2012. július 24., kedd

Jelentjük, szerencsésen megérkeztünk!

Újra itt a föld másik felén…

Az itt helyett az itthon most még nem jött automatice, de a jetlag-kábás állapotunkat magunk mögött hagyva talán már úgy gondolom. (Bár segített a ráhangolásban, hogy sikerült egy horkolós pasit kifognom a gépen, így már a levegőben is majdnem otthon éreztem magam – na ezért még kapok…)

Nagyon-nagyon jó volt otthon, mindenkinek nagy köszönet érte! A családunkra mindig számíthatunk, de olyan jó érzés, hogy a barátaink is legalább ilyen nagy szeretettel fogadtak bennünket (meg persze akkorával, mint ahogy mi is vártuk őket).
Abba bele sem szeretnék gondolni, hogy most egy évig kell az alaposan feltöltött elemeinknek szuperálniuk.

Az út szokás szerint hosszú, de azért nagyjából kibírható volt. Valami nagy hátszéllel jöhettünk Londonba vagy randira sietett a kapitány, mert csaknem negyven perccel előbb landoltunk. De még így sem maradt szerencsére sok időnk az éjszakai kóválygós átszállásra, helyette pikk-pakk már a nagy gépen fészkelhettük be magunkat a 13 és fél órás röpke utunkra.

Nos tehát végre valahára teljes létszámban nyomjuk a családi állapotunkat és ennek az első nyomát már tegnap este a lakásunk is megérezte. A tiszta legénylakásból ugyanis pillanatok alatt kuplerájt csináltunk a három kipakolt bőröndünkkel.

A fiúk most még javában alszanak, de nem csoda, hiszen Bálint még (itteni) hajnali háromkor is bolyongott. Könnyen lehet, hogy végül az segített neki az ágybaszédülésben, hogy amikor éjnek idején megszomjazva kotorászott a hűtőben, a súlyspórolás miatt ásványvizes palackba töltött pálinkára húzott rá véletlenül :-)

A téli mélyrepülésünket (lsd. zakkant állapot, honvágy stb.) megelőzendő programdömpinggel indítunk, hogy aztán jó legyen újra itthon érezni a „légkondis-ventilátoros-zárt ajtós” otthon melegét.
Szombaton színházba megyünk, pontosabban egy zenés cirkuszi produkcióra, a fiúkra vár még a kihagyhatatlan Harry Potter kiállítás, aztán irány Langkawi (Malájzia). Előtte mindenképpen meg kell nézni a legújabb szingapúri csodakertet és persze a frissen beszerzett görkorimat is fel kell avatni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése