Az iPad-es hadsereg

A múlt hétvégén kint voltunk a reptéren egy légi bemutatón (Singapore Airshow). Mivel én nem igazán rajongok a katonai gépekért, így női szemmel nem volt annyira izgalmas ez a délelőtt, de a témához kapcsolódva talán mégis érdemes néhány mondatot lepötyögnöm.

Szingapúr egy picike ország (Budapest területénél alig valamivel nagyobb), amely jószomszédi viszonyt ápol a környező országok népeivel, politikailag, gazdaságilag pedig messze a legstabilabb a régióban. Azaz még egy valamirevaló ellenség sem jöhet számításba, a katonai kiadásaira mégis két lapáttal szórja a pénzt. Pl. a 2011-es védelmi költségvetése szerény 9.6 milliárd dollárt tett ki, ami kb. a GDP 5 százalékának felel meg.

Összehasonlításképpen az itteni GDP több, mint másfélszerese a magyarországinak (az egy főre jutóról inkább ne beszéljünk), a magyar védelmi büdzsé pedig ennek csupán 1 %-át emészti fel.

A két éves katonai szolgálat minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak kötelező, sőt, azoknak is, akiknek a szülei időközben állampolgárságot, vagy betelepült státuszt szereztek.
Mindemellett 40 éves korukig kétévente katonai kiképzésen vagy inkább továbbképzésen is részt kell venniük, így a két éves katonaság után is kötelező a fittség. És ez nem vicc!!! Pl. aki a szükséges futás szintidejét nem teljesíti, vagy a testtömeg indexe (BMI) 27 fölé kúszik, annak bizony tovább tart a fogyókúrával megspékelt terepgyakorlat, mert itt olyan nincs, hogy valaki nem teljesít.
Na jó, nem is látni pocakos fiatal férfiakat az utcán…

Aztán, hogy valami jó is legyen szegény fiúknak, a tengerészgyalogosokat és a légierő kötelékében szolgáló katonákat a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik, így a szolgáló alakulatok az iPad-ek beépített kameráinak segítségével felvételeket készíthetnek a bevetési területről miközben chat-en megvitathatják a megfelelő támadási pozíciót vagy éppen online megkaphatják hozzá az aktuális parancsot is.
Legutóbb éppen a Védelmi Minisztérium 8000 darabos iPad vásárlásáról(!) szóltak a hírek. Meg arról is, hogy mivel a katonák magáncélú telefonhasználatát illetően kizárólag kameramentes telefonok jöhetnek szóba, emiatt az Apple a legmodernebb iPhone4S telefonjából - természetesen a szingapúri hadvezetés szigorú szabályait szem előtt tartva - egy fényképezőgép nélküli szériát is piacra dobott.

Szerintem rosszul írtam az elején, nem is két lapáttal szórják errefelé a pénzt, hanem tolják - egy feneketlen kútba, púposan megrakott talicskákban…

Gyakorlati vizsga

Mielőtt januárban hazafelé vettük az irányt én rettenetesen be voltam sózva, nagyon vártam már, hogy újra otthon lehessek. Emlékszem Andi és Móni, az itteni barátnőim óva intettek attól, hogy túlságosan lelkesedjek, mert csalódni fogok és akkor meg az lesz a baj.

Nem ez jött be, mert nagyon-nagyon jó volt. De aztán ami történt utána, az mégis rosszabb, mintha csalódottan jöttem volna vissza.

Itt vagyok újra Szingapúrban és egyszerűen nem találom a helyem. Totál kibillentem az egyensúlyomból és most ezerrel azon dolgozom, hogy visszataláljak…

Az elmúlt 3 hét fejleménye: bedagadt a szemem, volt emiatt egy kisebb műtétem. A kontrollon még találtak valamit, ami nem pucolódott ki, így néhány újabb szuri, ismét metszés és továbbra is türelmesen várom, hogy ne úgy nézzek ki, mint akinek benyomtak egy rendeset balkézről…
Aztán a másik nyavalyám a vállam, amelyiket megműtötték, most újra fáj, de sokkal jobban mint előtte. Éjszakánként arra ébredek, hogy csillagokat látok, használok mindenféle helyi csodakencét, de azok csak ideig-óráig csillapítják a fájdalmat. Visszamentem a dokihoz reklamálni, aki szentül meg van győződve, hogy a mostani bajomnak semmi köze sincs a műtéthez (mondta mindezt ránézésre, meg néhány nyomogatás után…). Ez más – ún. befagyott váll szindróma. Állítólag 40 év feletti nőknél gyakran előfordul, rejtélyes betegség, nem tudják az okát, de ne aggódjak másfél-két éve alatt rendbe jön és örökre elfelejthetem. De ő egy újabb műtétet javasol, elaltat, majd kitekergeti a karomat és akkor van rá esély, hogy hamarabb rendbe jöjjön. Na, ekkor tudtam, hogy rossz helyen járok. Látta a bedagadt szemem, az arcomon újra előjött ragyákat, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg máshol lehet a bibi?

Az a baj a nyugati orvoslásban, hogyha az ember lánya állatorvosi lóként ezerféle tünetet produkál, a doki akkor is csak adott szervre, testrészre koncentrál, ahelyett, hogy az egész testemet kezelné, a megbillent energiarendszeremet pofozná helyre, de persze legfőképpen az agyamban kezdené el a rendrakást….
Így most itt a feladat, úgyis ezt tanulom, ebben hiszek és a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni. Írom szorgalmasan a dolgozataimat a suliban, de hát úgy látszik a gyakorlati vizsgáimat saját magamon kell megszerzem. Ennek valószínű így kellett lennie.
Talán néhány év múlva még hálás leszek a sorsnak, hogy az átélt tapasztalataim miatt sokkal hitelesebb leszek a hozzám forduló betegek szemében. Így legyen!

Találtam még egy segítséget, egy nőt, aki izomterápiával kezelget – nem a vállamat természetesen, hanem az egész testemet. Ő az én emberem.
Otthon meg szorgalmasan a megfelelő akupunktúrás pontjaimra koncentrálva ütögetem a meridiánjaimat, néha jól megrázom magam, fejben, testben és lélekben pedig gyakorlom a tanultakat, így teljesen biztos vagyok abban, hogy ennek a kripli állapotomnak hamarosan búcsút inthetek.

TOTO, a szuperklotyó

Amikor másfél hete Dóráéknál nosztalgiáztunk, akkor került a képbe, hogy anno 1 forintért kaptunk egy gombóc fagyit.
Azon gondolkoztam, hogy a mai gyerekeknek mennyi mindenről lehetne még mesélni, többek között sok olyan dologról is, amit talán elképzelni sem tudnak.
Nem éppen a fagyis témához illik, de valószínűleg a frankfurti átszállásunk WC-és élménye miatt villant be az, hogy amikor gyerekkoromban a nyarakat falun, a nagyszüleimnél töltöttem, akkor mennyire nem szerettem a tyúkudvar végében álló pottyantós klozetot, de főleg a hozzá tartozó kemény, lapokra hajtott, smirglis wc papírt. Emlékszem, mindig próbáltam összedörzsölgetni, hogy bepuhuljon, miközben a rozoga deszkás ajtó hézagjain keresztül skubiztam a csirkéket.

Bezzeg most!
A fiaim a reptéren legalább fél órát egy japán csodabudiban töltöttek, annyira élvezték a távirányítós 2 (vagy 4?) in 1 bide-wc-t, amihez ugyan nem adtak papírt, de helyette volt beépített masszázs, ülésfűtés, különböző nyomású és irányból spriccelő zuhany, szárító és persze távirányítóval működő ülőke/fedél fel- és lehajtó gomb.
Azt mondták, muszáj nekem is kipróbálnom.
Egy dolgot nem értettem. Akinek nagyon kell, az vajon mit csinál addig, mire elolvassa és értelmezi a 15 pontos használati utasítást :-)

Thaipusam Fesztivál

A Szingapúrban élő tamilok minden évben, a saját időszámításuk szerinti THAI hónapban (január/február), amikor PUSAM csillaga a legmagasabban ragyog az égbolton, áldozatot mutatnak be Murugan szellemének.

Murugan a háború istene és a tamil föld patrónusa. Aszkéta élete minden hindu hívőt arra sarkall, hogy elűzze a gonoszt és így megszabaduljon minden olyan nem kívánatos emberi tulajdonságtól, mint például a féltékenység, harag és bujaság. Tejet, gyümölcsöt és saját húsukat áldozzák neki, amiért jót várnak cserébe.
A nagy ceremóniára megtisztulással készülnek, 48 napon keresztül böjtölnek, imádkoznak és tartózkodnak a testi örömöktől is.
Ez az önmegtartóztatás szükséges ugyanis ahhoz, hogy vértelen és fájdalom nélküli áldozataikat, az ún. kavadikat bemutassák. A hagyományainak megfelelően testük különböző pontjait hosszú, súlyos nyársakkal, jó esetben ezüsttűkkel szúrják át, így cipelik az áldozati tejes kancsókat, gyümölcsöket vagy éppen a virágokkal, pávatollakkal és isteni szimbólumokkal díszített fémkereteket.
A kétnapos ünnepség parázson járással veszi kezdetét, majd több, mint 4 kilométeres szakaszon vonulnak fel a hívők és kísérőik, a menet közben pedig végig táncolnak, zenélnek, énekelnek és persze a tűmentesek buzdítják a felnyársalt társaikat.
A visszautazást követő zombi állapotunk miatt végül csak egyedül mentem a tőlünk néhány saroknyira zajló záróünnepségre, de a sokkoló fotóimmal sajnos nem sikerült kedvet csinálnom otthon, hogy jövőre elkísérjenek…

Még több fényképet az albumban találtok: itt.












A youtube-on rengeteg felvétel van, itt például a szöges topánkájukat is megcsodálhatjátok:



itt meg a nyársalásokat közelebbről:

Éjszakai szendvics

Tényleg nehéz az átállás, főleg egy mindig éhes tininek.
Írtam már tegnap, hogy amikor már mi javában alszunk, akkor Marci még mindig éhezik, mert a gyomra még a magyar idő szerint korog.
Tegnap készített egy bizonyító erejű fotót is, hogy elhiggyük, hogy az éj leple alatt nem szellemek fosztják ki a hűtőt.

pót-pót vacsora hajnali 3/4 2-kor:

Újra otthon!

Nagyon jó volt otthon, családunknak, barátainknak hála, feltöltekeztünk a következő 4 hónapra.
Élveztük a hideget, bár az első néhány nap még nagyon vacogtunk. A havazásról lemaradtunk, mert az igazi dermesztő tél csak azután köszöntött be, amikor eljöttünk.

Ettem mákos gubát, pöttyös rudit, ittam forralt bor, jártam színházban, a Városligetben korcsolyázni, jókat ettünk, ittunk, nevettünk, társasoztunk, sohamegnemunósan élménybeszámoltunk, tüdőt tisztítva sétáltunk és nem emlékszem, hogy valaha is élveztem volna a Pápa-Sárvár közötti kanyargós utat és a szép táj látványát annyira, mint most.
A fiúk is nagyon örültek, hogy újra a régi pajtásaik körében lehettek, mert a skype-os beszélgetéseknél mégiscsak jobb volt élőben öröm(ökör)ködni, játszani, bújócskázni stb.

Szerencsénk volt a visszaúttal, mert eredetileg egy nappal későbbre terveztük, de így legalább sikerült elcsípnünk a legutolsó, Frankfurtba tartó Malév gépet.
Az átállás nehézségei miatt ugyanis egy nappal több rákészülési időt hagytunk a fiúknak, de még így is nehéz volt ma kikönyörögni az ágyból és iskolába indítani őket. Még a gyomruk sem állt vissza teljesen, reggel még nem éhesek, de az esti 9 órás pótvacsorát még egy éjféli éhhalál állapot követi. Ez a hét órás időeltolódás és a háztól-házig majdnem egy napig eltartó utazás oda-vissza elég fárasztó kaland, de az otthoni eufória miatt magyar földön sokkal inkább kibírható.

Tehát csudajó volt újra otthon, de most ismét itthon, a párás melegben folytatódik az év és remélhetőleg az élményszüreti kosarainkba továbbra is lesz még mit pakolnunk...





photo copyright © Szabolcs