Színes pólóban színes gyerekek

 

Kedves Barátaim, Rokonaim, Ismerőseim és Mindenki, aki olvassa a blogomat!

Olyan egyoldalú az a blogírás, soha nem kapok visszajelzéseket (egyedül Dóra pötyög szorgalmasan), ez pedig olyan, mintha én csak mesélnék és Ti meg csak szépen csöndben hallgatnátok. Szóval nagyon örülnék, ha írnátok néha egy-egy kósza megjegyzést. Nyugodtan kérdezzetek, ha még érdekel a témával kapcsolatban valami, de kíváncsi lennék a véleményetekre, gondolataitokra és a kritikáitokra is.

Nagy örömömre azért néhányan közületek külön emileznek velem, de jó lenne ezt a blogot is egy kicsit élővé varázsolni és egy-egy témát "helyben" megvitatni.

No de most itt az alkalom! Aki kitalálja, hol rejtőzik a képen Bálint, az extra meglepit kap...

Üdv, Mariann

Pálmaolaj biznisz

Az elmúlt hetekben nem volt jó a világ ezen tájékán lakni.

Nagyon sokszor fájt a fejem, a gyerekek is a szokásosnál nyűgösebbek voltak, a tiszta kék eget pedig alig láttuk. Egy hatalmas ködfelhő feküdt a városon. Nagy ritkán egy nagyobb vihar ugyan ideig-óráig kitisztította a légkört, de aztán kezdődött minden elölről.

Augusztus vége, szeptember eleje a legszárazabb időszak a térségben és a szumátrai erdőtüzek füstfelhői ilyenkor bizony néha Szingapúr felé is elérnek.

Reméljük az idei szezonnak ezúttal vége, ma végre először tiszta volt a levegő és talán esténként újra nyitott ablak mellett alhatunk.

Állítólag volt olyan év, hogy 3 hónapig is eltartott a szmogos időszak a hosszú szárazságnak és a kedvezőtlen széljárásnak köszönhetően.

Mielőtt kijöttünk sok élménybeszámolót olvastam Szingapúrról és közülük néhány valóban említést tett a szmogról, de mióta kint vagyunk soha nem éreztem azt, hogy ne lett volna tiszta a levegő.

Sőt! Szingapúr nagy hangsúlyt fektet a városi közlekedés okozta légszennyezés visszaszorítására. A világon elsőként itt vezették be a dugódíjat, mindemellett rettenetesen drágák az autók, a tömegközlekedés pedig hihetetlen olcsó és jól szervezett. Megjegyzem, a mostani a Forma 1-es hétvége kivételével (amikor szinte az egész belvárost lezárják) még sosem futottam bele még akkora dugóba sem, mint amilyen otthon hétköznapinak számít.

Sajnos az indonéz pálmaolaj ültetvényesekkel szemben vívott csatát azonban nem sikerült eddig megnyerni. Ugyanis nem a nagy forróság, sokkal inkább az emberi felelőtlenség, a pálmaolajban rejlő óriási haszon az, ami ezt a (Greenpeace által egyszerűen globális klímagyilkolásnak aposztrofált) légszennyezést okozza.

A pálmaolaj a legnagyobb mennyiségben felhasznált növényi olaj a világon, a kereslet egyre növekszik, amit persze a még több mezőgazdaságba bevont területtel próbálják fedezni.
Jelentős felhasználók a margarint előállító vállalatok és a kozmetikai cégek. A pálmaolajat megtalálhatjuk többek között a testápolókban, szappanokban, samponokban, és mindenféle kencében. Mindemellett ipari kenőanyag, biodízel és állati takarmány is készül belőle.

Ha különbséget lehet tenni rosszabb és még rosszabb erdőirtás között, akkor az indonéz térséget érintő esőerdő pusztítás különösen nagy veszélyeket hordoz magában. Ezek az erdőségek ugyanis úgynevezett tőzegerdőségek. Különlegességük, hogy nagyobb mennyiségű karbont tárolnak, mint más ökorendszerek. A nedves tőzegrétegek tíz méter mélyre lenyúlnak és akár tízezer évesek is lehetnek. Az olajpálma-termesztő cégek csatornákat építenek az erdőkön keresztül, hogy a lápokat kiszárítsák és az értékes fákat elpusztítsák. Szándékosan víztelenítik a talajt, ekkor a tőzeg kiszárad - és akár égetéssel, akár anélkül is - mérhetetlen mennyiségű CO2 szabadul fel. A felégetett erdő pedig már nem képes megújulni, így szabad a pálya, lehet még több olajpálmát ültetni….
Lassan alig marad esőerdő Indonéziában, ez pedig az állatvilág számára is óriási csapást jelent. Az utóbbi ötven évben végzett erdőirtás például számos faj, így többek között a bali és a jávai tigris kipusztulását eredményezte.


A Greenpeace és a WWF mellett a légszennyezésben leginkább érintett Malajzia és Szingapúr is évek óta tiltakozik az indonéz kormánynál, amely persze újra meg újra ígéretet tesz az illegális erdőirtás szankcionálására, de a törvényeinek mégis képtelen érvényt szerezni.

A témában kutakodva rátaláltam egy bíztató hírre, miszerint az évente 1,3 millió tonna pálmaolajat felhasználó Unilever (RAMA, DELMA margarinok gyártója) nagy kegyesen bejelentette, hogy 2015-től kizárólag fenntartható forrásból származó pálmaolajat vásárol termékei előállításához.
No de kérdezem, miért kell várni ezzel 2015-ig???
De hát pontosan tudjuk, hogy a gyógyszerlobbi mellett az élelmiszeripari lobbi is hasonlóan nagy úr ezen az egyre halványabb zöld bolygón.

Házi feladat

Rengeteget fejlődtek a fiúk angolból mióta elkezdődött a suli.
Bár látványosan szenvednek, hogy mennyit kell tanulniuk, de szerintem azért élvezik.
Teljesen más itt az iskolai rendszer, mint otthon. A lexikális tudás helyett sokkal inkább az életre nevelésen van a hangsúly.
Marcinak természetesen már komolyabb leckéi vannak, de azok mégis színesek, érdekesek. Bálint szokás szerint még lazsálva is szépen halad...

Mi is élvezettel tanulunk velük - ilyen volt ma is, amikor a holnapi házi feladattal birkóztunk:
(a képre kattintva talán olvasható)



Bálintnak fiatal példaképek közül kell kiválasztania valakit, majd a megadott szempontok alapján néhány mondatot elmesélni róla és az erről készített hangfájlt elküldeni.

A múltkor pedig pajzskészítés volt a lecke. Először online meg kellett tervezni a pajzsot, majd volt egy videómankó is arról, hogyan kell elkészíteniük.



Minden gyerkőc készíthet saját honlapot magának, ebben Marci már nagyon profi, nem csoda, hiszen állandóan programozási könyveket molyol:
http://my.ofs.edu.sg/user/martonz.html

Ebből az interaktív iskolai módiból egyedül csak azt nem élvezik, hogy nem lehet egy házit és egy érdemjegyet sem elsumákolniuk.
Mi szülők saját kóddal ugyanígy beléphetünk a rendszerbe és a leckéken kívül minden dolgozatról is online tájékozódhatunk. No és az iskolai kalendáriumot is természetesen le tudjuk tölteni a saját telefonunkra, laptopunkra, így a szülői értekezletekről és az iskolai happeningekről tuti nem fogunk lemaradni.

Kínai lagzi

A hétvégén esküvőre voltunk hivatalosak. No nem egy vidéki sátoros lagzira, hanem egy szállodai „zsúrra”, mert errefelé a párok általában így ünnepelik a jeles napot.

Néhány hete Gábor nagy büszkén hozta a meghívót, aztán nem sokkal ezután egy itt élő magyar barátunktól jött a hidegzuhany, miszerint nem biztos, hogy szerény személyének, hanem sokkal inkább pénztárcájának címezték a meghívást.
Tény és való, a nagy esemény előtt már minden meghívott kolléga azon okoskodott, hogy kinek mennyit ildomos a piros borítékba tenni.

A kínai kultúrában a piros szín a bőség, a gazdagság és a szerencse színe, külön polcokat töltenek meg a különféle alkalmakra készült piros borítékok az írószerboltokban. De az sem mindegy, hogy hány darab bankjegy kerülhet belé. A négyes szám pl. nagy szerencsétlenséget jelent, így 4 db bankjegyet maximum külön csomagolva lehet odaadni, a kilences, nyolcas és a hatos viszont a szerencseszámuk, így ennyi bankónak örülnek a legjobban.
A nászajándék nagysága pedig attól függ, hogy ki milyen rangú rokoni vagy munkatársi kapcsolatban áll az ifjú menyasszonnyal avagy a vőlegénnyel.
Mivel Gábor a leányzó főnökének a főnöke, így a mi esetünkben már eleve a kettős szorzó dukált a többiekéhez képest.
Szóval egy kisebb vagyonnal, de még nagyobb kíváncsisággal indultunk az esti buliba.

Összességében jól éreztük magunkat, de némi csalódásként éltük meg, hogy a szertartást csak szűk családi körben tartották, így arról sajna lemaradtunk. Helyette óriáskivetítőkön megnézhettük az erről szóló videót, ami legalább 3-4 nap eseményeit dolgozta fel – tehát a többnapos ünnepségsorozat legutolsó állomása volt csupán ez a díszvacsora. A vőlegény családja Malájziában él, így volt már egy ottani buli, aztán itt Szingapúrban egy nagyon egyszerű hivatalos ceremónia, valamint a leány- és legénybúcsú gyanánt egy közös mókázás, de a legszebb és legmeghatóbb pillanatok mégis azok voltak, amiket az örömszülők és nagyszülők otthonában vettek fel a kamerák. A háztűznézés egyik kedves momentuma például az volt, ahogy az ifjú pár teával kínálta meg az idősebb családtagokat, ezzel kimutatva örök szeretetüket és hálájukat. Az egész estét ugyanígy átlengte ez a meghitt, bensőséges hangulat. A kínaiak számára persze nagyon fontos a jólét, de mégis jóval többet jelent bárminél az összetartó, boldog családi élet. A válási statisztikák is ezt támasztják alá, 100 házasságból csupán 8 végződik válással, míg nálunk ha jól tudom 60 körüli ez a szám…

Az este folyamán többször átöltözött a menyasszony, így a boldog pár virágszirom eső közepette újra és újra bevonulhatott a bálterembe. Volt még pezsgőbontás, imitált esküvői torta szelés (utána senki nem evett belőle, ezért gondolom, hogy papírmaséból készült) és kizárólag angol nyelvű szerelmes nóta minden mennyiségben – pedig szívesen meghallgattam volna legalább egy kínai slágert. Továbbá kismillió pohárköszöntőnél emeltük meg a poharainkat és még ennél is több fotó készült az ünneplő seregről, amelyek persze online megjelentek a kivetítőkön.

A nyolcfogásos vacsora amúgy fenséges volt, a desszert kivételével csaknem mindegyik valamilyen tengeri herkentyűből készült. Ja és végig egy pár pálcikával ettünk, így legalább nem kellett annyiszor cserélni az eszcájgot…


a sokadik bevonulás - itt éppen rózsaszínben:





az egyik ijesztő, de finom fogás:




készül a közös fotó a kollégákkal:

Piaci hangulatok

Ma (is) voltam piacon. Szeretek piacra járni, sokkal élvezetesebb, mint a szupermarketek polcairól válogatni.

Egy kínai vagy indiai piacnak már igazi ázsiai hangulata van. Sok gyümölcsöt, zöldséget még nem ismerek, de kíváncsi vagyok mindenre, így itt aztán van miből csemegézni.
Nagyon kedvesek az emberek, ma pl. egy indiai férfi nagyon megdicsérte a fonott karkosaramat, de hát egy magyar nőnek ez dukál piaci „viselet” gyanánt.

Andi barátném már 4 éve lakik itt, így ő már otthonosan mozog ezeken a helyeken, tudja, hogy mit, hol érdemes venni. Pl. melyik mangót vegyem attól függően, hogy hány napra spájzolok, melyik az a banán, ami csak főzésre jó, vagy a méteres zöldbabot próbáljam ki, ha a hazai vajbabhoz hasonló ízre vágyok, a barackot pedig felejtsem el, mert hiába mosolyog, nagyot csalódnék az ízében…szóval hallgatok a bölcs szóra, mert nem akarok úgy pórul járni, mint múltkor a bablevesemmel, amihez illat alapján választottam zöldségzöldjét, de mint utóbb kiderült valami nagyon keserű ízű kínai változatot sikerült helyette kifognom.

Néhány piaci hangulatkép, kár hogy illatfájl nem lehet hozzá mellékelni….


banánfa óriás virága - állítólag finom saláta készíthető belőle...




dragonfruit - sárkánygyümölcs:




egy nagy kosár licsi:




szárított halak, rákok és egyebek minden mennyiségben:




aki nyers herkentyűből készít vacsorát, az is talál kedvére valót:




szegény rákok még élnek, csak összekötözik őket, hogy ne kaszabolják egymást - nem értem, ezért az állatkínzásért miért nem jár korbácsolás???



virágot is vehetünk - mondjuk egy csokor orchideát:



...az indiaiaktól meg egy meseszép virágfüzért:



a sütihez daráltathatunk kókuszt:



és ha megszomjazunk elszürcsölhetünk egy kis frissen préselt bambusznád szirupot is:

Durian

Az előző bejegyzésem első képén szerepelt egy durian, így most itt az alkalom, hogy elmélkedjek ebben a témában is egy keveset. Legalább érthető lesz, hogy mit keres egy gyümölcs olyan táblán, ami egyébként az itteni BKV járműveken, metróállomásokon figyelmeztet a tiltott dolgokra.

A duriant a távol-keleten igazi csodanövényként tartják számon, Szingapúrban az emberek a „gyümölcsök királyaként" és a „királyok gyümölcseként" tisztelik. Egyetlen gyümölcs sem büszkélkedhet a világon annyi kedvező hatással, bőséges tápanyagtartalommal, mint ez a zöld „sündisznócska”. Amellett, hogy javítja az általános közérzetet és elképesztő szellemi és testi frissességet biztosít (emiatt "bioredbull"-nak is nevezik), nagyon magas C-vitamin és antioxidáns tartalma a betegségek megelőzésében is segít. Fiatalít, csodássá teszi a bőrünket és nem utolsósorban afrodiziákumként is elsőrangú.

No de akkor miért nem rágcsálhatjuk a buszon vagy vihetjük magunkkal a retikülben?
Mert szegénykémet a sok csoda mellett elviselhetetlen illattal áldotta meg a teremtő.
Nem akarom nagyon részletezni, de elég elképzelni egy záptojást egy több hetes zokni és egy ázott kutya társaságában. De még így sem biztos, hogy ettől annyira rosszul lennénk, mintha beleszaglásznánk egy frissen felvágott durianba.

Szerencsére inkább piacokon árulják, de sajnos néhány hipermarket polcain is ott találhatjuk a gondosan lefóliázott gyümölcshúst, ami kb. úgy néz ki, mint egy feldarabolt agyvelő.
Az erős bűzös szag az egész boltot elárasztja, így aztán az ilyen helyekről az első szippantás után kimenekülök.

Aki nem hisz nekem, annak külön bőröndben, légmentesen, száztíz zacskóban becsomagolva viszek egyet, ígérem!

Számos legenda kering erről a gyümölcsről, szinte az összes távol-keleti népnek saját verziója van az eredetéről. A thaiföldi mesekönyvek szerint egykoron a durián messze a legszebb, legízletesebb és legillatosabb gyümölcs volt a föld kerekén. Egyszer egy öreg bölcs remete a gyümölcs magjait ajándékozta a királynak, aki azonban nem értékelte ezt igazán. Mérgében az öreg megátkozta a duriánfát ( nem értem, miért nem a királyt?), így ettől kezdve szegény fán már csak tüskés és büdös gyümölcsök teremtek.
Egy másik legenda szerint egy szegény lány vitt belőle egy beteg öreg királynak, aki aztán láss csodát meggyógyult és megfiatalodott tőle - aztán biztos örömében elvette a leányzót, de ezt már csak én költöttem hozzá….

A délkelet-ázsiaiak nem csupán nyersen fogyasztják a durian húsát, hanem a fokhagyma-hagyma-mandula-vanília keverék íze (!!!) miatt készítenek belőle mártást, köretet, sőt fagyit és sütit is (ha így lehet egy gyereket az édességről leszoktatni, akkor én is kipróbálom).

Csak reménykedhetünk, hogy az illatszergyártók még nem fedezték fel maguknak.

Valahogy eddig még nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam, de ünnepélyesen fogadom, hogy mielőtt hazamegyünk, akkor kipróbálom – aztán annyira megfiatalodok, hogy senki sem ismer rám:-)

piaci kínálat:



Szingapúr egyik jelképe, az Esplanade Színház is egy félbevágott durianra hasonlít:

Singapore is a fine city!

Az itt élő és idelátogató külföldiek által nagyon gyakran használt kettős értelmű mondat nagyon találó. A fine szó angolul nagyszerűt és büntetést is jelent egyszerre.

Szingapúr az egyik legtisztább, legjobban szervezett és egyben a legbiztonságosabb ország a világon, de ez a rendszer csak úgy működik, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani és itt bizony gondoskodnak arról, hogy mindenki be is tartsa őket...

Bárhová megy az ember a városban, lépten-nyomon belebotlik egy-egy tiltást jelölő táblára, rajta szigorú bírságokkal elrettentés gyanánt.

Már megérkezéskor, a beutazó papírok kitöltésénél nagy betűkkel figyelmeztetnek arra, hogy mindennemű drogozás (értsd birtoklás, csempészet, kereskedelem vagy fogyasztás) halálbüntetést von maga után. Nincs magyarázkodás. Ha elkapnak, akkor nincs az a sztárügyvéd, aki megmentsen.

De az ennél kisebb bűnökért is jócskán meglakol az ember.

Néhány példa a büntetési tételekből:
csoportos garázdaság: 5-20 év,
nyilvános verekedés: 1 év + 1000 S$ (1 S$ kb 150 HUF),
bolti lopás: 7 év,
vandalizmus: 3 év + több ezer S$ büntetés,
wifi lopás(!): 3 év + 10 ezer S$,
szemetelés vagy tiltott helyen dohányzás: 1000 S$.

De megbüntethetnek például a saját lakásodban azért is, ha szóbeli megrovás után sem öntöd ki a felesleges vizet a virágcserepek alól vagy ha nem cseréled naponta a vizet a vágott virágaid alatt (nagyon tartanak a szúnyogok által terjesztett trópusi nyavalyáktól, ezért a szigorúság). Nálunk a házban például azt is előírják, hogy nem teregethetünk az erkélyen, mert az rontja a ház képét…büntetésről nem írtak, de maga az előírás is nagyon furcsa volt.

Számít természetesen az is, hogy mennyire visszaeső bűnöző valaki, így egy kezdő bolti szarkát nem egyszerre 7 évre vonják ki a forgalomból, de néhány hónapra egész biztosan. Visszaesőknél persze nincs bocsánat.

Nagyon gyakran alkalmazzák a korbácsolást is kiegészítő tételként, ami már magában is elég elrettentő büntetésnek számít. Erről csak annyit érdekességképpen, hogy humanitárius okokból 18 év alatt és 50 év felett nem büntethetnek így. Az akciót orvosi vizsgálat előzi meg és az ütések alatt is folyamatos az orvosi felügyelet. A rattanból készült korbács kicsivel több, mint 1 cm vastag és 1 méter 20 centi hosszú. Előző este sós vízben áztatják, hogy hajlékonyabb és nehezebb legyen. Megrepedhet a hátsó rendesen, így ebben az esetben szépen lekezelik és csak utána jöhet a következő suhintás. Ja és a vesét is gondosan letakarják, nehogy megsérüljön és komolyabb baj legyen. Milyen figyelmesek…

Néhány popsiveréses esetet felkapott a nemzetközi sajtó is, ugyanis a renitens külföldiekre ugyanúgy vonatkoznak ezek a kicsit középkorinak számító (de hatásos) törvények- így pl. az a svájci programozó, bizonyos Oliver Fricker is szívébe zárta Szingapúrt, aki vandál cselekedetéért (graffitit készített egy metrókocsira) 5 hónap börtönt és 3 botütést kapott, vagy az a graffitizó amerikai tinédzser (Michael P. Fay), akit még Bill Clinton mentőakciója sem tudott megmenteni a fenekeléstől. Egy amerikai focistának (Kamari Charlton) meg azért húzták el a nótáját, mert lejárt vízummal akarta elhagyni az országot.

Ezek után gyorsan utánanéztem, hogy milyen szankcióval járnak a közlekedési kihágások. Szigorúságból természetesen itt sincs hiány. Büntetőpontok, bírság és börtön a választék – attól függően, mennyire vagy szabálykerülő. 2 év alatt max. 24 büntetőpontot lehet begyűjteni, az új jogsisoknak és visszaesőknek 1 év alatt ennek csak a felét.
A vezetés közbeni telefonálásért 12 pont levonás és 1000 S$ büntetés, többszöri szabálysértés esetén már 6 hónap börtön jár. 4 pontot jelent a biztonsági öv nélküli vezetés vagy egy 20 km alatti sebesség túllépés, de már kapásból 12 pont a 40 km feletti túllépés illetve a piroson történő áthajtás.

Ennél szigorúbban már csak a korrupciót büntetik, pl. ha meg akarsz vesztegetni egy rendőrt, akkor több tízezer dolláros büntetésre és akár több éves börtönre (!) is számíthatsz.

Azért ebből a nagy szigorból át kéne plántálni egy keveset a hazai gyakorlatba is, biztos nem lenne tele farfirkával a gyönyörű fővárosunk, meg kevésbé kéne aggódnunk az otthonaink és szeretteink biztonságáért.

Virágzó tea

Azt gondolom nem kell sokáig ragozni, hogy a kínaiak teában (is) verhetetlenek.
Óriási a választék, ízben, erősségben – de látványban is.
Az egyik ilyen különlegesség a „virágzó” teagumó, amelynek levelei közé egy pici virágbimbót csempésznek. Amikor beáztatjuk az összepréselt gumót, a virág is kinyílik, amely lehet éppen jázmin, szegfű avagy egy krizantém – lényeg, hogy ne csupán az ízlelőbimbóinkat, hanem a szemünket is kényeztessük teázgatás közben…

Kínai főzőcske 2.

Ez nagyon hajaz a múltkori receptre, a különbség annyi, hogy tészta helyett rizzsel készült és az ízvilága is egy kicsit más.

Ezúttal az előző napi grillcsirke maradékokat használtam fel, így a felaprított husi csak a legvégén került bele. Zöldség az, amit éppen otthon találtam, a szokásos szezám olaj, szója-és oyster szószon kívül pedig tettem még bele mogyorókrémet és pont ez az utóbbi, ami miatt ízügyileg teljesen más lett a végeredmény.
Sokszor használnak magokat a kínai konyhában, így többek között a földimogyorót is, de ebben az olvadós változatában még inkább átjárta az ételt és igazán pikánssá varázsolta.

Gyors és nagyon finom! Jó étvágyat!

zöldségalapanyagok:



az aprítást és a rizsfőzést leszámítva kb. 3 perc alatt készült el:

Pulau Ubin

Két keréken a dzsungelben – jó kis hétvégi kiruccanást szerveztünk a fiúknak.
Rájuk is fért egy kis kikapcsolódás, a suli rendesen megterheli őket, már alig várják a pénteki kicsöngetést. Ráadásul Bálintom kifogott egy nagyon szigorú tanárt, aki miatt bizony néha reggelente úgy kell bekönyörögni az iskola falain belülre. Nem az a tyúkanyó típus pedagógus, az egyszer biztos. Minden gyerkőc megvan egy kicsit szeppenve, hiszen minden új nekik, a nyelvet is alig beszélik, erre ő már az első naptól kezdve katonás rendet követel. Sajnos mosolyogni sem sokszor látni és ettől a gyerekek többsége még inkább lelombozódik (Edit és Mária néni – nagyon hiányoztok!!!!).
Majd a suliról később részletesen élménybeszámolok...

Szóval gondolatelterelés és kikacsolódás gyanánt a Szingapúr észak-keleti partjához közeli sziget tökéletesen megfelelt. Bár inkább szigetecske, mert az egész alig több, mint 10 négyzetkilométer, a helyi lakosok száma sem több 100 főnél.
Szerencsére itt sikerült megőrizni az eredeti flórát és faunát, így a csilli-villi Szingapúr után igazi szemet és lelket gyönyörködtető látvány fogadja az idelátogatót. Bár állítólag ezt a területet is be akarták kebelezni nagyvállalkozók, akik luxus szállodákat álmodtak ide, de szerencsére a természetvédők ezúttal erősebbnek bizonyultak.

Bicajt béreltünk és néhány sétát is beiktatva 2-3 óra alatt körbejártuk az egész szigetet. Azért kicsit furcsa volt a lebetonozott kerékpárút a dzsungel közepén, de így legalább egy trópusi felhőszakadás alkalmával nem kell attól tartani, hogy elsüllyednek a kerekek.

Sok szépet láttunk, de beszéljenek inkább a képek:

mangrove fák óriás léggyökerei:



a dzsungel felülről a sziget egyetlen kilátójáról:



a kicsi sziget egyik kicsi tava:



egy sütkérező leguán:



ilyen takaros házikókban éldegélnek errefelé az emberek:

Pogácsák és szemek

...az egyik nem akar dagadni, a másik meg nagyon is – hogy mi az a hülyeség? A mai nap emlékezetes pillanatai.
De kezdjük az elején, szépen sorjában.

Ma reggel elmentem Mónikával a Botanikus Kertbe csikungozni.
Mónikát itt ismertem meg, egy suliba járnak a gyerekeink és elég közel lakunk egymáshoz. Nemrég költöztek ők is Szingapúrba, ezelőtt 5 évig Shanghaiban éltek. Olyannyira imádta Kínát, illetve a várost, hogy még egy könyvet is írt az érzéseiről, kalandjairól Szerelmem, Sanghaj címmel. Élvezetes életrajzi regény – mindenkinek ajánlom!
Nagyon örültünk, hogy egymásra akadtunk, mert olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást. Az egyik közös pont - sok minden egyéb mellett - a csikung.

Itt van a közelünkben a béke és nyugalom szigete, Szingapúr egyik csodaszép parkja, a Botanic Garden, azaz a Botanikus Kert. Már többször jártam itt sétálni, mert ezerszer jobban feltölt, mint bármi ebben az ultramodern városban. Itt óriási a tér, átölelnek a fák, minden csupa zöld és élettel teli, a szebbnél szebb virágok látványa pedig elűz minden rossz gondolatot.
Órákig elbírnék bennük gyönyörködni, annyira meseszépek.
A park állandó „szereplői” a tajcsi és csikung gyakorlók. Általában csoportokba verődnek, de több „magányos harcossal” is lehet találkozni. Pl. vannak, akik futás közben a kezüket ide-oda mozgatva irányítják a testük energiáit. Vannak akik egy kötélhez hasonló hosszú gumival nyújtogatnak és olyanok is akik speciális bottal ütögetik a testüket – a lényeg mindenhol egy és ugyanaz: az energia harmonizálása.

Emlékszem, amikor anno a shiatsu tanfolyam során az egyik reggel felmentünk a Gellért hegyre csikungozni, akkor mindenki minket bámult és sokan nem tudták mire vélni ezt a dolgot.

Itt természetesen minden más, igazán hétköznapi dolog a test energiáinak karbantartása. Napi rutin, akár a fogmosás, hiszen ez is az egészség megőrzését hivatott szolgálni – megspékelve azzal, hogy a testi harmónia mellé „akciósan” a lelki békénket is megkaphatjuk. Tényleg a legjobb és legolcsóbb gyógyszer a világon, több millióan aktívan művelik (na jó, ehhez kell az is, hogy Kína nem egy törpeállamként szerepel a világtérképen).

Szóval reggel egy jót csikungoztunk egy nagyon kedves edzővel, mr. Wanggal, aki – új csoporttagokról lévén szó - még külön is foglalkozott velünk – zárójelben megjegyzem mindezt teljesen ingyen….
Aztán haza mentem és mivel sikerült jól helyretenni az energiáimat, a felesleget le kellett még vezetnem valahogy. Gyorsan nekiveselkedtem pogácsát sütni (az új kenyeret megünnepelni ma este összejönnek az itt lakó magyarok és kis harapnivalóval készül mindenki), utána lementünk Gáborral egy kicsit futni a konditerembe, a fiúk pedig úszkáltak odalent egyet.

A nagy meleg és a pára miatt valahogy eddig nem akaródzott a szabadban mozogni, így maradtam mindig a jól bevált, hűvös konditerem mellett. Úgy látszik kellett egy kis löket ahhoz, hogy meggyőzzem magam az ellenkezőjéről. Jelentem, ez ma sikerült…

A konditeremben mindig kint van egy fertőtlenítőszer, abból a nemes célból, hogy aki otthagyja valahol verejtékcsepp formájában a kéz- lábszár stb. nyomát, tudja szépen orvosolni. Valaki előttem nagyon túlzásba vihette a takarítást, mert az egyik gépet használva rettenetesen elkezdett viszketni a kezem. Sajnos közben valamiért a szememet is megdörzsöltem, így utána már az is rendesen fájt…aztán a végén alig láttam. Úgy bedagadt a szemem, mint akinek behúztak két óriásit. Aztán szép lassan átterjedt az egész dolog a torkomra – már azt hittem ott helyben megfulladok.
Felrohantunk. Ittam gyorsan két kalcium pezsgőtablettát, de nem igazán használt. A szűk szemrésemen keresztül vetettem még egy röpke (csak reménykedtem, hogy nem az utolsó) pillantást a kelesztésre magára maradt pogácsatésztámra, de nagyon elkeseredtem konstatáltam, hogy bizony elég lapos maradt. Hiányzott neki a jó kis budafoki élesztő (itt ugyanis csak porélesztőt árulnak, amit nem igazán szeretek).
A szemeim bezzeg továbbdagadtak – amikor elindultunk a kórházba, már szinte semmit nem láttam.
Kaptam végül két szurit, egy szemcseppet, valamint egy kencét a bőrömre és így gyorsan visszahúzódtak a táskáim, elmúlt a gombóc a torkomból és a kezem sem viszket már. Egyedül a szemem az, ami még emlékeztet a mai kalandomra. Jelen állapotomban ugyanis a gülü szemű Derrick felügyelőre hasonlítok, de talán még néhány óra és hozom a régi formám (most csak azért drukkolok, hogy a ráncaim is felejtsenek el visszafejlődni).

A pogácsák valahogy azért elkészültek, kicsit laposak és csúnyák, de azért biztos elfogy.
Én pedig inkább itthon maradtam, nem akartam az ünnepségre elmenni – mégis csak sok a gyerek és nem akarom, hogy rosszat álmodjanak miattam.

Elhatároztam, hogy ezután futni kizárólag a botanikus kertbe járok, ott biztos nem fertőtlenít senki semmit maga után - amit meg mégis, azt egész biztos nem futásra használják...

Otthon, édes otthon

Mennyire igaz az a mondás, hogy az otthonod ott van, ahol megteremted magadnak. Persze ezen lehet vitatkozni, hogy kinek mennyire tág avagy szűk ez a fogalom, de jómagam most éreztem meg igazán, hogy mennyire hiányoztak a tárgyak, amelyek hozzám, hozzánk tartoznak.

Végre kikötött a hajó, benne minden, amit fontosnak tartottunk elhozni magunkkal. Néhány bútor, pár kép a falról, a kedvenc könyveink, a gyerekek játékai és persze a becsomagolt konyhám. Az otthonunk egy része, ami most jóval többet jelent annál, mint ahogy valaha is gondoltuk.

Lassan a helyére kerül minden, csupán néhány doboz vár még arra, hogy kicsomagoljam és a képek, hogy a megfelelő helyre kerüljenek - de nemsokára nyugodtan hátra dőlhetünk, elmondhatjuk, hogy megérkeztünk….

Fárasztó volt az elmúlt néhány hónap. A kiutazással járó rengeteg izgalom, az építkezés, aztán persze itt a beilleszkedés, a sulikezdés - külön-külön is elég lett volna, de így töményen már sok volt.
Régen éreztem ekkora nyugalmat, szeretnék benne sokáig elmerülni…

Happy Birthday Singapore!

Hetek óta minden épület ezzel a felirattal van fellobogózva, ma van ugyanis a helyi legpirosabb betűs nap, Szingapúr nemzeti ünnepe.
Rengeteg program kapcsolódik a nagy naphoz, de ma lesz a csúcspont a Merlion Bay-i tűzijátékkal és légi bemutatóval. Lehet, hogy majd egyszer kilátogatunk, de ma este inkább a tévéből követjük az eseményeket. Állítólag tömegnyomor a köbön ilyenkor a belváros és nekünk még szoknunk kell ezeket a viszonyokat. Szerencsére gondolnak a fóbiásokra is, így amikor főpróbát tartottak két hete, arra még mi is kimerészkedtünk. Hihetetlenül szép volt az előünnep is, de remélem egyszer még élesben is megcsodálhatjuk a parádét.

Fejet hajtva kedves vendéglátóm előtt, íme dióhéjban néhány pillanatkép a nem túl vaskos városi históriás könyvből.

A szigetről először 3. századból származó kínai források tesznek említést. Ebben az időben Tomaszeknek nevezték a Maláj-félsziget csücskén elhelyezkedő aprócska szigetet, amelynek kicsi kikötőjében ekkor még csak halászok és kalózok tanyáztak. Maláj hagyományok szerint Singapurát, azaz „oroszlánváros”-t egy veszedelmes oroszlán parancsára alapította Srivijaya (ókori buddhista monarchia a mai Indonézia területén) hercege. Bár oroszlánok sosem éltek ezen a tájon - így valószínűleg csupán egy megtermett tigrissel találkozott rövidlátó hercegünk – de mégis később nomen est omen sikerült legyőzni Szingapúrnak a többi ázsiai „tigrist”.

De visszakanyarodva a történelemre, a többször is gazdát cserélő sziget életében sorsdöntő jelentőségű volt a 16. század, pontosabban az akkor felbukkanó első európai hajók. A terület portugál majd később holland kézre is került, de végül nevető harmadikként a britek kerültek ki győztesen. 1819-ben Sir Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-indiai társaság tisztviselője megvásárolta a szigetet a johoni szultántól és elindította a várost a máig tartó fejlődés útjára. Sir Rafflesnek zseniális érzéke volt az üzlethez, kiszaglászta a benne rejlő lehetőséget, hiszen az akkor még mocsarakkal és esőerdővel borított sziget rövidesen óriás kikötővé nőtte ki magát. 1867-ben már önálló brit koronagyarmat lett, bár Hongkong mellett csak „kistestvérnek” számított. Az I. világháború után brit katonai támaszpont létesült a szigeten, de a katonai jelenlét ellenére a II. világháborúban a japán csapatok elfoglalták és egészen a japán kapitulációig, 1945 szeptemberéig megszállva tartották. A japánok új nevet is adtak a városnak: Szjonan-to, vagyis a Dél fénye.
1945-ben a briteket örömmel üdvözölték újra, de a kormányrudat már nem adták többé vissza. A virágzó nacionalizmusnak köszönhetően Szingapúr egyre inkább az önállóság irányába haladt. A Népi Akciópárt (People’s Action Party - PAP), a Cambridge-ben tanult Lee Kuan Yew vezetése alatt megnyerte a választásokat, Lee lett a miniszterelnök, 1965 augusztus 9-én pedig kikiáltották az ország teljes függetlenségét.
A modernizáció támogatása, kiválóan működő szociális háló, a szigorú szabályok miatt gyakorlatilag nulla bűnözés, a korrupció visszaszorítása, szabad út a külföldi befektetőknek - mindez a politikai ellenzék teljes elnyomása mellett. Érdekes felállás, de úgy látszik mégis működik ez a fajta tekintélyelvű demokrácia. Politikai vitákra mindenesetre nem megy el felesleges idő és energia.
Szingapúr ma már nem csupán a világ első számú kikötője, hanem Ázsia „tigrisei” közül a legfejlettebb ország, ahol a gazdagság valóban a jóléttel párosul, azaz a magas GDP mutatók minden társadalmi réteg számára a jól szervezett és biztonságos életet jelentik.

Egyébként a PAP azóta is az egyetlen kormányzó párt, Lee bácsi 31 évig volt hatalmon, de miniszteri tanácsadóként - 88 évesen - valójában még most is ő irányítja az eseményeket. A Lee család többi tagja is jelentős gazdasági és/vagy politikai pozíciókkal rendelkezik, gyakorlatilag nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének jelen. Ezek alapján a kritikusok Szingapúrt leginkább egy nagyon sikeres családi vállalkozásnak tartják.

Kopi Luwak

A sziget belső részén mezőgazdasággal – elsősorban rizstermesztéssel foglalkoznak a helyiek. Gyönyörű látványt jelentenek a teraszos rizsföldek, mi is megcsodáltunk néhányat belőlük. A kisebb gazdaságok fűszer-, kávé- és kakaótermesztésre szakosodnak, némelyik közülük a turisták számára is nyitva áll, így aki akar, beleshet a kulisszák mögé. Mi sem hagytuk ezt ki, hiszen ilyet otthon biztos nem láthatunk.
Jó volt megszaglászni a fűszereket, megkóstolni a nyers kakaóbabot (elég keserű…), pörkölni, megdarálni és átszitálni a kávét (mennyei illatok…), na és persze a végén elmerülni egy finom csésze feketében.

A Bakancslista c. filmben a különc Edward Cole (Jack Nicolson) is minden reggel Luwak kávéval indította a napot, míg Carternek jó volt a Nescafé is. Én is beérem ez utóbbival, de ha már eljutottunk a Kopi Luwak őshazájába, akkor én sem maradhattam ki a jóból.
"Kopi" indonéz nyelven kávét jelent, a "Luwak" pedig a macsek neve.

Hogy miért is ilyen különleges ez a kávé és miként kerül egy macska a képbe?

Egy Dél-kelet Ázsiában őshonos macskaféle - közönséges nevén pálmasodró - kedvenc csemegéje a kávébab, aminek azonban csak a héját tudja megemészteni. No de akkor a maggal mi lesz? Szorgos kezek ügyesen kiválogatják, miután a maga természetes módján távozik a cicából. Pont ez a - nem éppen steril - folyamat a lényeg, ugyanis a gyomorban található emésztőenzimektől válik igazán egyedivé az így készült kávé. Nem utolsósorban attól a ténytől, hogy ezek a válogatós macskák csak a szép pirosra érett gyümölcsökre buknak, tehát a minőséget ebből a szempontból is garantálják.

Megkóstoltam, tényleg finom, de valahogy nem értem azokat a sznobokat, akik képesek egy kiló Kopi Luwak-ért 1000 dollárt(!!!) kifizetni.


a cica éppen elbújt, valószínű már elég volt a sok bogyóból



pörkölés előtt néhányszor átmossák (az első adag még elég szag(g=r)os volt)




itt már mennyei volt az illata, az ízéről nem is beszélve...

Bali

Szingapúr egy tiszta, jól szervezett metropolisz, de pont emiatt a steril és olajozottan működő rendszer miatt muszáj kimozdulni erről a szigetről, ha Ázsia valódi arcát is szeretnénk megismerni.
Ebbéli álmunk most messzemenőkig teljesült, mert 5 napig a közeli (de furcsa ezt leírni...) Balin nyaraltunk.

Élmény volt a javából!!!

A muszlim többségű Indonéziával szemben Balin szinte csak hindu vallásúak élnek és ez nagyban meghatározza a sziget látnivalóit és az itt élők hétköznapjait.
Rendkívül mélyen vallásosak a helyiek, mindenki megpróbál a dharma törvényei szerint élni, nehogy büntetés gyanánt valamilyen állat képében szülessen újra majd a következő életében...Az óriási szegénység ellenére is minimális a bűnözés, helyette mindenki békésen, boldogan és mosolyogva éli az életét - szóval lehetne tanulni tőlük, az egyszer biztos.

Valahogy elkerüli őket a stressz, pl. a két sávos utakon legalább három autó és egy motor halad egyszerre, folyamatosan dudálnak egymásra - de mindezt csak figyelmeztetés gyanánt. Az árusok éjszakára nem pakolják el a portékáikat, mert attól nem kell félni, hogy bármi is eltűnik.
A kedvenc szórakozásuk a sárkányeregetés, ha felnézünk az égre, mindenhol látni néhány szép méretes példányt belőlük. A napi utcaképbe az is beletartozik, hogy ezeket az óriás szerkezeteket cipelik magukkal az emberek, persze jó nagy felfordulást és még nagyobb dugót okozva ezzel...

Minden házban, lakásban - sőt az üzletekben és az autókban is található egy kisebb-nagyobb szentély, ahol tudnak imádkozni, illetve a napi áldozatokat elhelyezni. Egy kosárformára összehajtogatott banánlevélre tesznek virágszirmokat, étkezés előtt még néhány rizsszemmel is megszórják és pár csepp itallal is meglocsolják.

Ezalatt a pár nap alatt sok szép helyen jártunk - egy-két kalandunkról majd még részletesen is beszámolok. Ízelítőként feltettem néhány képet az albumba...

Egy helyes balinéz fiú volt az idegenvezetőnk - ha ezen a vidéken jár valaki, meleg szívvel ajánlom őt: www.romeotoursbali.com

Az utazásaink alatt sok mindenről kifaggattam, íme néhány érdekesség:

A sziget lakóinak 80 százaléka a turizmusból él, ezért is jelentett óriási csapást az a két szörnyű merénylet, amit szélsőséges muszlimok hajtottak végre 2002-ben és 2005-ben (több, mint 200 – többségében turista – áldozatot követelt a két robbantás). Azóta nagyon szigorúan ellenőrzik a nyaralóhelyeket, minden gépjárművet alaposan átvizsgálnak, de a nagyobb szállodák és bevásárlóközpontoknál további ellenőrző pontok találhatók.

Nagyon alacsony az életszínvonal, 90 $ azaz 18 ezer forint a minimálbér, de Indonézia más területeivel összehasonlítva ez még így is magas összegnek számít (ez alól csak a főváros, Jakarta jelent kivételt).
Hindu szokás szerint a halottakat elégetik és a hamvakat a folyó vagy az óceán vízébe szórják. Sok család azonban annyira szegény, hogy csak más gyászolókkal összefogva, egy közös szertartás keretében tud búcsút venni az elhunyttól.

A szemétszállítás csak a városokban megoldott, de vidéken – főleg a folyópartok mentén – rengeteg a szemét. Így sajnos a gyönyörű tájat sokszor elcsúfítják a bűzös szeméthalmok.
A vezetékes víz nem iható, mi is ásványvizet használtunk még a fogmosáshoz is.

De hogy valami vidámabb témáról is írjak, azt is megtudtam, hogy a balinézeknél nincs hagyományos értelemben vett családnév, hanem a születési sorrend határozza meg az egyik nevet (a másik szabadon választható). Wayan, Made, Nyoman és Ketut – ebben a sorrendben kapják a gyerekek a neveiket, azaz minden elsőszülött gyermeket Wayan-nak neveznek el, a soron következő öcsike vagy hugica pedig a Made nevet kapja és így tovább. Családon belül a fiú és lányneveket csupán egy I ill. Ni előtaggal különböztetik meg, de szegény ötödik gyerek jár a legrosszabbul, az ő esetében ugyanis elölről kezdik a számolást :-)

A fiúk feladata az öreg szülőkről való gondoskodás, így nagyobb az öröm, ha fiú utód érkezik. Amúgy szép, hosszú életet élnek, sokan megérik a 100. szülinapjukat – de nem is csoda, hiszen egészségesen étkeznek, folyton mosolyognak, eregetik a sárkányaikat és nem stresszelik magukat feleslegesen.

A felhőkarcolók helyett különös boldogságot jelentett a helyi építési szabályok alapján épült épületeket megcsodálni – itt ugyanis nem építkezhetnek a pálmafák csúcsánál magasabbra…

A szingapúri párás idő után igazi felüdülés volt az időjárás, kellemesen fújt a szél és max. 30 fokot mutatott a hőmérő. Hihetetlennek tűnik, de ha az ember szervezete már átállt a trópusi melegre, akkor ez első nekifutásnak hűvösnek tűnik - az első nap még kicsit fáztam (!) – most, hogy már visszajöttünk, a meleg miatt szenvedek újra – de nem aggódom, inkább megyek és keresek egy papírsárkányt…


további képek a fotóalbumban itt (klikk)