirtelen jött jó idő miatt többen befutottak az utolsó pillanatban, így indult egy nagyobb, de sebesebb hajó.
Máig nem értem hogyan, de a mólón hagytam a mentőmellényemet, így amikor a fiatal Fittipaldi sofőrünk forma 1- es pályának nézte a tengert - egy-egy nagyobb hullám után több métert a levegőben töltöttünk, majd jókora fenékbecsapódással landoltunk - azt hittem nem élem túl. Az egyik kínai srác nagy vagányan nem kapaszkodott, aztán az egyik ilyen repülésünk alkalmával majdnem bele is pottyant a tengerbe. Rajtam ugyebár nem volt mentőmellény, így duplán halálfélelmem volt, úgy kapaszkodtam Gáborba, hogy lila lett a karja. Az autóban sem bírok a hátsó ülésen utazni, mert ha nem látom az utat, akkor tuti hányingerem lesz. Nos itt a nyílt tengeren, ahogy remegve rátapadtam az uramra, nem igazán láttam semmit. Tengeri betegség még sosem kínzott ennyire. Mikor kb. 20 perc múlva kikötöttünk, addigra már a hullámokkal együtt liftezett a gyomrom és amikor a többiek már javában a tenger csodáiban gyönyörködtek, én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi halat vonzok magam köré, ha a reggelimet megosztom velük...végül muszáj volt könnyítenem magamon, de így legalább a maradék 4 állomáson már én is élveztem a sznorkelezést. Míg el nem hagytam a pipámat. Éppen lemerültem egy kagylóért, amikor az a fránya pipa leakadt a szemüvegemről, aztán valahogy elsodorta a tenger, mire észrevettem. Sebaj, így pipa nélkül is azért jól megvoltam.

Hihetetlen mennyire csodálatos volt minden, a fehér homokos öblök, a kristálytiszta tenger a maga varázslatos élővilágával, a gyönyörű színekben pompázó halacskák és a még színesebb korallok stb.

Ezzel sajnos nem volt vége a megpróbáltatásaimnak, a nap méltó befejezéseként sikerült beszereznem még egy kisebb sérülést is. Ahogy próbáltam a vízből kimászni, a gumicipőmmel megcsúsztam és valami felsértette a bokámat. Semmi komoly, de azért vérzett rendesen, emiatt a csapat leszavazta az utolsó merülésemet, mert ott állítólag bébicápák is felbukkanhatnak.
Azért a legvégén besettenkedtem utánuk, ne csak nekem legyen ilyen izgalmas.

Szerencsére cápatámadás nélkül megúsztuk az összességében nagyon klassz és több szempontból is emlékezetes túránkat, de azért bevallom nagyon örültem, amikor már végre a szárazföldet érezhettem újra a talpam alatt.

Legközelebb pedig gondosan megválogatom, hogy miket olvasok, de legalábbis a főhős szerepét nem próbálom meg ennyire élethűen alakítani...

A kurta farkú cicák rejtélye

Sok macsek lakik Tioman szigetén, de a többségük csak kurta farokkal büszkélkedhet. Teljesen úgy festenek a hátsóik, mintha valaki tőből levágta volna a díszüket.

Meg is kérdeztem, hogy mi ez a helyi rituálé, de aztán kiderült, hogy semmi barbárság nincs mögötte, ugyanis már eleve csonka farokkal születtek.

Itthon kicsit utánaolvastam és a „macskafarok tudomány” komoly szakirodalmára bukkantam a neten.
Ázsiában rengeteg furcsa farkú típus létezik, míg Európában egyedül a Man-szigeteken találni ilyen mutáns egyedeket. Ők a Manx cicák, de az angolok csak cabbit-nek csúfolják őket a cat (macska) és a rabbit (nyúl) keveredésére utalva - pedig csak egy dominánsan öröklődő farkatlanságot okozó gén ludas ebben az egészben.
Szóval macskafarok rejtély megoldva.


Persze legendák erről is születtek és ezeket mindig élvezettel olvasom. Itt Ázsiában állítólag sértő módon Buddhára mutatott az első bűnös farok, ezért kellett lenyisszantani, míg a világ másik felén az a hír járja, hogy Noé figyelmetlen volt és a bárkájának ajtajával csippentette le az egyik megmenekített cica farkincáját.

Az éhes cicusok mindig ott ólálkodtak a nyitott étterem asztalai körül, de ha észrevette valamelyik felszolgáló, gyorsan ott termett egy flakonnal és valamilyen szagos löttyöt spriccelt rájuk.

Bálint természetesen imádta őket, de mi azért nem voltunk annyira elragadtatva, hogy mindig egy falka farkatlan macska (aszparanta!) leste ki a szánkból az ennivalót...

Tioman

Az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú macska az úr, létezik egy kis maláj sziget, Tioman.

No azért nincs ennyire messze, Szingapúrtól mindössze 40 perces repülőúttal gyorsan elérhető (a macska az stimmel).
Csak propelleres kisgépek közlekednek arrafelé, így mi is egy kicsit rázkódva, de felülről a tájban gyönyörködve értünk viszonylag gyorsan partot.

Miután megérkeztünk a vidéki buszállomáshoz hasonlító reptérre, taxiba pattantunk, azaz csónakba, ugyanis a szigetnek nincs úthálózata. A magas hegyek miatt csupán néhány keskeny partszakasz lakott, de azok is csak a tenger felől közelíthetők meg.

Az ultramodern és zajos metropolisz után ez a sziget maga a földi paradicsom. A tenger morajlásán, a madarak csicsergésen és a macskák nyávogásán kívül egyéb hangot nem hallottunk, a levegő és a tenger is kristálytiszta, buja a növényzet, az érintetlen természet pedig tényleg egy karnyújtásnyira.

A sziget sárkány formája a legendák szerint egy csalfa kínai sárkányhercegnőnek köszönhető, aki éppen úton volt szíve választottjához Szingapúrba, ám a sziget varázsa rabul ejtette, így mindörökre itt maradt. A hoppon maradt hercegfi sorsáról nem szól a fáma…

A turizmusból élő lakosság elég szerény körülmények között él, vendégszeretőek, de mégis kevésbé olyan mosolygósak, mint a polinézek.

A monszun közeledtével már csak néhány fehér turista lézengett - azért néhány magyarral így is sikerült összefutnunk- helyette sokkal több maláj, kínai és indiai. Otthon nem egy hétköznapi élménynek számít az, ha körülötted egy étteremben több asztalnál is egy- egy pasi és az őt kiszolgáló háreme meg a különböző alomból született gyereksereg cseverészik. Ezt most itt átélhettük. Bár most olvastam egy útikönyvet Bhutánról, ott meg a többnejűség helyett a „többférjűség” a módi. Ha egyszer arrafelé eljutunk, ott meg majd én irigykedem :-)

Itt láttam először Mekka felé mutató nyilakat a szobában. Egy ott díszelgett a plafonon és gondolom a merevnyakúakra tekintettel egy másik a fiókban(!) is.

Érdekességképpen a modern technikával felfegyverzett muszlimok külön honlapon is belőhetik maguknak a helyes irányt pl. itt (klikk)

A monszun idejére – novembertől februárig - bezár szinte minden szálláshely. Mi az utolsó hetet csíptük el, így már volt egy kis betekintésünk a turistariasztó esőzésekre. Naponta legalább 10x esett olyan igazi dézsaeffekttel, de ezután néhány perc múlva újra kisütött a nap. Legutoljára, de egyben legalaposabban hazafelé, a reptéri vízi transzferünk alkalmával sikerült bőrig áznunk.
Az ottlétünk alatt egy napot azért szerencsére kifogtunk, amikor a napsütés volt többségben, így a nagy búvárkodás túránkat erre időzítettük.
A sziget ugyanis körös-körül tele van felszíni (pipás) búvárkodásra alkalmas öblökkel és a partok mentén felsorakozó aprócska lakatlan szigetekkel, így az olyan amatőrök, mint mi is, a mélyvízi búvárkodáshoz hasonló élményt élhettünk át a vízfelszín közeli gazdag növény- és állatvilág szebbnél szebb csodái folytán. Nagy élmény volt a fiúknak, de nekem a saját csetlés-botlásaim okán meg különösen. De erről inkább külön szólnék hamarosan. Meg a kurta farkú cicákról is...


néhány kép ízelítőül, a többi a fotóalbumban itt






vízálló fényképezőgép hiányában ezt az ugyancsak Tiomanon készített felvételt úgy kölcsönöztem, kb. ilyen látványban volt részünk nekünk is