2012. augusztus 19., vasárnap

Több tonnás balerina


A hétvégén ismét Sentosa szigeten kötöttünk ki, bár ez így nem stimmel, hiszen autóval mentünk:-)
A gyerekeknek itt mindig találunk valami újat és érdekeset, így volt ez most szombaton is.
Korábbi és újabb Sentosa fotók külön albumban itt.

Egy kicsit bóklásztunk, körbe(le)néztünk a Sky Tower-ból, a napnyugta után pedig a daruk táncában, a Crane Dance-ben gyönyörködtünk, ami a legnagyobb ún. animatronikus show a világon.
(animatronika : a mechanikus modellek életszerű mozgatása robotika és elektronika segítségével)

A hetente 4 alkalommal futó hihetetlenül látványos (és ingyenes) műsor a négyszeres Emmy-díjas amerikai díszlettervező, Jeremy Railton kreativitását dicséri. Railtont egyébként legutóbb a 2002-es Téli Olimpia nyitó és záróünnepségének megtervezéséért tüntették ki ezzel a díjjal.

Dél-Rhodézia (mai Zimbabwe) farmján töltött gyermekévek meghatározó szerepet játszanak a művész alkotásaiban, így előszeretettel fordul az állatok – főleg a madarak – témaköréhez. Ezúttal egy nagyon ütős attrakcióra szólt a felkérés, mire ő Ázsia egyik veszélyeztetett fajára hívja fel a figyelmet, miközben a nézőtért is ámulatba ejti az előadással.

A speciális fény-, hang- és víztechnikával megspékelt 500 tonnányi mozgó vasszerkezet két szerelembe esett daru történetét meséli el. A több emeletnyi magas vasmadarak a szerelemtől életre kelnek, a „hasukra" erősített óriáskivetítőkön keresztül láthatjuk, ahogy a csavarok helyén már a szívük kalimpál és végül igazi madarak módján verdesik (vízsugár)szárnyaikat.

Élőben természetesen más volt az élmény, de azért talán ezen a videón keresztül Ti is bekukkanthattok a vasmadarak "balettelőadásába":



1 megjegyzés: