Kambodzsa - Pol Pot rezsim

Kambodzsában mind a mai napig kísért a múlt, a nácizmus rémtetteit is túlszárnyaló Pol Pot rezsim és a Vörös Khmerek sötét emléke. Hallottunk, olvastunk róla, de közelről látni ezeket a lelkileg és testileg megnyomorított embereket, az teljesen más volt.

Pol Pot agrárparaszti országnak álmodta meg Kambodzsát, ahol nincs helye az iparnak, az oktatásnak és a vallási ideológiáknak sem. Egy osztályok nélküli társadalom megteremtésén dolgozott, ahol a magántulajdon és a pénz fogalma is ismeretlen.
Utópisztikus elképzeléseit szörnyű vérengzések árán próbálta megvalósítani. Az ún. „nulladik évben” felszámolt mindennel, ami nem illett a tervei közé és közben megölt másfél millió ártatlan ember, a másik másfél milliót pedig halálra éheztette, de nagyon sokan az orvosi ellátás hiánya miatt valamilyen betegségben haltak meg.
Bezáratta az iskolákat, gyárakat, kórházakat, lerombolta a bankokat, megszüntette a postát és a vasutat. Az embervadászatot a szemüvegesekkel kezdte(!), mert ők biztosan értelmiségiek, de hasonló sors várt a többi tanult emberre, pedagógusra, orvosra, hivatalnokra, de például azokra is, akik külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek vagy esetleg korábban eljutottak az ország határain túlra is. Iskolákból átalakított gyűjtőhelyekre vitték a foglyokat és a megbújt értelmiségiek, másként gondolkodók nevét próbálták kiszedni belőlük a legembertelenebb kínzások közepette.
A városok elnéptelenedtek, az életben maradtak vidéken, a rizsföldek mellé épült táborokban dolgoztak, éheztek, szenvedtek.

A legszörnyűbb az, hogy a világ erről a borzalomról sokáig nem tudott vagy nem akart tudomást venni. 4 év kellett ahhoz, hogy történjen valami. 1979-ben a vietnámi hadsereg a legyilkolt vietnámi kisebbség és a Vörös Khmerek sorozatos határsértései miatt bevonult Kambodzsába. Pol Pot és katonái ezután még sokáig a hegyekben és őserdőkben húzták meg magukat és egészen 1996-ig folytatták gyilkos gerillaharcaikat.

A főkolompos Pol Pot megúszta a felelősségre vonást (1998-ban meghalt), 3 millió ember haláláért mindösszesen 4 korábbi vezetőt ítéltek el.

A nagy vérengzés túlélőinek 65 %-a nő volt, a lakosság átlagéletkora pedig még ma is 20 év körüli. Kambodzsa így ma millió kisgyerek hazája, idős emberekkel szinte alig találkozni.

Idegenvezetőink, Tim és Sok gyerekfejjel élték át ezt a horrort, ők is táborokban éheztek és családjuk valamennyi tagját elveszítették. Meséltek a borzalmakról, arról, hogy milyen bograkat, gyökereket ettek, hogy megússzák az éhhalált. Aztán a „gyilkos mezőkről” is, amelyek jobban zöldelltek abban a sávban, ahol a legyilkoltak százait rejtette a föld.
Rengeteg ilyen tömegsír található az országban, sok közülük ma emlékhely, azoké az embereké, akiknek sorsa az emberiség történetének egyik legnagyobb szégyenfoltja marad.


Ha esetleg jobban érdekel Benneteket a téma, akkor az 1984-ben készült " Gyilkos mezők" c. filmet ajánlom, hogy nézzétek meg. A két Oscar-díjat (+ egy nem nyert jelölés) elnyert film megtörtént esetet dolgoz fel. Sydney Schanberg, a New York Times délkelet-ázsiai tudósítója a polgárháború sújtotta Kambodzsából küldözgeti tudósításait. Munkája során a legfőbb segítője egy helybéli tolmács, Dith Pran. Miután a vörös khmerek átveszik a hatalmat a kambodzsai férfi élete is veszélybe kerül. A férfi megszökik a koncentrációs táborból, miközben Sydney mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja őt kimenekíteni az országból...

És egy rövidebb, de érdekes CNN műsor (a 2. részt itt találjátok):

Kambodzsa - Chong Kneas, az "úszó falu"

Kambodzsa történelme folyamán mindig is Ázsia éléskamrájának számított. Rizzsel és hallal volt megtöltve, mert ezen a tájon ezek jelentik a mindennapi betevőt. Nem véletlenül fájt rá a mongolok, thaiok és vietnámiak foga és az őrült Pol Pot is pont e kincsek miatt akarta kizárólagos agrárbirodalommá fejleszteni az országot. Majd még erről lesz szó, de most inkább egy kis földrajz.

Az ország közepén terül el a Tonle Sap vagy „Nagy-tó”, Dél-Kelet Ázsia legnagyobb és halban leggazdagabb édesvízi tava. A 2700 négyzetkilométeres (vö: Balaton 594 km2) vízfelszín monszun idején öt-hatszorosára dagad, méghozzá úgy, hogy a Mekongot a tóval összekötő folyó folyásiránya megfordul. A természet ezzel elrendez mindent, hiszen a tó jól megszívja magát és így elegendő tartalékot képez a száraz hónapokra is.


Tonle Sap nagyon gazdag növény- és állatvilággal büszkélkedhet, ami azonban sajnálatos módon nincs biztonságban. A Mekong felső, kínai szakaszán épült számos gát és a szennyezéseket produkáló ipar ugyanis óriási veszélyt jelent a tavat tápláló folyó ökológiai egyensúlyára és ezzel együtt a halászatból, rizstermesztésből élő emberek életére is.

Az egyik nap mi is ellátogattunk a nagy tó észak-nyugati csücskébe, illetve a partok mentén található egyik "úszó falu”-ba. Éppen a száraz évszak kellős közepén járunk, így sajnos nem a legszebb arcát mutatta a természet, sáros és a sok szemét miatt elég bűzös volt a víz.

Mivel a Siem Reap folyó vízállása most rendkívül alacsony, így a falu jelenleg a torkolatnál vert tanyát. Bambuszon, kiszuperált autókerekeken vagy benzintartályokon állnak – pontosabban lebegnek – a viskók, de ugyanígy az iskola, a tornapálya, a templom, a piac, sőt a disznóól és a tyúkudvar is. Az esős évszak beköszöntével közelebb költöznek/hajóznak a városhoz, akkor a folyópart mentén, de ugyanígy a vízen élik a hétköznapjaikat.
Mindössze néhány száz családból áll a kis vízi falu közössége, halászatból, az idelátogatók vásárlásaiból, adományaiból élnek – meglehetősen szerény körülmények között.


ui: Szingapúrban is van egy boltocska, ami a vízre épült. No nem egy viskóról van szó, hanem egy többszintes kristálypalotáról, ahol méregdrága táskákat árulnak.
A neve: Louis Vuitton.
Belegondoltam, hogy néhány táska árából itt évekig eléldegélnének az emberek...

Kambodzsa - Angkor

Érzelmileg nagyon felkavaró élményt jelentett a kambodzsai utazásunk.
A családom 2 ifjabb tagja nem biztos, hogy hasonlóan élte meg, de tény és való, hogy 40 fokban, nyakig porosan nem lehet akkora élvezet egy gyereknek a sokadik rom megmászása vagy a bűzös csatornákban való ladikolás.
Azért így is maradandó élmény volt és idővel még jobban fogják értékelni, ebben egészen biztos vagyok. Annak azonban mindenképpen örülök, hogy legalább testközelből megismerhettek egy teljesen más világot. A szingapúri fényeket össze tudták hasonlítani azzal a nyomorral, amit ott saját szemükkel megtapasztalhattak és remélem ezután jobban megbecsülik mindazt a jót, ami számukra oly természetes.

Fantasztikusan szép volt az ősi khmer kultúrát közelről megcsodálni, de ugyanakkor a közelmúlt tragédiája és a jelen nyomora is hasonló sokkoló hatást jelentett.
Mindezekről szép sorban…

Angkor

Nem volt még ekkora élmény az életemben, amelyet ember alkotta építmény váltott volna ki. Pedig sok szép dolgot láttam, de ezen a 200 négyzetkilométeres területen felsorakozó templomok, vagy inkább templomromok látványát nehéz lenne überelni.

Indokína egyik legnagyobb és leggazdagabb birodalmának emlékeiben bizony hetekig gyönyörködhetnénk, bár ebben az esetben tuti, hogy „kőmérgezési” tünetekkel vinnének el, mert azért valljuk be, egy idő után még a jóból is megárt a sok. Csaknem 1000 (!) templom található itt, meg sok-sok régi városközpont, királyi palota, híd és teraszmaradvány. Mindegyik magában is egy nagy élmény, de így együtt még nagyobb. Mindegyik rom persze egy kicsit más.
Valamennyi hindu vallású uralkodó ugyanis istenkirálynak képzelte magát, aki meg akarta mutatni a hatalmát, gazdagságát és az istenek felé irányuló hódolatát.
Tehát a sok templom rejtélye ezzel megoldódott, hiszen minden királynak saját bejáratú templom dukált, s amely köré mellesleg mindegyik felhúzta a birodalmának éppen aktuális központját is. Az az uralkodó, aki már buddhista nézeteket vallott, sokkal szerényebben állt a dolgokhoz. A hindu templomok folyosóin található csatajelenetek helyett itt már a hétköznapi élet békés pillanatait örökítették meg az utókor számára vagy éppen mosolygós arcú tornyokat emeltek.

II. Jayavarman (802-850) uralkodásával kezdődött a Khmer Birodalom klasszikus időszaka, amely a 12-13. században Ammantól, Laoszon és Thaiföldön át a Maláj-félsziget északi részéig terjedt. A birodalom kultúrája is ebben az időszakban élte virágkorát.
Hogy érzékelhető legyen mekkora birodalmi székhelyről is volt szó, akkor talán elég az akkor 50 ezer lelket számláló Londont összehasonlítani az 1 millióssá „cseperedett” Angkorral.
A város körül az idők folyamán bonyolult mérnöki pontossággal kitalált csatorna- és tározórendszer épült. Az esős évszakban a nyári monszun idején a túlfolyócsatornák összegyűjtötték a vizet, így megakadályozva a hatalmas áradásokat, az aszályos hónapokban öntözésre használták a víztározókban felgyűlt vizet. Ennek az egyedülálló technikának köszönhetően a rizsföldeken évente háromszor arathattak óriási terméshozamokat produkálva. Angkor gazdaságát tehát nem a pénz működtette, hanem a rizs. Rizzsel fizettek a munkásoknak, a templomi személyzetnek (templomszolgák, papok, táncosok száma egy kisebb templomegyüttes estén is elérhette a 10 ezret). Így további művelhető területek létrehozása miatt nagy mennyiségű erdőt irtottak ki, tehát a föld kizsákmányolása is fontos szerepet játszhatott a birodalom hanyatlásában.
Később, a 13. századtól a mongol betörések következtében délre húzódó thaiok is egyre többet támadták a khmer szomszédokat, így az egykor erős birodalom végérvényesen lejtőre került, a sorsa az 1431-es rombolás követően megpecsételődött. Ezután Angkor már nem éledt újjá, teljesen benőtte a dzsungel és eltelt vagy 500 év, mire a nagyvilág újra rácsodálkozhatott a maradványaira. Ekkor természetesen már csupán csak a kőépítmények romjai kerültek elő, mert a fából, bambuszból készült épülteknek már híre-hamva sem maradt.

Íme néhány a kőtenger gyöngyszemei közül, amelyekre mi is tátott szájjal bámultunk:

Preah Ko - A Khmer Birodalom első fővárosának legelső temploma 879-ből. Érdekesség, hogy anno Göncz Árpád közreműködésével, magyar támogatással (is) folytak a templom felújítási munkálatai.



East Mebon (952.) - valaha egy hatalmas tó közepén állt, így anno csak hajóval lehetett megközelíteni:



Pre Rup - 961-ben épült hindu főtemplom, amely az előzőhöz hasonlóan elég romos állapotban van:



Baphoun (XI. század) - hindu templom, külön érdekessége a kb. 200 méteres bevezető út, amely hidat képez a főszentély és a templom bejárata között. Ezt is megmásztuk, az albumban a magasról is készültek fotók.



Angkor Wat (XII. sz. eleje) - talán a legismertebb templom a sok közül, inkább a méretei miatt lenyűgöző: a templomkomplexum 2, a hozzá tartozó város pedig 770 négyzetkilométeren terült el.



Ta Prohm (XIII. század eleje) - a régészek ezt a templomot tisztították ki legkevésbé a dzsungelből, azaz a több száz éves fák most is itt zöldellnek a kövek között:



Bayon (XII. század eleje)- a buddhista templom nevezetességei a mosolygós arcú tornyok, amely a négy égtáj felé fordulnak és nem kevesebb, mint 196 darab épült belőlük:



Majd még folytatom az élménybeszámolót az úszó faluról és Pol Pot rémtetteiről.
Tettem fel fotókat ide és a családi albumba is, ígérem folyamatosan írom a megjegyzéseket is hozzá.

iLight Marina Bay

Ebben a hónapban az amúgy is fényárban úszó Marina Bay még színesebb.

A fényjátékok közül mi is többet kipróbáltunk, igazán klassz esti program kerekedett belőle...

Több infó itt, fényképek meg ott.


Egy úr az űrből:



Blogom címadója is egy digitális kütyü segítségével színesben pompázott, azaz a fényszórókat egyedileg lehetett beállítani. Néhány minta:



A közelgő ünnep tiszteletére Bálint is alkotott:



Marci inkább Chelsea rajongót készített belőle:

Cseng Ho

Amikor a fiúk a suliban Cseng Ho Kincses Flottájáról tanultak, bizony néztem nagyokat, mert sok minden nekem is új volt. Nem is értettem, hogy ha ekkora armadával járta be a világot, akkor mi otthon miért nem tanultunk róla. Vagy csak én nem figyeltem történelem órán?

Azóta sok cikket olvastam erről a korról, de most nem szeretnék belőlük mazsolázni, inkább az egyikből bemásolok egy nagyobb részletet. Ebben nem csupán a nagy hajós ázsiai és afrikai útjairól esik szó, hanem egy mindmáig vitatott témáról, Amerika felfedezéséről is.
Ha van kedvetek olvassátok el, szerintem érdemes:


Mozgó Világ, 31. évf. 9. sz. (2005. szeptember)
Békés Pál: Cseng Ho, szupersztár

"1421, az alcím: Amikor Kína felfedezte Amerikát.
A világot kételybe taszító kötetet Gavin Menzies, egy nyugdíjas brit tengeralattjáró-kapitány jegyezte. Nem kevesebbet állított, mint hogy Kolumbusz előtt több mint hetven évvel a legendás kínai tengernagy, Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, bár eredetileg úgy hívták: Ma Sanbao - titokzatos ember, az már biztos) hatalmas flottája élén elérte Amerika partjait, sőt Magellánt megelőzve körülhajózta a földet. A teória, amelyet a tengermélyről a felszínre bukkant amatőr történész felállított, tömérdek apró, ám tudományos értelemben nem elég meggyőző érven, részbizonyítékon nyugodott, mindenesetre a könyv azonnal világsikert aratott.
...
Gavin Menzies - akit ha történésznek nem is, de hajózási szakértőnek elfogadnak, hiszen élete javát a tengeren töltötte, bár a felszín alatt (noha mégsem a tenger fenekén, ahová ellenfelei kívánják) - valóban hiteles dokumentumok alapján taglalja a kínaiak akkori tengeri és technikai fölényét.

Vezérhajóik fejüktől a farkukig négyszer hosszabbak voltak, mint Kolumbusz legendás Santa Mariája, és miközben a spanyol zsoldba szegődött olasz kalandor ingatag bárkákkal vágott neki az Atlanti-óceánnak, Cseng Ho, a Ming-dinasztia egyik leghatalmasabb császárának, Cseng-cunak admirálisa, a Legnagyobb Eunuch egy 317 hajóból álló flottával indult „a világ végei felé". A flotta gerincét 62 kilencárbocos, 135 méter hosszú hajó jelentette, az expedícióban 27 ezer tengerész vett részt, és elfért a fedélzeteken a diplomaták mellett 180 tudós is, akiket az út során megismerendő világ alaposabb föltárására vittek magukkal. (Vessük mindezt össze Kolumbusz három hajócskájának másfél-kétszáz sebtében toborzott kincséhes martalócával.)

Cseng Ho és Kolumbusz hajója egymás mellett...



Mindezek jól ismert, noha az utóbbi évtizedekben különösebb visszhangot ki nem váltott tények. Jól ismert tény viszont, hogy 1405 és 1433 között a legendás tengernagy hét expedíciót vezetett a Kincses Flotta élén.
Kína nem akart sem kereskedni, sem hódítani. A Mennyei Birodalom - mondják a szakértők, és nem csak a brit nyugdíjas - pusztán presztízsokokból bonyolította ezeket az igen költséges vállalkozásokat, közben tengerészei mintegy mellesleg elsüllyesztettek néhány közelben fosztogató kalózflottát, feltérképezték az expedíciók során megismert világot, ázsiai és afrikai partokat, hazaszállítottak Kenyából egy zsiráfot, és diplomatáik révén igyekeztek császáruk számára „tiszteletadást gyűjteni" a tengereken túli barbár népektől.

1424-ben azonban az uralkodóváltás és a belpolitikai fordulatok révén a Kincses Flotta az admirálissal együtt fölöslegessé és érdektelenné vált. Volt még ugyan egy útjuk, de az már nem számított. Kína befelé fordult, hátát mutatta a külvilágnak, a hajóhad és a megszerzett ismeretek, a térképek elkallódtak, elenyésztek vagy szándékosan megsemmisítették őket. (Bár a brit szerző szerint éppenséggel a térképek megmaradtak, legalábbis másolatban - ő úgy véli, ezeket használták az európai hajósok, akik ugyan nem fedeztek fel semmit, de azt olyan agresszíven, hogy az övék lett.)

Mindez tehát nem újdonság. Az újszerű csupán az a feltételezés, hogy Cseng Ho Amerikáig is eljutott volna.

Az, hogy a Menzies-teória szerint Kolumbuszt és Magellánt leiskolázó, Amerikát felfedező és a világot elsőként körülhajózó admirális mohamedán volt, mondhatatlan boldogságot váltott ki az iszlám világban, ahol sokan az Igaz Hit felsőbbrendűségének bizonyítékaként kezelik a tényt.

A kínaiak a hitbeli vonatkozásokkal nemigen foglalkoznak, és nem törődnek a Cseng Ho-jelenségben rejlő ideologikummal sem. Nyíltan legalábbis. Megelégszenek azzal, amit az egész jelenség egyértelműen sugall. És az nem kevés. A dolgok jelen állása szerint nem csupán a jövő Kínáé, és nem csupán a múlt, hanem az egész világ, és benne Amerika: Made in China."

Melaka

A hétvégén Malajziában jártunk.
A határ mindössze 20 percre van tőlünk, onnan pedig 2 és fél órányi autóútra fekszik a 700 éves kikötőváros, Melaka (Malaka, Malacca), amelynek belvárosa az UNESCO világörökség listáján is szerepel.

Vicces volt, mert a kocsinkat eddig csupán „városi üzemmódban” használtuk és így a gyárilag beállított, 100 km/óránál megszólaló, mellesleg elég idegesítő figyelmeztető jelzést most hallhattuk először. Gyors átprogramozás után már nagyon élveztük, hogy végre nem egy betonrengetegen keresztül, hanem igazi tájakon át vezetett az utunk. Ameddig a szemünk ellátott minden csupa-csupa zöld volt, dombok, hegyek, pálmafaültetvények stb. Imádtam!
Szerintem a kocsink is hálás volt, hogy az autópályán a sebességmérő átbillenhetett a 90-es csík másik oldalára is:-)

A Malaka-szoros 805 kilométer hosszú tengerszoros a Maláj-félsziget és az Indonéziához tartozó Szumátra között, így az Indiai-óceán és a Csendes-óceán közti csatornaként a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalaként funkcionál.
Ma már a hajók Szingapúrban kötnek ki, de amíg Sir Stamford Raffles meg nem álmodta ezt a kikötőt, addig hosszú évszázadokon keresztül Melaka volt a távol-keleti hajókereskedelem központja.

Lehet, hogy a kikötő lenyúlásból ered a malájokat jellemző Szingapúr utálat, nem tudom. Tény, hogy ez a pici déli szomszéd ma már sokkal gazdagabb és fejlettebb ország, de rohamosan zárkóznak fel a malájok is. Azért manapság a szingapúri dúsgazdag Fittipaldi sofőrök is kivívják a malájok ellenszenvét, amikor a pöpec járgányaikat próbálgatják a határ túloldalán, nem kevés balesetet okozván ezzel. Érdekes volt még az is, hogy a hazafelé úton Szingapúrt és az addig szükséges kilométereket mutató közlekedési táblát először a maláj határátkelő után (!) láthattunk, pedig olyan egyértelmű lett volna, hogy kiírják előtte is.

Íme egy rövid képes beszámoló a város látnivalóiról, további fotókat az albumban találtok itt:

Melaka a 700 éves történelme során kézről-kézre vándorolt. Portugál, holland, angol és japán kézben is volt, de főleg az első három időszak építészete hagyott maradandó nyomot a maláj-kínai kultúra mellett.

A ma már csak romjaiban álló Szent Pál templom: egy portugál kapitány, bizonyos Duarto Coelho építtette 1521-ben. Itt őrizték Xavéri Szent Ferenc földi maradványait, mielőtt 1553-ban átszállították az indiai Goába.



Krisztus (v. Vörös) templom: 1753-ban épült, a holland építészet nyomait viseli.



A kisváros lakói döntő részben kínaiak, akik azonban vegyes házasságok során ruházatukban és nyelvükben asszimilálódtak a malájokhoz. Ők az ún. „baba kínaiak”, de rajtuk kívül a maláj-portugál-holland keverékek is külön színt jelentenek Malajzia etnikai térképén.
A képen a kínai negyed egyik utcája:



Cheng Hoon Teng Templom: Malájzia legrégibb kínai temploma, 1646-ban épült, az építőanyagokat Kínából szállították ide.




Számos múzeum található Melakában, melyek érdekes témákat járnak körbe, a történelemtől kezdve az építészeten át a modern politikáig. Néhányban mi is voltunk, de legjobban a nagy hajósról, Cseng Ho-ról szóló gyűjtemény tetszett. Róla mindenképpen érdemes külön is szólni, így a következő bejegyzésben erre is sort kerítek:



Flor De La Mar: egy rekonstruált portugál hajó, amelynek eredetije egykoron a melakai partok közelében süllyedt el. A hajó belsejében található a Maritime Múzeum, mindenféle hajós emlékkel.



A város jellegzetességei közé tartoznak ezek a meglehetősen ízlésficamos riskák is, amelyeket teleaggatnak kismillió művirággal, a hátsóikra szerelt hangszórókból pedig ordítanak a helyi slágerek...