"Ember lenni mindig, minden körülményben..."

Szingapúrban a helyiek nagyon magas lovon ülnek és lenéznek minden féle-fajta nem szingapúri embert. A közutálat elsősorban az echte kínaiaknak, indiaiaknak és a malájoknak szól, a rengeteg vendégmunkást pedig "csupán" rabszolgáknak tekintik.

Az óriási kulturális különbség, a környezet, az emberek gondolkodásmódja, a nagy szigorúság, no meg az időjárás – ezek mind-mind olyan dolgok, amivel kénytelen vagy barátságot kötni, hogy ha itt élsz, különben sosem fogod jól érezni magad. Ráadásul a különbözőség sokszor óriási pozitív élményeket takar, a kevésbé szerethető dolgok miatt pedig nem bosszankodunk feleslegesen (bevallom, néha azért igen…), inkább a „tapasztalatszerzés c. könyvtárunkba” archiváljuk.

A helyiek kivagyisága és modernkori rabszolgatartása viszont örökre mumus marad. Természetesen tisztelet a kivételnek, de sajnos az átlag szingapúri polgár mégsem a szerénységéről és emberségéről híres.

Egyszer a csikung csoportunkba érkezett egy kínai nő, aki ugyan már 17 éve Szingapúrban él, de a helyiek – azaz az ugyanolyan ősökkel bíró kínai szingapúriak –szemében mégis csak egy jött-mentnek számított. Megjegyzem, a csoportban rajtam kívül mindenki kínai volt, bocsánat szingapúri, nehogy megsértsem őket… Szóval én gyanútlanul „lealacsonyodtam” hozzá és beszélgettem vele, a többi –addig kedves helyi kínai - onnan fogva furcsán nézett rám, sőt az edző vette a fáradtságot és külön felhívott telefonon, hogy figyelmeztessen óvatlan cselekedetemre, mert bizony egy „kínaival” van dolgom.

Mikor idejöttünk, nagyon érdekelt az emberek sokszínűsége, így ha beszédbe elegyedtem valakivel - legyen az légkondiszerelő, bútorköltöztető, eladó stb. – általában rákérdeztem, hogy honnan származik. Emlékszem, sosem értették a kérdésemet, hiszen ők szingapúriak. Ha kitartó voltam és ragaszkodtam ahhoz, hogy elárulják, hogy vajon a gyökereik merről kanyarogtak el idáig, na ekkor sokszor már a sértődöttség veszélye állt fenn - így szép lassan leszoktattak ebbéli kíváncsiságomról. Pedig szerintem jogos volt a kérdés, hiszen 100 éve még csupán egy cölöpökön álló halászfalu állt a város(v. ország) helyén, de a nagy fejlődés – ezzel együtt a népesség gyarapodása is - csupán 45 éve indult be igazán.
Állítólag a legnagyobb ellenszenv a helyi indiai közösség és a frissen betelepült tamilok között dúl. Az „igazi” indiaiak lenézik a helyieket, mert hanyagolják az ősi szokásokat, míg ők ezen felháborodva legszívesebben visszakergetnék hindu testvéreiket az őshazába.

A cselédtartás, vagyis a maid-kérdés a másik szörnyűség. Több ezer, többségében filippínó nő tölt el hosszú éveket Szingapúrban, hogy az otthon maradt gyerekeit, családját anyagilag támogassa.
Külön iparág szerveződött a munkaközvetítésük köré, sőt tekintettel arra, hogy az ország lakóinak mindennapjaihoz teljesen hozzátartozik a bentlakásos cselédtartás, így jogilag is szabályozott a maidek foglalkoztatása. Külön tanfolyamon kell elsajátítaniuk a helyieknek, hogy miként bánjanak a „rabszolgáikkal”. Így a család többek között köteles szivacsot biztosítani a leányzónak, ha a konyha kövén altatja szegényt, hetente pedig legalább egyszer húst is ajánlott (!) az étrendjébe iktatni (biztos, hogy erős legyen és jobban bírja a munkát….). A maid-kereső formanyomtatványon az is megjelölhető, hogy milyen végzettségű, milyen vallású vagy éppen milyen magas (!) legyen az illető (aztán személyesen biztos a fogakat is ellenőrzik…).

Mindez a 21. században, ebben az ultramodern városban!

A külföldi családok jobban emberszámba veszik a lányokat, asszonyokat, de a helyi kínaiaktól félnek a legjobban, mert ők sajnos nagyon kegyetlenül bánnak velük. Az előírt heti egy szabadnap helyett maximum a templomba mehetnek kimenő gyanánt és a végsőkig kihasználják szegényeket. Érdekes módon a törvények őrei is elnézőbbek, ha valaki egy maidet bántalmaz, ugyanakkor a büntetési tétel magasabb, ha egy maid követ el szabálytalanságot. A lakásokat eleve úgy építik, hogy csupán egy ablaktalan pici lyuk és egy kis zuhanyfülke jelenti a cseléd birodalmát, de a meleg vizes csövek jellemző módon már nem érnek el odáig. Hallottam már "L"-alakú odúról is, ahol gondolom csupán hétrét görnyedve lehet aludni, vagy olyanról, ahol a belmagasság a 150 centit súrolja...

Ma mesélte az egyik ausztrál nő a házunkból, hogy minap a maid-jük levitte a kisfiát a medencéhez, aki urambocsá’ bement a gyerekkel együtt fürödni. Erre valamelyik kedves szomszéd – feltehetően szingapúri kínai - jelentette az incidenst és a biztonsági őrök szégyenszemre kizavarták szegény leányzót a vízből, mert abban a vízben csak a lakók fürödhetnek...

Szerintem most már értitek, hogy miért reklamálok néha a kolbászos kerítés mögül….

Csajos buli a tengerparton és a város tetején

Két hét csavargás, nyaralás barátnőkkel – teljesen feltöltődtem az elmúlt napokban.

Bejártuk Szingapúrt keresztül-kasul, eltöltöttünk egy szuper hétvégét Indonéziában, Bintan szigetén, közben pedig jókat ettünk, ittunk, mulattunk és természetesen minden női témát jó alaposan kiveséztünk.
Köszi csajok, hogy itt voltatok!

Az elutazás megelőző nap Gábor munkahelyén – a Diageo bárban – kezdtük a búcsúestet. Majd felmentünk a város legmagasabb épületének tetején található ALTITUDE nevezetű szórakozóhelyre, hogy a lányok méltó módon elköszönhessenek a várostól:-)

2 hét alatt több, mint ezer fotót készítettek és legalább ugyanennyi élménnyel lettek gazdagabbak. A mondat első fele tény, de a mondat második felét sem cáfolják meg az érintettek, ebben biztos vagyok…

Az albumomba néhány jól sikerült profi fotót elkunyeráltam, így Ti is megcsodálhatjátok a remekműveket(itt).

bintani idill

ennek a toronyháznak a tetőteraszán található az a bizonyos bár:

kilátás a 64. emeletről:

Rita ezt a csodaszép sálat készítette (sk. festette!)a szülinapomra, gyönyörű!!!:

Global Picnic

Tegnap volt az iskola legnagyobb családi rendezvénye, az ún. Global Picnic. Érdekes programok, nagy eszem-iszom, komplett vidámpark, jó hangulat (nagy szerencsénkre a tűző napot megúsztuk), így minden igazán kerekre sikeredett.

Beszéljenek inkább a képek, a fotóalbumban találjátok a többit.

Életre nevelő oktatás

Nem mondok újat, ha arról mesélek, hogy szemben a mi otthoni poroszos tanítási rendszerünkkel, mennyire más, a valódi életre sokkal jobban felkészítő oktatásban van részük itt a gyerekeinknek.

Edit néninek és Mária néninek hála Bálint nagyon jó alapokat kapott otthon, így a kezdeti beilleszkedési problémákat leküzdve már nagy lelkesedéssel és még jobb eredménnyel veszi az akadályokat.
Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen jó dolgokra tanítják őket és főleg azt, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezt a fajta játékos tanulást.
A legjobb tantárgyuk szerintem a POI (Program of Inquiry), ami a későbbi kémia, fizika, biológia, földrajz, gazdasági ismeretek stb. tantárgyakra készíti elő az alsós diákokat. Mindezt úgy, hogy motiváltan és tele lelkesedéssel kutakodnak ezeken a területeken, természetesen az érettségi szintjüknek megfelelő mélységben és intenzitással.

A negyedikes tananyagban szerepel többek között a környezetvédelem, a megújuló energiák, az ősi civilizációk, az életünket megkönnyítő használati tárgyak stb.

Nagyon jó dolog az, hogy van idejük elmélyülni egy-egy témakörben és ami még fontosabb, hogy élményközpontú kutató-felfedező munka folyik. Legalább egy hónapon keresztül „emészthetnek”, miközben rengeteg önálló és csoportos kutatómunkát végeznek és számos érdekes feladattal és kihívással kerülnek szembe.
Az aktuális osztálykirándulás, de volt úgy, hogy még a testnevelés óra is erről szólt. Nemrég a görög olimpia számaiban rendeztek tornaversenyt, vagy éppen római vagy görög isteneknek öltöztek be és úgy mutatkoztak be egymásnak.
Ha kíváncsiak vagytok, itt megtaláljátok a két félév anyagát.

Ezeket a témákat otthon is érinti a tananyag, de messze nem ennyire részletesen, hiszen a szigorú tanmenet nem ad elég időt és lehetőséget a kibontakozásra.

A mostani témájuk is nagyon érdekes: a kereskedelmen keresztül megvalósuló kapcsolataink, lehetőségeink.

Először azt tisztázták, hogy mi a különbség a szükséglet és az igény között, majd a kereslet, kínálat fogalmát járták körbe jó alaposan. Ezután ellátogattak egy piacra, hogy mindezt élőben is kielemezzék, itt meginterjúvolták a kofákat a dolgos hétköznapokról és körbenéztek, hogy milyen árverseny folyik, mikor és miért vannak akciók stb. Aztán még egy üzleti tervet is kellett készíteniük, amiben mindenki megálmodta a saját „bizniszét”, leírták, hogy a jövőben mit árulnak, milyen áron, mennyit dolgoznak mindezért, mivel győzik le a versenytársakat és hogyan szereznek törzsvásárlókat.

A múltkor a klasszikus limonádés stand volt a házi feladat, ezt itt találjátok:
http://www.coolmath-games.com/lemonade/

A következő héten pedig az iskolában lesz ún.„kereskedő nap”. Azaz cserélhetnek megunt dolgokat, saját készítésű tárgyakat illetve különböző szolgáltatást nyújthatnak egymásnak - pl. kulacsmegtöltés, ceruzafaragás, sorban állás a kantinban, hajfonás készítés stb. A szolgáltatásokról az iskola készít kártyákat, de a hirdetést, a kreatív akciókat nekik kell megszervezniük. Pénz nincs a játékban, helyette a megfelelő értékű csere-berén és a kapcsolatépítésen van a hangsúly.

Nemrég vásárolni voltunk, ahol is szembe jött velünk az iskolában tanult életszagú példa. Bálint szeme felcsillant és gyorsan kiselőadást tartott nekem arról, hogy egy új termék bevezetésekor miért árulják azt drágábban és a régebbi típusokat miért árazzák le…

A jövő heti vásárra többek között ezzel a vicces "kiömlött a szörp" (de mégsem) című mutatvánnyal készül Bálint - nagyon kreatív és egyszerű házi gyártmány, folyékony ragasztó és némi színezék szükséges hozzá - no meg türelem, hogy megszáradjon az alkotás - a hatás viszont garantált.

A zöld világ kék lakója

Szingapúrban tényleg sok a látnivaló, de egyszer csak „elfogy”… otthon sem mentünk minden hétvégén az állatkertbe vagy a Hősök terére.
A zöldet szerencsére nem lehet megunni, de azért ebben a nagy melegben nem kívánkozik az ember állandóan a „2percalattcsuromvizesvagyok” állapotba.

Természetesen vannak kedvenc kiránduló helyeink, ahová már sokadszorra sikerült eljutnunk. Ilyen például a keleti part 10 kilométeres szakasza, ahol jókat lehet bicajozni vagy görkorizni. Szerencsére itt már sokkal jobban mozog a levegő, egyedül a tűző nap jelent némi visszatartó erőt. Két hete egészen a reptérig tekertünk; szerencsére a fiukat lekötötték a mellettünk landoló vagy éppen felszálló gépek látványa, így egészen jól bírták a két órás intenzív mozgást, ami ebben a nagy melegben igazán dicséretre méltó teljesítmény.

Dzsungeltúrázni egy fokkal jobb, mert az erdőben jórészt árnyékban vagyunk, bár a friss hegyi levegőről csupán álmodozni tudunk. Helyette inkább igyekszünk a lábunk elé nézni, nehogy egy majom vagy egy kígyó farkára lépjünk :-)
Egészen a múltkori túránkig nem érdekeltek a csúszó-mászók, főleg, mert még nem találkoztam élesben egyetlen példánnyal sem. Egyedül Kambodzsában láttunk egyet, de azt is messziről és ráadásul olyan gyors volt, hogy megijedni sem volt időnk.

Bezzeg most! Mónika barátnőmmel éppen egy keskenyebb erdei úton haladtunk, amikor is néhány centin múlt, hogy egy „helyes” példány megkóstoljon. Ha a farkára lépek, biztos megmar, abban pedig nem lett volna köszönet. Egyszerre felismertük, hallottuk már jó hírét másoktól is, a Dél-Kelet Ázsiában őshonos fajok közül az egyik legveszélyesebbről volt ugyanis szó. Nagyon könnyen azonosítható, gyönyörű kék színben pompázik, piros feje és farkincája van. Kék korall kígyó a hivatalos neve, de nemes egyszerűséggel 100 lépés kígyónak is nevezik, mert kb. még ennyi távolságot tehetünk meg egy marás után…
Sokáig nem gyönyörködtünk benne, inkább sietősre vettük a tempót, utána pedig már minden mozgásra, zajra megriadtunk és megfogadtuk, hogy soha többé nem térünk le a széles turistautakról, legyen szó akármilyen csábító zegzugos ösvényről…

Maláj húsvét tzatzikivel

Az itt élő indiaiak 13%-a, a kínaiak 20%-a vallja magát kereszténynek. Ezért Szingapúrban is ünnep a Húsvét, bár errefelé ez inkább csak a boltok nyuszis és tojásos díszeit valamint elmaradhatatlan ünnepi akcióit jelenti.

A három napos hétvégén (nagypénteki szabadnappal) pedig szokás szerint utazik mindenki, ki merre lát…

Mi újra a szomszédos Malájziát vettük célba és mivel óva intettek a határon feltorlódó autósortól, így gondoltuk, hogy elég lesz két nap és már szombat estére itthon leszünk. Na persze azzal nem számoltunk, hogy a hasonló célállomást választó több ezer utazónak valahogy ki is kell jutnia az országból, így a péntek reggeli őrületről sajnos nem sikerült lemaradnunk.

A határtól mindössze 100 kilométerre, másfél órányi autóútra található tengerparti Desarut (Malájzia dél-keleti csücsök) 5 óra alatt sikerült elérnünk. Ebből 3 órát a határon araszoltunk, a maradék csigatempót pedig a városi dugónak és némi navigálási malőrnek köszönhetjük. Az autónkba beépített GPS még nem ismerte fel a nemrég átadott egérutat, az útjelző táblák pedig olyannyira voltak félrevezetőek, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Mert mit csináljunk, ha Desaru irányába három tábla is mutat…(Mondjuk Szegedről Budapestre Debrecen felé is el lehet jutni, de kérdés, hogy érdemes-e)

Jellemző a malájokra ez a szervezetlenség, átérve a tiszta szomszédból pedig óriási a kontraszt. A híd másik oldalán az ország második legnagyobb városa terül el, Johur Baru (az elővárosaival együtt csaknem 3 millióan laknak itt). Óriási dugók, koszos, szürke épületek jellemzik, szinte semmi zöld, szóval elég lelombozó látvány a színes, tiszta és jól szervezett Szingapúr után.
Múltkor Melaka felé egy másik hídon mentünk át, akkor végig autópályán vezettünk és a kisebb, történelmi város sokkal barátságosabb képet mutatott.

Sebaj, mindezek ellenére jó volt újra egy kicsit kimozdulni, bár visszatérő vendégek biztos nem leszünk a szállodában, mert a kátrányos tengerpart, a barátságtalan kiszolgálás és a folyamatos lehúzás sajnálatos módon a felejthető élmények kategóriáját jelentette.

Nem tudom, hogy láttatok-e már muszlim nőt fürödni. Tiszteletben tartom a vallási szokásaikat, de azért egy kicsit megmosolyogtató az, hogy miközben a férfiak a többi fürdőruhás nőkön legeltetik a szemüket, addig a hárem női tagjai talpig feketében napfürdőznek.
Az még oké, hogy egy búváröltözethez hasonló fürdőruhában és a fejükön hasonló anyagból készült kendőben mártóznak meg a vízben és „napoznak”, de láttunk olyan nőt is, aki nem ezt a csadoros verziót, hanem az arcot is eltakaró burkát viselte. Azaz csak egy szűk rés maradt a szemeinek, de biztos, ami biztos alapon még egy fekete napszemüveget is felvett hozzá, így amikor éppen úszkált a vízben elég ijesztő látványt jelentett szegénykém - bár ez úszásnak csak jóindulattal volt nevezhető, hiszen az egyik kezével mindig az orrára tapadt a kendőt kellett húzogatnia, hogy elkerülje a vízbefúlást.

Ez a Húsvét tehát nem volt az igazi, de talán ma bepótoljuk az ünnepi hangulatot. Hamarosan Bálint egyik barátjáékhoz megyünk egy „bazi nagy görög” húsvéti kerti partira…

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

Kambodzsa - Pol Pot rezsim

Kambodzsában mind a mai napig kísért a múlt, a nácizmus rémtetteit is túlszárnyaló Pol Pot rezsim és a Vörös Khmerek sötét emléke. Hallottunk, olvastunk róla, de közelről látni ezeket a lelkileg és testileg megnyomorított embereket, az teljesen más volt.

Pol Pot agrárparaszti országnak álmodta meg Kambodzsát, ahol nincs helye az iparnak, az oktatásnak és a vallási ideológiáknak sem. Egy osztályok nélküli társadalom megteremtésén dolgozott, ahol a magántulajdon és a pénz fogalma is ismeretlen.
Utópisztikus elképzeléseit szörnyű vérengzések árán próbálta megvalósítani. Az ún. „nulladik évben” felszámolt mindennel, ami nem illett a tervei közé és közben megölt másfél millió ártatlan ember, a másik másfél milliót pedig halálra éheztette, de nagyon sokan az orvosi ellátás hiánya miatt valamilyen betegségben haltak meg.
Bezáratta az iskolákat, gyárakat, kórházakat, lerombolta a bankokat, megszüntette a postát és a vasutat. Az embervadászatot a szemüvegesekkel kezdte(!), mert ők biztosan értelmiségiek, de hasonló sors várt a többi tanult emberre, pedagógusra, orvosra, hivatalnokra, de például azokra is, akik külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek vagy esetleg korábban eljutottak az ország határain túlra is. Iskolákból átalakított gyűjtőhelyekre vitték a foglyokat és a megbújt értelmiségiek, másként gondolkodók nevét próbálták kiszedni belőlük a legembertelenebb kínzások közepette.
A városok elnéptelenedtek, az életben maradtak vidéken, a rizsföldek mellé épült táborokban dolgoztak, éheztek, szenvedtek.

A legszörnyűbb az, hogy a világ erről a borzalomról sokáig nem tudott vagy nem akart tudomást venni. 4 év kellett ahhoz, hogy történjen valami. 1979-ben a vietnámi hadsereg a legyilkolt vietnámi kisebbség és a Vörös Khmerek sorozatos határsértései miatt bevonult Kambodzsába. Pol Pot és katonái ezután még sokáig a hegyekben és őserdőkben húzták meg magukat és egészen 1996-ig folytatták gyilkos gerillaharcaikat.

A főkolompos Pol Pot megúszta a felelősségre vonást (1998-ban meghalt), 3 millió ember haláláért mindösszesen 4 korábbi vezetőt ítéltek el.

A nagy vérengzés túlélőinek 65 %-a nő volt, a lakosság átlagéletkora pedig még ma is 20 év körüli. Kambodzsa így ma millió kisgyerek hazája, idős emberekkel szinte alig találkozni.

Idegenvezetőink, Tim és Sok gyerekfejjel élték át ezt a horrort, ők is táborokban éheztek és családjuk valamennyi tagját elveszítették. Meséltek a borzalmakról, arról, hogy milyen bograkat, gyökereket ettek, hogy megússzák az éhhalált. Aztán a „gyilkos mezőkről” is, amelyek jobban zöldelltek abban a sávban, ahol a legyilkoltak százait rejtette a föld.
Rengeteg ilyen tömegsír található az országban, sok közülük ma emlékhely, azoké az embereké, akiknek sorsa az emberiség történetének egyik legnagyobb szégyenfoltja marad.


Ha esetleg jobban érdekel Benneteket a téma, akkor az 1984-ben készült " Gyilkos mezők" c. filmet ajánlom, hogy nézzétek meg. A két Oscar-díjat (+ egy nem nyert jelölés) elnyert film megtörtént esetet dolgoz fel. Sydney Schanberg, a New York Times délkelet-ázsiai tudósítója a polgárháború sújtotta Kambodzsából küldözgeti tudósításait. Munkája során a legfőbb segítője egy helybéli tolmács, Dith Pran. Miután a vörös khmerek átveszik a hatalmat a kambodzsai férfi élete is veszélybe kerül. A férfi megszökik a koncentrációs táborból, miközben Sydney mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja őt kimenekíteni az országból...

És egy rövidebb, de érdekes CNN műsor (a 2. részt itt találjátok):

Kambodzsa - Chong Kneas, az "úszó falu"

Kambodzsa történelme folyamán mindig is Ázsia éléskamrájának számított. Rizzsel és hallal volt megtöltve, mert ezen a tájon ezek jelentik a mindennapi betevőt. Nem véletlenül fájt rá a mongolok, thaiok és vietnámiak foga és az őrült Pol Pot is pont e kincsek miatt akarta kizárólagos agrárbirodalommá fejleszteni az országot. Majd még erről lesz szó, de most inkább egy kis földrajz.

Az ország közepén terül el a Tonle Sap vagy „Nagy-tó”, Dél-Kelet Ázsia legnagyobb és halban leggazdagabb édesvízi tava. A 2700 négyzetkilométeres (vö: Balaton 594 km2) vízfelszín monszun idején öt-hatszorosára dagad, méghozzá úgy, hogy a Mekongot a tóval összekötő folyó folyásiránya megfordul. A természet ezzel elrendez mindent, hiszen a tó jól megszívja magát és így elegendő tartalékot képez a száraz hónapokra is.


Tonle Sap nagyon gazdag növény- és állatvilággal büszkélkedhet, ami azonban sajnálatos módon nincs biztonságban. A Mekong felső, kínai szakaszán épült számos gát és a szennyezéseket produkáló ipar ugyanis óriási veszélyt jelent a tavat tápláló folyó ökológiai egyensúlyára és ezzel együtt a halászatból, rizstermesztésből élő emberek életére is.

Az egyik nap mi is ellátogattunk a nagy tó észak-nyugati csücskébe, illetve a partok mentén található egyik "úszó falu”-ba. Éppen a száraz évszak kellős közepén járunk, így sajnos nem a legszebb arcát mutatta a természet, sáros és a sok szemét miatt elég bűzös volt a víz.

Mivel a Siem Reap folyó vízállása most rendkívül alacsony, így a falu jelenleg a torkolatnál vert tanyát. Bambuszon, kiszuperált autókerekeken vagy benzintartályokon állnak – pontosabban lebegnek – a viskók, de ugyanígy az iskola, a tornapálya, a templom, a piac, sőt a disznóól és a tyúkudvar is. Az esős évszak beköszöntével közelebb költöznek/hajóznak a városhoz, akkor a folyópart mentén, de ugyanígy a vízen élik a hétköznapjaikat.
Mindössze néhány száz családból áll a kis vízi falu közössége, halászatból, az idelátogatók vásárlásaiból, adományaiból élnek – meglehetősen szerény körülmények között.


ui: Szingapúrban is van egy boltocska, ami a vízre épült. No nem egy viskóról van szó, hanem egy többszintes kristálypalotáról, ahol méregdrága táskákat árulnak.
A neve: Louis Vuitton.
Belegondoltam, hogy néhány táska árából itt évekig eléldegélnének az emberek...

Kambodzsa - Angkor

Érzelmileg nagyon felkavaró élményt jelentett a kambodzsai utazásunk.
A családom 2 ifjabb tagja nem biztos, hogy hasonlóan élte meg, de tény és való, hogy 40 fokban, nyakig porosan nem lehet akkora élvezet egy gyereknek a sokadik rom megmászása vagy a bűzös csatornákban való ladikolás.
Azért így is maradandó élmény volt és idővel még jobban fogják értékelni, ebben egészen biztos vagyok. Annak azonban mindenképpen örülök, hogy legalább testközelből megismerhettek egy teljesen más világot. A szingapúri fényeket össze tudták hasonlítani azzal a nyomorral, amit ott saját szemükkel megtapasztalhattak és remélem ezután jobban megbecsülik mindazt a jót, ami számukra oly természetes.

Fantasztikusan szép volt az ősi khmer kultúrát közelről megcsodálni, de ugyanakkor a közelmúlt tragédiája és a jelen nyomora is hasonló sokkoló hatást jelentett.
Mindezekről szép sorban…

Angkor

Nem volt még ekkora élmény az életemben, amelyet ember alkotta építmény váltott volna ki. Pedig sok szép dolgot láttam, de ezen a 200 négyzetkilométeres területen felsorakozó templomok, vagy inkább templomromok látványát nehéz lenne überelni.

Indokína egyik legnagyobb és leggazdagabb birodalmának emlékeiben bizony hetekig gyönyörködhetnénk, bár ebben az esetben tuti, hogy „kőmérgezési” tünetekkel vinnének el, mert azért valljuk be, egy idő után még a jóból is megárt a sok. Csaknem 1000 (!) templom található itt, meg sok-sok régi városközpont, királyi palota, híd és teraszmaradvány. Mindegyik magában is egy nagy élmény, de így együtt még nagyobb. Mindegyik rom persze egy kicsit más.
Valamennyi hindu vallású uralkodó ugyanis istenkirálynak képzelte magát, aki meg akarta mutatni a hatalmát, gazdagságát és az istenek felé irányuló hódolatát.
Tehát a sok templom rejtélye ezzel megoldódott, hiszen minden királynak saját bejáratú templom dukált, s amely köré mellesleg mindegyik felhúzta a birodalmának éppen aktuális központját is. Az az uralkodó, aki már buddhista nézeteket vallott, sokkal szerényebben állt a dolgokhoz. A hindu templomok folyosóin található csatajelenetek helyett itt már a hétköznapi élet békés pillanatait örökítették meg az utókor számára vagy éppen mosolygós arcú tornyokat emeltek.

II. Jayavarman (802-850) uralkodásával kezdődött a Khmer Birodalom klasszikus időszaka, amely a 12-13. században Ammantól, Laoszon és Thaiföldön át a Maláj-félsziget északi részéig terjedt. A birodalom kultúrája is ebben az időszakban élte virágkorát.
Hogy érzékelhető legyen mekkora birodalmi székhelyről is volt szó, akkor talán elég az akkor 50 ezer lelket számláló Londont összehasonlítani az 1 millióssá „cseperedett” Angkorral.
A város körül az idők folyamán bonyolult mérnöki pontossággal kitalált csatorna- és tározórendszer épült. Az esős évszakban a nyári monszun idején a túlfolyócsatornák összegyűjtötték a vizet, így megakadályozva a hatalmas áradásokat, az aszályos hónapokban öntözésre használták a víztározókban felgyűlt vizet. Ennek az egyedülálló technikának köszönhetően a rizsföldeken évente háromszor arathattak óriási terméshozamokat produkálva. Angkor gazdaságát tehát nem a pénz működtette, hanem a rizs. Rizzsel fizettek a munkásoknak, a templomi személyzetnek (templomszolgák, papok, táncosok száma egy kisebb templomegyüttes estén is elérhette a 10 ezret). Így további művelhető területek létrehozása miatt nagy mennyiségű erdőt irtottak ki, tehát a föld kizsákmányolása is fontos szerepet játszhatott a birodalom hanyatlásában.
Később, a 13. századtól a mongol betörések következtében délre húzódó thaiok is egyre többet támadták a khmer szomszédokat, így az egykor erős birodalom végérvényesen lejtőre került, a sorsa az 1431-es rombolás követően megpecsételődött. Ezután Angkor már nem éledt újjá, teljesen benőtte a dzsungel és eltelt vagy 500 év, mire a nagyvilág újra rácsodálkozhatott a maradványaira. Ekkor természetesen már csupán csak a kőépítmények romjai kerültek elő, mert a fából, bambuszból készült épülteknek már híre-hamva sem maradt.

Íme néhány a kőtenger gyöngyszemei közül, amelyekre mi is tátott szájjal bámultunk:

Preah Ko - A Khmer Birodalom első fővárosának legelső temploma 879-ből. Érdekesség, hogy anno Göncz Árpád közreműködésével, magyar támogatással (is) folytak a templom felújítási munkálatai.



East Mebon (952.) - valaha egy hatalmas tó közepén állt, így anno csak hajóval lehetett megközelíteni:



Pre Rup - 961-ben épült hindu főtemplom, amely az előzőhöz hasonlóan elég romos állapotban van:



Baphoun (XI. század) - hindu templom, külön érdekessége a kb. 200 méteres bevezető út, amely hidat képez a főszentély és a templom bejárata között. Ezt is megmásztuk, az albumban a magasról is készültek fotók.



Angkor Wat (XII. sz. eleje) - talán a legismertebb templom a sok közül, inkább a méretei miatt lenyűgöző: a templomkomplexum 2, a hozzá tartozó város pedig 770 négyzetkilométeren terült el.



Ta Prohm (XIII. század eleje) - a régészek ezt a templomot tisztították ki legkevésbé a dzsungelből, azaz a több száz éves fák most is itt zöldellnek a kövek között:



Bayon (XII. század eleje)- a buddhista templom nevezetességei a mosolygós arcú tornyok, amely a négy égtáj felé fordulnak és nem kevesebb, mint 196 darab épült belőlük:



Majd még folytatom az élménybeszámolót az úszó faluról és Pol Pot rémtetteiről.
Tettem fel fotókat ide és a családi albumba is, ígérem folyamatosan írom a megjegyzéseket is hozzá.

iLight Marina Bay

Ebben a hónapban az amúgy is fényárban úszó Marina Bay még színesebb.

A fényjátékok közül mi is többet kipróbáltunk, igazán klassz esti program kerekedett belőle...

Több infó itt, fényképek meg ott.


Egy úr az űrből:



Blogom címadója is egy digitális kütyü segítségével színesben pompázott, azaz a fényszórókat egyedileg lehetett beállítani. Néhány minta:



A közelgő ünnep tiszteletére Bálint is alkotott:



Marci inkább Chelsea rajongót készített belőle:

Cseng Ho

Amikor a fiúk a suliban Cseng Ho Kincses Flottájáról tanultak, bizony néztem nagyokat, mert sok minden nekem is új volt. Nem is értettem, hogy ha ekkora armadával járta be a világot, akkor mi otthon miért nem tanultunk róla. Vagy csak én nem figyeltem történelem órán?

Azóta sok cikket olvastam erről a korról, de most nem szeretnék belőlük mazsolázni, inkább az egyikből bemásolok egy nagyobb részletet. Ebben nem csupán a nagy hajós ázsiai és afrikai útjairól esik szó, hanem egy mindmáig vitatott témáról, Amerika felfedezéséről is.
Ha van kedvetek olvassátok el, szerintem érdemes:


Mozgó Világ, 31. évf. 9. sz. (2005. szeptember)
Békés Pál: Cseng Ho, szupersztár

"1421, az alcím: Amikor Kína felfedezte Amerikát.
A világot kételybe taszító kötetet Gavin Menzies, egy nyugdíjas brit tengeralattjáró-kapitány jegyezte. Nem kevesebbet állított, mint hogy Kolumbusz előtt több mint hetven évvel a legendás kínai tengernagy, Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, bár eredetileg úgy hívták: Ma Sanbao - titokzatos ember, az már biztos) hatalmas flottája élén elérte Amerika partjait, sőt Magellánt megelőzve körülhajózta a földet. A teória, amelyet a tengermélyről a felszínre bukkant amatőr történész felállított, tömérdek apró, ám tudományos értelemben nem elég meggyőző érven, részbizonyítékon nyugodott, mindenesetre a könyv azonnal világsikert aratott.
...
Gavin Menzies - akit ha történésznek nem is, de hajózási szakértőnek elfogadnak, hiszen élete javát a tengeren töltötte, bár a felszín alatt (noha mégsem a tenger fenekén, ahová ellenfelei kívánják) - valóban hiteles dokumentumok alapján taglalja a kínaiak akkori tengeri és technikai fölényét.

Vezérhajóik fejüktől a farkukig négyszer hosszabbak voltak, mint Kolumbusz legendás Santa Mariája, és miközben a spanyol zsoldba szegődött olasz kalandor ingatag bárkákkal vágott neki az Atlanti-óceánnak, Cseng Ho, a Ming-dinasztia egyik leghatalmasabb császárának, Cseng-cunak admirálisa, a Legnagyobb Eunuch egy 317 hajóból álló flottával indult „a világ végei felé". A flotta gerincét 62 kilencárbocos, 135 méter hosszú hajó jelentette, az expedícióban 27 ezer tengerész vett részt, és elfért a fedélzeteken a diplomaták mellett 180 tudós is, akiket az út során megismerendő világ alaposabb föltárására vittek magukkal. (Vessük mindezt össze Kolumbusz három hajócskájának másfél-kétszáz sebtében toborzott kincséhes martalócával.)

Cseng Ho és Kolumbusz hajója egymás mellett...



Mindezek jól ismert, noha az utóbbi évtizedekben különösebb visszhangot ki nem váltott tények. Jól ismert tény viszont, hogy 1405 és 1433 között a legendás tengernagy hét expedíciót vezetett a Kincses Flotta élén.
Kína nem akart sem kereskedni, sem hódítani. A Mennyei Birodalom - mondják a szakértők, és nem csak a brit nyugdíjas - pusztán presztízsokokból bonyolította ezeket az igen költséges vállalkozásokat, közben tengerészei mintegy mellesleg elsüllyesztettek néhány közelben fosztogató kalózflottát, feltérképezték az expedíciók során megismert világot, ázsiai és afrikai partokat, hazaszállítottak Kenyából egy zsiráfot, és diplomatáik révén igyekeztek császáruk számára „tiszteletadást gyűjteni" a tengereken túli barbár népektől.

1424-ben azonban az uralkodóváltás és a belpolitikai fordulatok révén a Kincses Flotta az admirálissal együtt fölöslegessé és érdektelenné vált. Volt még ugyan egy útjuk, de az már nem számított. Kína befelé fordult, hátát mutatta a külvilágnak, a hajóhad és a megszerzett ismeretek, a térképek elkallódtak, elenyésztek vagy szándékosan megsemmisítették őket. (Bár a brit szerző szerint éppenséggel a térképek megmaradtak, legalábbis másolatban - ő úgy véli, ezeket használták az európai hajósok, akik ugyan nem fedeztek fel semmit, de azt olyan agresszíven, hogy az övék lett.)

Mindez tehát nem újdonság. Az újszerű csupán az a feltételezés, hogy Cseng Ho Amerikáig is eljutott volna.

Az, hogy a Menzies-teória szerint Kolumbuszt és Magellánt leiskolázó, Amerikát felfedező és a világot elsőként körülhajózó admirális mohamedán volt, mondhatatlan boldogságot váltott ki az iszlám világban, ahol sokan az Igaz Hit felsőbbrendűségének bizonyítékaként kezelik a tényt.

A kínaiak a hitbeli vonatkozásokkal nemigen foglalkoznak, és nem törődnek a Cseng Ho-jelenségben rejlő ideologikummal sem. Nyíltan legalábbis. Megelégszenek azzal, amit az egész jelenség egyértelműen sugall. És az nem kevés. A dolgok jelen állása szerint nem csupán a jövő Kínáé, és nem csupán a múlt, hanem az egész világ, és benne Amerika: Made in China."

Melaka

A hétvégén Malajziában jártunk.
A határ mindössze 20 percre van tőlünk, onnan pedig 2 és fél órányi autóútra fekszik a 700 éves kikötőváros, Melaka (Malaka, Malacca), amelynek belvárosa az UNESCO világörökség listáján is szerepel.

Vicces volt, mert a kocsinkat eddig csupán „városi üzemmódban” használtuk és így a gyárilag beállított, 100 km/óránál megszólaló, mellesleg elég idegesítő figyelmeztető jelzést most hallhattuk először. Gyors átprogramozás után már nagyon élveztük, hogy végre nem egy betonrengetegen keresztül, hanem igazi tájakon át vezetett az utunk. Ameddig a szemünk ellátott minden csupa-csupa zöld volt, dombok, hegyek, pálmafaültetvények stb. Imádtam!
Szerintem a kocsink is hálás volt, hogy az autópályán a sebességmérő átbillenhetett a 90-es csík másik oldalára is:-)

A Malaka-szoros 805 kilométer hosszú tengerszoros a Maláj-félsziget és az Indonéziához tartozó Szumátra között, így az Indiai-óceán és a Csendes-óceán közti csatornaként a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalaként funkcionál.
Ma már a hajók Szingapúrban kötnek ki, de amíg Sir Stamford Raffles meg nem álmodta ezt a kikötőt, addig hosszú évszázadokon keresztül Melaka volt a távol-keleti hajókereskedelem központja.

Lehet, hogy a kikötő lenyúlásból ered a malájokat jellemző Szingapúr utálat, nem tudom. Tény, hogy ez a pici déli szomszéd ma már sokkal gazdagabb és fejlettebb ország, de rohamosan zárkóznak fel a malájok is. Azért manapság a szingapúri dúsgazdag Fittipaldi sofőrök is kivívják a malájok ellenszenvét, amikor a pöpec járgányaikat próbálgatják a határ túloldalán, nem kevés balesetet okozván ezzel. Érdekes volt még az is, hogy a hazafelé úton Szingapúrt és az addig szükséges kilométereket mutató közlekedési táblát először a maláj határátkelő után (!) láthattunk, pedig olyan egyértelmű lett volna, hogy kiírják előtte is.

Íme egy rövid képes beszámoló a város látnivalóiról, további fotókat az albumban találtok itt:

Melaka a 700 éves történelme során kézről-kézre vándorolt. Portugál, holland, angol és japán kézben is volt, de főleg az első három időszak építészete hagyott maradandó nyomot a maláj-kínai kultúra mellett.

A ma már csak romjaiban álló Szent Pál templom: egy portugál kapitány, bizonyos Duarto Coelho építtette 1521-ben. Itt őrizték Xavéri Szent Ferenc földi maradványait, mielőtt 1553-ban átszállították az indiai Goába.



Krisztus (v. Vörös) templom: 1753-ban épült, a holland építészet nyomait viseli.



A kisváros lakói döntő részben kínaiak, akik azonban vegyes házasságok során ruházatukban és nyelvükben asszimilálódtak a malájokhoz. Ők az ún. „baba kínaiak”, de rajtuk kívül a maláj-portugál-holland keverékek is külön színt jelentenek Malajzia etnikai térképén.
A képen a kínai negyed egyik utcája:



Cheng Hoon Teng Templom: Malájzia legrégibb kínai temploma, 1646-ban épült, az építőanyagokat Kínából szállították ide.




Számos múzeum található Melakában, melyek érdekes témákat járnak körbe, a történelemtől kezdve az építészeten át a modern politikáig. Néhányban mi is voltunk, de legjobban a nagy hajósról, Cseng Ho-ról szóló gyűjtemény tetszett. Róla mindenképpen érdemes külön is szólni, így a következő bejegyzésben erre is sort kerítek:



Flor De La Mar: egy rekonstruált portugál hajó, amelynek eredetije egykoron a melakai partok közelében süllyedt el. A hajó belsejében található a Maritime Múzeum, mindenféle hajós emlékkel.



A város jellegzetességei közé tartoznak ezek a meglehetősen ízlésficamos riskák is, amelyeket teleaggatnak kismillió művirággal, a hátsóikra szerelt hangszórókból pedig ordítanak a helyi slágerek...

Az iPad-es hadsereg

A múlt hétvégén kint voltunk a reptéren egy légi bemutatón (Singapore Airshow). Mivel én nem igazán rajongok a katonai gépekért, így női szemmel nem volt annyira izgalmas ez a délelőtt, de a témához kapcsolódva talán mégis érdemes néhány mondatot lepötyögnöm.

Szingapúr egy picike ország (Budapest területénél alig valamivel nagyobb), amely jószomszédi viszonyt ápol a környező országok népeivel, politikailag, gazdaságilag pedig messze a legstabilabb a régióban. Azaz még egy valamirevaló ellenség sem jöhet számításba, a katonai kiadásaira mégis két lapáttal szórja a pénzt. Pl. a 2011-es védelmi költségvetése szerény 9.6 milliárd dollárt tett ki, ami kb. a GDP 5 százalékának felel meg.

Összehasonlításképpen az itteni GDP több, mint másfélszerese a magyarországinak (az egy főre jutóról inkább ne beszéljünk), a magyar védelmi büdzsé pedig ennek csupán 1 %-át emészti fel.

A két éves katonai szolgálat minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak kötelező, sőt, azoknak is, akiknek a szülei időközben állampolgárságot, vagy betelepült státuszt szereztek.
Mindemellett 40 éves korukig kétévente katonai kiképzésen vagy inkább továbbképzésen is részt kell venniük, így a két éves katonaság után is kötelező a fittség. És ez nem vicc!!! Pl. aki a szükséges futás szintidejét nem teljesíti, vagy a testtömeg indexe (BMI) 27 fölé kúszik, annak bizony tovább tart a fogyókúrával megspékelt terepgyakorlat, mert itt olyan nincs, hogy valaki nem teljesít.
Na jó, nem is látni pocakos fiatal férfiakat az utcán…

Aztán, hogy valami jó is legyen szegény fiúknak, a tengerészgyalogosokat és a légierő kötelékében szolgáló katonákat a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik, így a szolgáló alakulatok az iPad-ek beépített kameráinak segítségével felvételeket készíthetnek a bevetési területről miközben chat-en megvitathatják a megfelelő támadási pozíciót vagy éppen online megkaphatják hozzá az aktuális parancsot is.
Legutóbb éppen a Védelmi Minisztérium 8000 darabos iPad vásárlásáról(!) szóltak a hírek. Meg arról is, hogy mivel a katonák magáncélú telefonhasználatát illetően kizárólag kameramentes telefonok jöhetnek szóba, emiatt az Apple a legmodernebb iPhone4S telefonjából - természetesen a szingapúri hadvezetés szigorú szabályait szem előtt tartva - egy fényképezőgép nélküli szériát is piacra dobott.

Szerintem rosszul írtam az elején, nem is két lapáttal szórják errefelé a pénzt, hanem tolják - egy feneketlen kútba, púposan megrakott talicskákban…

Gyakorlati vizsga

Mielőtt januárban hazafelé vettük az irányt én rettenetesen be voltam sózva, nagyon vártam már, hogy újra otthon lehessek. Emlékszem Andi és Móni, az itteni barátnőim óva intettek attól, hogy túlságosan lelkesedjek, mert csalódni fogok és akkor meg az lesz a baj.

Nem ez jött be, mert nagyon-nagyon jó volt. De aztán ami történt utána, az mégis rosszabb, mintha csalódottan jöttem volna vissza.

Itt vagyok újra Szingapúrban és egyszerűen nem találom a helyem. Totál kibillentem az egyensúlyomból és most ezerrel azon dolgozom, hogy visszataláljak…

Az elmúlt 3 hét fejleménye: bedagadt a szemem, volt emiatt egy kisebb műtétem. A kontrollon még találtak valamit, ami nem pucolódott ki, így néhány újabb szuri, ismét metszés és továbbra is türelmesen várom, hogy ne úgy nézzek ki, mint akinek benyomtak egy rendeset balkézről…
Aztán a másik nyavalyám a vállam, amelyiket megműtötték, most újra fáj, de sokkal jobban mint előtte. Éjszakánként arra ébredek, hogy csillagokat látok, használok mindenféle helyi csodakencét, de azok csak ideig-óráig csillapítják a fájdalmat. Visszamentem a dokihoz reklamálni, aki szentül meg van győződve, hogy a mostani bajomnak semmi köze sincs a műtéthez (mondta mindezt ránézésre, meg néhány nyomogatás után…). Ez más – ún. befagyott váll szindróma. Állítólag 40 év feletti nőknél gyakran előfordul, rejtélyes betegség, nem tudják az okát, de ne aggódjak másfél-két éve alatt rendbe jön és örökre elfelejthetem. De ő egy újabb műtétet javasol, elaltat, majd kitekergeti a karomat és akkor van rá esély, hogy hamarabb rendbe jöjjön. Na, ekkor tudtam, hogy rossz helyen járok. Látta a bedagadt szemem, az arcomon újra előjött ragyákat, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg máshol lehet a bibi?

Az a baj a nyugati orvoslásban, hogyha az ember lánya állatorvosi lóként ezerféle tünetet produkál, a doki akkor is csak adott szervre, testrészre koncentrál, ahelyett, hogy az egész testemet kezelné, a megbillent energiarendszeremet pofozná helyre, de persze legfőképpen az agyamban kezdené el a rendrakást….
Így most itt a feladat, úgyis ezt tanulom, ebben hiszek és a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni. Írom szorgalmasan a dolgozataimat a suliban, de hát úgy látszik a gyakorlati vizsgáimat saját magamon kell megszerzem. Ennek valószínű így kellett lennie.
Talán néhány év múlva még hálás leszek a sorsnak, hogy az átélt tapasztalataim miatt sokkal hitelesebb leszek a hozzám forduló betegek szemében. Így legyen!

Találtam még egy segítséget, egy nőt, aki izomterápiával kezelget – nem a vállamat természetesen, hanem az egész testemet. Ő az én emberem.
Otthon meg szorgalmasan a megfelelő akupunktúrás pontjaimra koncentrálva ütögetem a meridiánjaimat, néha jól megrázom magam, fejben, testben és lélekben pedig gyakorlom a tanultakat, így teljesen biztos vagyok abban, hogy ennek a kripli állapotomnak hamarosan búcsút inthetek.

TOTO, a szuperklotyó

Amikor másfél hete Dóráéknál nosztalgiáztunk, akkor került a képbe, hogy anno 1 forintért kaptunk egy gombóc fagyit.
Azon gondolkoztam, hogy a mai gyerekeknek mennyi mindenről lehetne még mesélni, többek között sok olyan dologról is, amit talán elképzelni sem tudnak.
Nem éppen a fagyis témához illik, de valószínűleg a frankfurti átszállásunk WC-és élménye miatt villant be az, hogy amikor gyerekkoromban a nyarakat falun, a nagyszüleimnél töltöttem, akkor mennyire nem szerettem a tyúkudvar végében álló pottyantós klozetot, de főleg a hozzá tartozó kemény, lapokra hajtott, smirglis wc papírt. Emlékszem, mindig próbáltam összedörzsölgetni, hogy bepuhuljon, miközben a rozoga deszkás ajtó hézagjain keresztül skubiztam a csirkéket.

Bezzeg most!
A fiaim a reptéren legalább fél órát egy japán csodabudiban töltöttek, annyira élvezték a távirányítós 2 (vagy 4?) in 1 bide-wc-t, amihez ugyan nem adtak papírt, de helyette volt beépített masszázs, ülésfűtés, különböző nyomású és irányból spriccelő zuhany, szárító és persze távirányítóval működő ülőke/fedél fel- és lehajtó gomb.
Azt mondták, muszáj nekem is kipróbálnom.
Egy dolgot nem értettem. Akinek nagyon kell, az vajon mit csinál addig, mire elolvassa és értelmezi a 15 pontos használati utasítást :-)

Thaipusam Fesztivál

A Szingapúrban élő tamilok minden évben, a saját időszámításuk szerinti THAI hónapban (január/február), amikor PUSAM csillaga a legmagasabban ragyog az égbolton, áldozatot mutatnak be Murugan szellemének.

Murugan a háború istene és a tamil föld patrónusa. Aszkéta élete minden hindu hívőt arra sarkall, hogy elűzze a gonoszt és így megszabaduljon minden olyan nem kívánatos emberi tulajdonságtól, mint például a féltékenység, harag és bujaság. Tejet, gyümölcsöt és saját húsukat áldozzák neki, amiért jót várnak cserébe.
A nagy ceremóniára megtisztulással készülnek, 48 napon keresztül böjtölnek, imádkoznak és tartózkodnak a testi örömöktől is.
Ez az önmegtartóztatás szükséges ugyanis ahhoz, hogy vértelen és fájdalom nélküli áldozataikat, az ún. kavadikat bemutassák. A hagyományainak megfelelően testük különböző pontjait hosszú, súlyos nyársakkal, jó esetben ezüsttűkkel szúrják át, így cipelik az áldozati tejes kancsókat, gyümölcsöket vagy éppen a virágokkal, pávatollakkal és isteni szimbólumokkal díszített fémkereteket.
A kétnapos ünnepség parázson járással veszi kezdetét, majd több, mint 4 kilométeres szakaszon vonulnak fel a hívők és kísérőik, a menet közben pedig végig táncolnak, zenélnek, énekelnek és persze a tűmentesek buzdítják a felnyársalt társaikat.
A visszautazást követő zombi állapotunk miatt végül csak egyedül mentem a tőlünk néhány saroknyira zajló záróünnepségre, de a sokkoló fotóimmal sajnos nem sikerült kedvet csinálnom otthon, hogy jövőre elkísérjenek…

Még több fényképet az albumban találtok: itt.












A youtube-on rengeteg felvétel van, itt például a szöges topánkájukat is megcsodálhatjátok:



itt meg a nyársalásokat közelebbről: